BARÁZDA

Stereolab: Instant Holograms On Metal Film

A kilencvenes évek egyik fétiszenekara, a korábban egy párt is alkotó, angol és francia frontemberekkel felálló Stereolab 2019-ben, tíz év hiátus után tért vissza a turnézáshoz. A 2008-as, Chemical Chords című albuma óta pedig az idén májusban, azaz tizenhét év után jelentkezett először új stúdiólemezzel (megmaradt felvételekből, ritkaságválogatásokból közben sem volt hiány). Az LP turnéja a nyár elején érinti Budapestet is (június 15. 20.00, A38 – bulika!), az album pedig széles körben talált lelkes fogadtatásra, rendes visszatérésként ünnepli a sajtó a Stereolab legjobb formájához. Ha ez talán túlzás is, kétségtelenül a megszokott hangzásvilágot kapjuk jó dalokba csomagolva, szóval igazán rajongókielégítő a helyzet. A hangsúlyosan balos kiállású Stereolabet a kőkemény „zenefanok gyöngye” zenekarként ünnepelték első évtizedében, maga volt a patikamérlegen összerakott coolság, amiben minden összetevő a menőséget sugározza. A Can, a Neu! és a Faust nevű krautrock-formációk monoton motorik beates lüktetésére épülő, azt zajos shoegaze-zel, vintage elektronikával, francia yé-yével, lounge-os koktéljazzel, space age poppal keresztező zene teljesen egyedi világ, amit tágítani tudtak posztrockos, drum’n’basses-elektronikus, jazzes-funkos, neopszichedelikus irányokba, sok fúvóssal, vibrafonokkal, mindennel. És tényleg: a borítók, a lemez- és számcímek, az összes elem a zenekar körül a coolság definíciója, aminek az elmúlt húsz évben csak nőtt a kultusza. Ennek az új lemez szépen aládolgozik, a vége felé egészen magragadó dalokkal. (2025, Duophonic/Warp)

billy woods: GOLLIWOG

A hiphop a 2010-es évekre trap lett, a boom bap kicsekkolt, az új arcok viszont a legnépszerűbb zsánerré tették a műfajt a Spotify-korszakban, amire még a magyar zenei élet is hasonlóan reagált, némi fáziskéséssel. A 2020-as évek eleje is így indult, de az elmúlt években némi megtorpanás tapasztalható a hiphopban. Így megy ez, feltöltődés, terítés, telítődés, visszaesés – és a körforgás csak akkor áll meg, ha tényleg kifogy a szufla. A hiphop még mindig nem tart itt, és ezt jórészt az olyan kísérletező, a 2020-as éveket eddig definiáló arcoknak köszönheti, mint JPEGMAFIA, J.I.D, MIKE, Little Simz vagy éppen billy woods (és persze az Injury Reserve). Hozzájuk képest Tyler, The Creator, Denzel Curry és Kendrick Lamar is régi sulis (persze ők azért tartják a lépést), de az évtized rappere címre a New York-i billy woods az egyik legesélyesebb. Már csak szerteágazó munkássága miatt is. Az Armand Hammer duóval 2013 óta ontja a remek absztrakt hiphopattakokat, szólóban már a 2012-es, profetikus History Will Absolve Me-vel bekerült a nagyok közé, de az elmúlt öt-hat év valóban nagyrészt róla szól. Kenny Segallal, Moor Motherrel, Messiah Musikkal közös kiadványai mind az experimentális, jazzrapes világ csúcsai közé tartoznak, és 2022-es szólója (Aethiopes) után a friss GOLLIWOG-gal is esélyes az év raplemeze titulusra. Mostani „afro-pesszimista víziója” az egyik legváltozatosabb zenei anyaga lett, rengeteg izgalmas producerrel, hangmintával, hangeffekttel – a világ sorsa iránt aggódó rapper megint továbblökte eggyel a műfajt. Nem adja könnyen magát, de ha megvan a fonál hozzá, akkor magába ránt. (2025, Backwoodz)

BJ