Jazz és titkok

• A jazzprofesszor utolsó fejezetében, az egyik leginkább szívszorító, lírai részben az idős Gonda János a Tündér-szikla közelében bolyong. A Hegyvidéken élt, ezer szállal kötődött a kerülethez. És ön?
• Budán élek az utóbbi években, de ez nem lett volna elég a regényhez. Bejártam a helyszíneket, amelyekhez a főhősöm kötődött, ez segített elképzelnem saját környezetében, részint gyerekkorában, amikor a Sashegyen lakott, részint idősebb korában, amikor visszaköltözött Budára, és meditatív sétákat tett. Aktív életkorában, a koncertek, a zeneszerzés, a jazztanszak-alapítás és -vezetés, a tévé- és rádiószereplések mókuskerekében kevés ideje jutott ilyesmire. Örömmel látom egyébként, hogy Buda mintha megfiatalodna, kezd élénkebb lenni. Nemcsak a zöldítés révén, hanem olyan kávéházak, galériák, szórakozóhelyek által, amik törzshelyekké válhatnak, mint egykor, még a második világháború előtt.
• Hiánypótló a regénye, és annyira sikeres, hogy már három kiadást megélt. Egy interjúban azt mondta, hogy személyesen nem ismerte a főhősét, a jazz sem volt érdeklődése homlokterében, a művész fia kérte fel a könyvírásra. Hogyan történt? Hogyan fogott neki?
• Gonda Péter keresett meg, mesélt a családjáról, édesapjáról, a jazz-zenész, zeneszerző, főiskolai tanár Gonda Jánosról, és letett az asztalomra vagy kétszáz levelet, amelyek Magyarország és Ausztrália között jöttek-mentek 1949-től több mint négy évtizeden át. János szülei ugyanis elváltak, ő az édesanyjával maradt, bátyja pedig az apjához került. Apja a diplomáciai kiküldetéséről 1947-ben, a Nagy Ferenc-kormány megpuccsolásakor nem tért haza, hanem Ausztráliába emigrált, így a család két fele két évtizedre elszakadt egymástól. János csak 1965-ben, sikerei kezdetekor, a magyar jazzszcéna létrejötte után, Sydney-ben láthatta viszont apját, bátyját. A levelek is segítettek elképzelni az életüket.
• Közvetve ismertem Gonda Jánost, és mint mindenki, furcsállottuk, hogy a felszabadult zenei műfaj képviselője vajon miért ilyen merev személyiség. A könyvből ez is kiderül. Élettörténetében nyomot hagytak a nemzedékeken átívelő hatások, amik manapság igencsak előtérbe kerültek a pszichológiában…
• Számos rokonával a nyilasok végeztek 1944-ben, ők Slachta Margit segítségével bujkáltak. János 1949-ben, apja biztatására, megpróbált disszidálni, de a határon elfogták a csoportot, ifjúsági börtönbe került. A család négy nemzedékében is megjelent a mentális labilitás különféle formákban, János nagyanyja és bátyja is öngyilkos lett, édesanyját gyakran kórházi kezelésre kellett vinnie a Lipótmezőre. Jánost a jazz, a rögtönzés és a tanítás iránti szenvedélye tartotta egyensúlyban, bár melankolikus alkat volt. A családján kívül senki sem tudta, milyen terhet hordoz.
• Annyira kalandos és megrázó a könyve, hogy filmre kívánkozik. Gondolt erre?
• Nemcsak én gondoltam, rendező fejében is megfordult, hiszen a regényben egy család és egy zenész pályája mellett a modern magyar jazz 1950-es évekbeli tiltott időszaka, majd elterjedése is színre kerül. A Rákosi-korszakban „amerikai imperialista mételyként” emlegették a műfajt, csak titokban játszhatták, és hallgathatták külföldi rádióadókon. A személyes szál mozgalmas történelmi háttérbe ágyazódik, és feltűnik a könyvben a korszak megannyi nagy zenésze.
• Azért is említettem ezt, mert korábban Török Ferenc filmrendező 1945 címmel nagyjátékfilmet forgatott a Hazatérés című elbeszéléséből. Az alkotás összesen húsz nemzetközi fesztiváldíjat kapott, negyven országban forgalmazzák, a könyvét, az 1945 és más történeteket – amiből a novella való – számos nyelvre lefordították. A siker titka a téma megfogalmazásának egyedisége?
• A témaválasztás, a korszak feldolgozatlansága és az elbeszélés feszült atmoszférája is hatott, amit érzésem szerint sikerült átemelnünk a filmbe. A többi elbeszélésnek is sajátja a történelem és az egyén ütközése, másrészt ott vannak a személyes életdrámák, amikor titkos vonzalmak teszik magányossá a szereplőket. A kötetet eddig öt nyelvre fordították le, az angol nyelvű kiadás bemutatója május második felében lesz a jeruzsálemi nemzetközi írófesztiválon.
• Nemrégiben „Ellenállás és megadás között” témában szimpóziumot rendeztek Olaszországban, „Bruck, Kertész, Szántó – Emlékezet és a jövő perspektívái” címmel írói utakat elemeztek. Mit szűrt le az előadásokból?
• Egy nagyobb olasz diákcsoporttal találkozhattam, amelynek tagjai részt vettek a programon, és olaszul olvasták a könyvem, mielőtt Budapestre érkeztek. Érezhetően megérintették őket az elbeszélések, és akár huszadik századi történelmi traumákról esett szó a kötet kapcsán, akár szexuális kisebbségekről, szabadon, érzékenyen kérdeztek.
• Úgy tudom, a Kafka macskái című regénye hazai, török és cseh kiadás után az idén olaszul is megjelenik. Mit szól művei nemzetközi fogadtatásához?
• Minden szerző örül, ha nemzetközi érdeklődés is övezi a könyveit. Amit tudok, kíváncsian olvasok a külföldi kritikákból is, hogy lássam, hogyan értelmeződnek a művek egy másik közegben. Egy viszonylag kis nyelv számára kulcsfontosságú, hogy az irodalma ismertté váljon a világ számára, ezért én nagyobb hangsúlyt helyeznék a fordítástámogatásra. A jó könyvek országimázs-javítást is jelentenek.
• Mivel foglalkozik jelenleg?
• Nemrég fejeztem be a Kafka sírja című regényemet, amely egyszerre családi dráma, egy nyomozás és egy filmkészítés kálváriája közép-európai abszurdba hajló háttérrel. Május második felében jelenik meg. Június 3-án 17.00 órakor lesz a bemutatója a Lumen Kávézóban.

Szepesi Dóra

Szántó T. Gábor az Ünnepi Könyvhéten június 13-án 17.00–18.00 óráig dedikál a Vörösmarty téren, a Gondolat Kiadó standjánál.