Madárszobákba kukucskáltak be a gyerekek

A Normafa környéki erdőkben elhelyezett mesterséges odúkba engedtek bepillantást a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai egy kellemes tavaszi sétán. A Hegyvidéki Zöld Iroda által szervezett programon Lendvai Csaba ornitológus mesélt a környék madártani érdekességeiről, valamint az odúkban előforduló madarakról és más állatokról.
A húsz odú legtöbbje úgynevezett „B” típusú, amelynek 32 milliméter átmérőjű berepülőnyílása a cinkék, csuszkák, verebek és légykapók számára kínál védett fészkelőhelyet. Ezek a fajok a természetben a harkályok által kivájt odúkba költöznek, de ahol nincs elég lábon álló holtfa vagy harkály, ott az embernek kell gondoskodnia megfelelő pótlásról.
A Mátyás király útról induló séta során érintett erdők kifejezetten jó élőhelyet biztosítanak a szárnyasoknak, így a fenyődeszkákból ácsolt odúk nem is létfontosságúak a madárvédelem szempontjából. A környezeti nevelést szem előtt tartva azonban értékes élményt jelentenek azáltal, hogy az érdeklődők bekukucskálhatnak ezeknek az apró énekesmadaraknak a háló- és gyerekszobájába.
A koordináták alapján megtalált, sötétbarnára festett fadobozokat Sarlós Dávid madarász egy erre a célra készített teleszkópos rúddal emelte le óvatosan a magasból, majd a kíváncsi tekintetek kereszttüzében nyitotta fel a tetejüket. Bár a korábbi évek tapasztalatai alapján ezen a környéken a húszból legalább tizenkét-tizennégy odúban cseperedő madárfiókákat kellett volna találni, az első négy most „csalódást okozott”.A szakembereket ez nem lepte meg, mivel megfigyeléseik szerint az idén több budapesti parkban elmarad a költések száma a megszokottól. Például a Gesztenyés kertben elhelyezett húsz odúban „csak” három széncinkepár és két kékcinke költött. Hasonló a helyzet a Városmajor ötvendarabos odúparkjában, a Vérmezőn és a Tabánban is. Az okok közt felmerülhet ismeretlen eredetű elvándorlás, esetleg betegség vagy más, tulajdonképpen természetes magyarázat is.
Szerencsére a kezdeti sikertelenség nem szegte kedvét a résztvevőknek, annál is inkább, mert az ornitológusok menet közben az erdei pinty, a csilpcsalpfüzike és a zöld küllő közelben felcsendülő énekére is felhívták a figyelmet. A következő odúkban először kék- és széncinketojások, majd egy költő széncinke lapult. A madár annyira belefeledkezett az apró tojások melegítésébe, hogy sem az odú leemelése, sem a felnyitása, sem a példás csendben kíváncsiskodó gyerekek érdeklődése nem késztette a fészek elhagyására. A legérdekesebbnek azonban az a mohából, szőrökből és színes textilszálakból gondosan megépített fészek bizonyult, amelyben néhány napja kikelt széncinkefiókák nyújtogatták nyakukat és tátogatták sárga csőrüket.A leemelt odúk között voltak nagyobb méretűek is, amik főleg seregélyeknek vagy kisebb baglyoknak, kuvikoknak adhatnak otthont, de ezek ebben az évben (is) üresen maradtak. Váratlan látványossággal szolgált viszont a rovarvilág, több tetszetős gyászcincér bukkant fel az erdei úton. Ezek a rovarok a ritka havasi cincérek kicsit komorabb színekbe öltözött rokonai, ám nevükkel ellentétben nem adnak cincogó hangot – a gyerekek őszinte bánatára.Egy ártalmatlan árvaszúnyog is megmutatta magát, amelyről a sétálóknak rögtön eszébe jutott a sok kellemetlen vérszívó. A kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy a csípős rovarok szaporodását a városban leginkább az emberek teszik lehetővé a kis vizesedények szabadban hagyásával. Elég, ha néhány napra megáll a víz az ereszcsatornában, a madáritatóban vagy egy kint felejtett homokozójátékban, és máris fejlődésnek indulnak benne a szúnyoglárvák. Ha az intézmények és a lakosság együttesen és tudatosan megszüntetné ezeket az átmeneti vizes élőhelyeket, a szúnyoginvázió is alábbhagyna.
Szintén a rovarvilágot képviselte számtalan hernyó, amely a friss levelekből lakmározott, és a madarak fő táplálékául szolgál. Ebben az időszakban már azért sem szabad etetni a madarakat, hogy ezeknek a hernyóknak az elfogyasztásával védjék erdőinket a kártevők túlszaporodásától.

(Barta)