Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Mindenki_gyozott_a_Hegyvideki_Olimpian1

Mindenki győzött a Hegyvidéki Olimpián

Hogyan lehet kedvet csinálni a gyerekeknek napjainkban a sporthoz? Nos, ha megízlelik a győzelem ízét, ha a nyakukba akasztják a bajnoknak járó érmet, az máris komoly motiváció ahhoz, hogy elköteleződjenek a rendszeres mozgás mellett. Az ötödikes kerületi iskolások számára szervezett, másfél évtizedes múltra visszatekintő Hegyvidéki Olimpia pedig pontosan ezt nyújtja, hiszen minden egyes résztvevő győztesként hagyja el a pályát.
A program tehát úgy népszerűsíti a rendszeres mozgást, a sportot, hogy közben valóban örömet okoz a diákoknak, akiknek egyetlen feladatuk van: mindenféle eredménykényszer, egymás közti vetélkedés nélkül elindulni a versenyszámokban. Most sem volt ez másképp, így aztán a kevésbé ügyesek, a gyengébbek, a lassabbak sem érezték másodrangúnak magukat, hanem vidáman mosolyogva tejesítették az ókori játékokat idéző feladatokat.Mindenki_gyozott_a_Hegyvideki_Olimpian2Volt rövidtávfutás, távolugrás, kislabdahajítás, birkózás, és persze nem hiányozhatott a maratoni futás sem, természetesen rövidített, 2 kilométeres távon. Az iskolák minden esztendőben készülnek az eseményre, nemcsak a testnevelésórákon, hanem az egész tanév során kiemelten foglalkoznak az antik görög kultúrával és történelemmel, megismerik az ókori olimpia társadalmi hatásait.
Annak érdekében, hogy az élmény még felejthetetlenebb legyen, a szervezők igyekeztek korhűvé varázsolni a rendezvénynek otthont adó Dr. Koltai Jenő Sportközpontot. Ezt a célt szolgálták a Hellászt idéző sátrak, a díszes oszlopok, miként az is, ahogy kezdetét vette a verseny. A megnyitón valamennyi csapat az általa képviselt görög városállam zászlaja alatt vonult be, a gyerekek maguk készítette tunikát és övet viseltek. Ezt követőn magyarul és görögül is elhangzott az olimpiai himnusz, majd az eskü, és fellobbant a láng, amely végig a kezdőkörben lobogott.
Az idén tizennégy városállam, azaz csapat képviseltette magát. Eljöttek a sajátos nevelési igényű fiatalokkal foglalkozó Gennaro Verolino iskola tanulói is, akik évek óta részt vesznek az önkormányzati sporteseményeken. Velük együtt 350 diák állt rajthoz, ám a létszám ennél is nagyobb volt, mivel az iskolásokat a családtagjaik is elkísérték – akik nemcsak szurkoltak, hanem a városállamok sátraiban egészséges finomságokat is készítettek a versenyzőknek.Mindenki_gyozott_a_Hegyvideki_Olimpian1Így lett ismét közösségi program a Hegyvidéki Olimpia, és ez az üzenet különös értékkel bír a XII. kerületi önkormányzat számára. Erről beszélt az eseményen részt vevő Vadász Gábor alpolgármester, aki elmondta, hogy a sport közösségépítő erejét hangsúlyozza a most készülő új sportstratégia, amely épp ezért kifejezetten az egyéni és csapat-szabadidősportra, valamint az ehhez kapcsolódó sportinfrastruktúrára koncentrál.

-os