Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A_Normafatol_Argentinaig_szolt_az_enek

A Normafától Argentínáig szólt az ének

Több XII. kerületi iskola és óvoda növendékei is dalra fakadtak a IV. Normafa Erdei Dalos Találkozóval egybekötött erdei élménynapon. Nem csak ők tettek így, a nemzetközi „Énekelj az Erdőben!” program keretében világszerte mintegy harmincezren köszöntötték énekszóval a természetet parkokban, erdőkben vagy épp egy fa lombja alatt. A magyarlakta vidékek mellett még az USA-ból és Argentínából is csatlakoztak közösségek a felhíváshoz.
A madarak és fák napja alkalmából az Erdő Ajándéka Erdei Iskola és Alapítvány által szervezett normafai programra a Gennaro Verolino óvodából, valamint a Kós Károly, a Fekete István, a Tamási Áron és a Németvölgyi iskolából érkeztek gyerekek az Anna-rétre. A szokásoknak megfelelően a résztvevők – a béke szimbólumaként – egy fehér galambot engedtek el közösen.A_Normafatol_Argentinaig_szolt_az_enekA madarak nélkül minden bizonnyal csöndesebb lenne az életünk, a szobrok is tisztábbak maradnának, és a tereken sem kéregetnének a galambok. Ugyanakkor elszaporodnának a kártevő rovarok, eltűnne a növények nagy része, kevesebb lenne a fa, az erdő, és nem tudna kellőképpen megtisztulni a természet – fogalmazott köszöntőjében Kovács Gergely polgármester.
Darwin evolúcióelmélete sem jöhetett volna létre a madarak nélkül, mert amikor a szárnyasokat tanulmányozta, akkor jött rá, hogy a dinoszauruszok igazából nem kihaltak, hanem csak madarakká változtak. A bibliában Noé egy galambot küldött ki a bárkából, amely egy olajágat hozott vissza, ebből tudták meg, hogy már közel a szárazföld.
A polgármester szerint a madarak a bolygó egészségének hírvivői. Ők azok, akik a legkorábban figyelmeztetnek minket az egész világot érintő problémákra, mint például a klímaváltozás hatásai. Ezért ha kora reggel meghallunk egy énekes rigót, jusson eszünkbe, milyen sokat köszönhetünk neki.A_Normafatol_Argentinaig_szolt_az_enek2A fák pedig nemcsak gyönyörűek, hanem rendkívül hasznosak is, hiszen oxigént termelnek, árnyékot adnak, és otthont biztosítanak az élőlényeknek. „Ahogyan egy erdő él, az példaértékű lehet a társadalom számára” – mondta Kovács Gergely, hozzátéve, hogy a fák nem létezhetnek a madarak nélkül, és a madarak sem létezhetnek nélkülük, de mi, emberek, sem tudnánk nélkülözni őket.
A közös éneklést követően a szervező erdei iskola játékos programokkal várta a gyerekeket. Lehetett gólyalábakon mocsárt járni, célba dobni, kincseket találni, madarakat lesni, gyógynövényekkel ismerkedni. Mindezt a szabad ég alatt, a természetben, ami a tapasztalatok szerint még közelebb hozza egymáshoz a gyerekeket, és segít összekovácsolni a közösségeket.

sm.