Rólunk is szól – fővárosi hírek: Drágább P+R parkolás és éjszakai metrózás
Hosszabb ideig járnak a metrók. A 2-es, a 3-as és a 4-es metró utolsó szerelvényei június 1-jétől hétköznap a belvárosból éjfél, hétvégén pedig hajnali 1 óra körül indulnak el. A járatkövetési idő 10 perc lesz. Módosul a metrókhoz kapcsolódó felszíni járatok menetrendje is, ezek hétköznap és hétvégén egyaránt igazodnak majd az üzemzáráshoz. Több mint negyven nappali járatról van szó, amelyek könnyebbé teszik a főváros külső kerületeinek elérését a késői órákban. Gyakorlati okokból a metrókkal párhuzamos útvonalon közlekedő éjszakai járatok menetrendje is módosul, néhány pedig megszűnik.
A Budapesti Közlekedési Központ a változó közlekedési szokásokkal indokolja az éjszakai közlekedés bővítését, hiszen egyre többen használják a késői órákban is a buszokat, villamosokat, trolikat és metrókat. Ezzel csökken a közúti forgalom, mérséklődik a környezetszennyezés és a zajártalom a városban.
Budapesten maradhat a Közlekedési Múzeum. Sokáig biztos volt, hogy a kormány Debrecenbe költözteti a Közlekedési Múzeumot, ám most úgy tűnik, ebből nem lesz semmi. Legalábbis ezt írta Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid, aki szerint a költöztetést pártfogoló Lázár János miniszter belátta, a kulturális intézménynek Budapesten a helye.
Vitézy emlékeztetett arra, hogy készen állnak a tervek a kőbányai Északi Járműjavító vasúti csarnokának felújítására, ahol végleges otthonra lelne a múzeum. Erről egyébként tavaly ősszel határozatot is hozott a fővárosi közgyűlés, mégpedig nagy többséggel, a kormány ennek ellenére szerette volna a cívisvárosba áthelyezni az intézményt.
Drágább lesz a P+R parkolás. Június 1-jétől nappal drágább lesz az őrzött budapesti P+R parkolókban hagyni az autókat, ugyanis emelkednek a várakozási díjak. A fővárosi közgyűlés úgy döntött, hogy a BKK aktuális vonaljegyének árához igazodva az egyszeri, 6.00 és 22.00 óra közötti várakozási díj egységesen 500 forint lesz. A nappali havibérlet ára is módosul, az eddigi 6750 forint helyett 7500 forintba kerül majd, a 15 napos alkalmi használat díja alapján számolva. Az éjszakai óradíj és a kombinált bérlet ára egyelőre nem változik.
Az áremelkedés a következő P+R parkolókat érinti: Köki Terminál P+R, Kőbánya–Kispest P+R, Hűvösvölgy P1 P+R, Örs vezér tere P+R, Pillangó utca P+R, Újpest-Városkapu P+R, Őrmező P1 P+R, Őrmező P2 P+R, Etele P1 P+R, Etele P2 P+R.
Határtalan történet a Széchenyi téren. Még 2022-ben hirdette meg a Tudománytér pályázatot a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a fővárosi önkormányzat egy új köztéri alkotás létrehozására az MTA szomszédságában. A bírálóbizottság a Határtalan történet című munkát javasolta megvalósításra, ennek kialakítása május elején fejeződött be. A műalkotás összesen kétszáz darab tardosi nemesmészkő-lapból áll – ez egyébként az MTA-székház épületének fő alkotóeleme –, és idővonalszerűen mutatja be az intézmény elmúlt két évszázadának legfontosabb tudósait, tudományos eseményeit, az 1825-ös alapítástól egészen Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díjáig. Az akadémia mellett, a Széchenyi téren a járdába süllyesztett idővonal az idovonal.mta.hu oldalon online is megtekinthető, ráadásul folyamatosan bővül majd.
Kinyitnak a tűzoltólaktanyák gyermeknapon. A május 25-i gyermeknap alkalmából ismét megnyitják kapuikat a tűzoltólaktanyák. A hagyományokat követve a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok is csatlakoznak a „Nyitott szertárkapuk” rendezvényhez. A program keretében az érdeklődők megismerkedhetnek a tűzoltólaktanyákban zajló hétköznapokkal, és számos műhelytitokra is fény derül.
Délelőtt tíz és délután négy óra között fogadják az érdeklődőket a tűzoltók, akik próbariasztásokat tartanak, így a jelenlévők testközelből tapasztalhatják meg, mi történik, amikor tűzesethez, balesethez indulnak a „lánglovagok”. A gyerekek kipróbálhatnak bizonyos speciális eszközöket és felszereléseket is, sőt, akár beöltözhetnek tűzoltóruhába.
Új emléktábla a Lánchídon. Bronztábla került a Lánchíd budai hídfőjéhez, a járókelők figyelmét felhívva arra, hogy 2024-ben Építőipari Nívódíjat kapott a híd felújítása. A FŐMTERV Zrt.–MSc Kft.–CÉH Zrt. konzorcium tervezésében és a BKK Zrt. beruházásában, az A-Híd Zrt. kivitelezésével és a Budapest Közút Zrt. műszaki ellenőrzésével megvalósuló fejlesztés a „Közlekedési létesítmény” kategóriában érdemelte ki az elismerést. A bírálati eljárás során szempont volt a többi között az építmény általános építészeti és műszaki értékelése, valamint a kivitelezés műszaki-technikai színvonala és szakszerűsége is.
Legyen csillagokkal teli az éjszaka! Pályázatot írt ki általános iskolásoknak a Svábhegyi Csillagvizsgáló. A téma a fényszennyezés, ami mára komoly környezeti problémává nőtte ki magát. Ha a fényárban úszó városokban felnézünk az égre, alig néhány csillagot látunk, ráadásul a fényszennyezés megzavarja az éjszakai állatokat. A repülő rovarok a lámpák körül keringenek, egyes énekesmadarak pedig éjszaka is énekelnek pihenés helyett. Az embereknek ugyanígy árt az éjszakai fény, negatívan befolyásolja az alvásciklust, ezért kevésbé tudunk feltöltődni.
A Svábhegyi Csillagvizsgáló munkatársai arra kérik a gyerekeket, hogy küldjenek rajzot, festményt vagy bármilyen kreatív alkotást a fényszennyezés témájában. Szívesen vesznek saját készítésű fotópárost vagy fotómontázst, aminek az egyik oldalán a fényszennyezés negatív példái és hatásai, a másikon a fényszennyezésmentes égbolt vagy a fényszennyezés elkerülésének jó megoldásai láthatók. A legjobb alkotásokat kiállítják a csillagvizsgálóban, a nyertes pedig osztályával ellátogathat egy nappali programra. Beküldési határidő: 2025. május 31. További információ: svabhegyicsillagvizsgalo.hu/hirek