Tom Hardy térdig gázol a mocsokban
Tom Hardy új filmje, a Pusztítás tobzódik a vérben és a töltényhüvelyekben. A lecsúszott, megtört zsaru utoljára még elszámol a lelkiismeretével – miközben a triádok és korrupt kollégái vadásznak rá.
Vegyünk egy dark thrillert, amelyben az embernek szinte a bőrébe ivódik a város mocska (Hetedik), pörgessük fel brutális neo-noir beütéssel (Sin City), és kérjük fel főszereplőnek a kőkemény Tom Hardyt! A Netflixen futó Pusztítás (Havoc) rendezője, a Rajtaütést (The Raid) is jegyző walesi Gareth Huw Evans eredeti szakmájának – akció-koreográfus – nyomát teljes mértékben magán viseli a film, ám a mély karakterábrázolásokról mintha eleve lemondott volna a direktor. Pedig Hardy és a mellékszerepben feltűnő, Oscar-díjas Forest Whitaker számtalanszor bizonyította már, mire képes, ha alaposan kidolgozott személyiséget kell megformálnia.
A totálisan lepusztult, bűnnel átitatott városban a lecsúszott zsaru (Tom Hardy), akit még a családja sem akar látni, lekötelezettje a korrupciótól bűzlő polgármesterjelöltnek (Forest Whitaker). A férfi fiáról videófelvétel van, ahogy egy belvárosi vérfürdő helyszínéről menekül pisztollyal a kezében. Az egyik áldozat a helyi triád női fejének a fia, akinek az anyja bosszút esküszik.
Természetesen a film nem is lenne amerikai bűnügyi thriller, ha a korrupt zsaruk nem játszanának szerepet az illegálisan végzett rendcsinálásban. A Hardy által alakított gyilkossági nyomozónak, hogy végleg megszakítsa a kapcsolatot a sáros polgármesterjelölttel, ki kell mentenie a fiát a triád karmai közül. Evans nem csupán David Finchertől (Hetedik), de Robert Rodrigueztől is merített: a hentesbárd használata és az elfolyatott vér mennyisége a diszkós jelenetben mindenképpen erről árulkodik.
Ér-e annyit a korrupt politikus fiának az élete, mint a triád vezetőjének kegyetlenül meggyilkolt gyermekéé? A válasz több száz kilőtt golyóban, továbbá válogatott kaszabolóeszközökben mérhető. Szó, ami szó, Hardy és segítői nagyjából úgy terítik ki a kínai alvilág fegyvereseit, mintha egy számítógépes játékban lennénk. Neo és John Wick is megirigyelné a receptet, ráadásul hozzájuk hasonlóan a nyomozó is egészen sokáig golyóállónak tűnik.
Végül a sok lúd azért győz, de kompromisszumra kell törekednie. Hardynak egy lelkes járőrnő személyében támasza is van, aki ismeri a dörgést. Még a polgármesterjelölt fia is beszáll a játszmába, és visszaadja a kölcsönt. Így azért könnyebb megküzdeni a triáddal és a korrupt zsarukkal. Bizony, nem ússza meg, volt kollégáival is szembe kell néznie a romlott főhősnek. A filmvégi vendetta felteszi a pontot az i-re: ennél több vér és töltény nem kell a vászonra, persze lesz, aki azt mondja, hogy kevesebb sem.
Az említett melós jellemábrázolást és a szövevényesebbre megírt cselekményt nélkülözi a film – előbbi Hardy és Whitaker tehetsége miatt óriási kihagyott ziccer –, az öncélú erőszakot annál kevésbé. Az akciójelenetek viszont kétségkívül lebilincselőek.
-yb-