Az új önkormányzat félévi bizonyítványa
Az építkezésekkel és a közlekedéssel kapcsolatos kérdésekről, a zöld területek fejlesztéséről, a kulturális és közösségi élet fellendítéséről, valamint az átlátható működésről is szó esett Kovács Gergely legutóbbi fórumán. A XII. kerület polgármestere Kocsik Tekla és Vadász Gábor alpolgármesterekkel közösen összegezte a tavaly októberben megalakuló új önkormányzat eddigi munkáját.
„Alapvető cél, hogy minél kevesebb beépítés történjen a kerületben” – jelentette ki indításként Kovács Gergely polgármester a májusi fórumán. Kitért arra is, hogy amíg az előző vezetés beerdősült ingatlanokat szeretett volna lakóövezetbe vonni, addig az új vezetés több önkormányzati tulajdonú, beépíthető ingatlan közparkká, közjóléti erdővé történő átminősítését kezdeményezte a fővárosnál.
Arról is szólt, hogy a XII. kerületben nagyjából tizenöt nagyobb, magántulajdonban lévő, beépíthető ingatlan maradt. Ezek tulajdonosaival a polgármesteri hivatal felvette a kapcsolatot, egyebek mellett azzal a céllal, hogy összehozzák őket a szomszédjaikkal. Az ilyen találkozók mindkét fél számára előnyösek lehetnek: a szomszédok bizonyos igényei teljesülhetnek, és a beruházóknak sem kell hosszú pereskedés elé nézniük, ha még az építkezés előtt megegyezésre tudnak jutni a vitás kérdésekben.
Mivel az építéshatósági jogkörök évekkel ezelőtt a kormányhivatalokhoz kerültek, Kovács Gergely szerint az önkormányzat kezében lényegében egyetlen eszköz maradt, hogy kompromisszumos megoldásokra bírja a beruházókat – például arra, hogy az építkezéssel együtt a közterületeken is végezzen el különböző fejlesztéseket. Ez az eszköz pedig a településrendezési szerződés, aminek a megkötésére minden nagyobb terület tulajdonosát kötelezik majd a XII. kerületben.
„Óriási az átmenő forgalom, ami a főútvonalak mellett a kis utcákat is terheli” – mondta a fórumon Vadász Gábor alpolgármester. Kiemelte, hogy már folyamatban van a közbeszerzési eljárás egy átfogó forgalomszervezési koncepció kidolgozására. Hozzátette, hogy iskolabuszok indítását is tervezi az önkormányzat, amivel valamelyest enyhíteni lehetne a gyerekek autós szállításával összefüggő forgalmi terhelést.
A parkolóhelyek zsúfoltságának mérséklése érdekében is több mindent tesz a kerület. Elhangzott, hogy az eddigi, 100%-os kedvezmény csökkentésével már nem csak a 2000 forintos adminisztrációs díjat kell fizetniük a fizetőövezetben lakóknak, ezáltal 15%-kal kevesebb várakozási engedélyt váltottak ki a lakók. A parkolási lehetőségek bővítésének céljából az önkormányzat tárgyalásokat kezdett néhány intézménnyel, szolgáltatóval, például a Testnevelési Egyetemmel és a MOM Park bevásárlóközponttal, hogy a környéken élők is használhassák a mélygarázsaikat.
Tervben van a parkolási zónák bővítése és a kizárólagos lakossági parkolóhelyek számának növelése. A Normafánál a nem kerületi autósok esetében emelné a parkolási díjat az önkormányzat, a Konkoly-Thege Miklós úton megtiltaná a várakozást, míg a Távcső utcába és a környéken lévő kisebb utcákba hétvégenként csak az ott lakók hajthatnának be engedéllyel.
Vadász Gábor arról is beszélt, hogy az új vezetés fontos céljai közé tartozik a kerületi alközpontok fejlesztése. Elsőként a Svábhegy központja újulhat meg: a fogaskerekű állomásépületének felújítása és funkcióváltása, gyalogátkelőhely építése és parkosítás egyaránt szerepel az elképzelések között.
Zöldterület-fejlesztés valósulna meg a Böszörményi út elejénél is, a jelenlegi kis parkoló és játszótér helyszínén, továbbá a Kiss János altábornagy utcai kormányhivatal előtt. A vízmegtartás egyik mintaberuházásaként a Pagony utcában, a kutyafuttató aljánál esőkert létesül, a Városkút forrásházánál pedig kis tavat alakít ki az önkormányzat. Nem épül meg a Normafánál az előző vezetés által tervezett lombkoronasétány, azonban a létesítmény félkész fejépületét muszáj befejezni annak érdekében, hogy ne kelljen visszafizetni az államnak másfél milliárd forint támogatást.
Az alpolgármester arról adott hírt, hogy a főváros kezelésében lévő városmajori park állapotának javításához 20-20 millió forinttal járul hozzá a XII. és a II. kerület, a kezdeményezésükhöz pedig cégek is csatlakoztak felajánlásaikkal. (A fejlesztési alap felhasználására a Tavaszköszöntő Városmajori Batyus Piknik közönsége adott ötleteket, ezekről itt olvashatnak – a szerk.) A Széll Kálmán tér rendszeres takarításához takarítógéppel és személyzettel csatlakozik a kerület, amely az utcabútorok felújításában is szerepet vállal.
A Böszörményi úti üres telken csak a „foghíjakat” építené be az önkormányzat, a hangsúly egy új közösségi tér kialakításán van. Az elképzelések szerint ősszel kezdhetné meg működését a Dobsinai utcai inkubátorház, ahol helyi alkotók olcsón bérelhetnek majd helyiséget, cserébe rendszeresen programokat nyújtanának.
Kovács Gergely elmondta, hogy újra lesz többnapos őszi fesztivál a Hegyvidéken, ennek programjaihoz a kerületi nagykövetségek is hozzájárulnak azzal, hogy bemutatják országaik kultúráját. Utcabálok, szomszédünnepek megvalósítását is segíteni akarja az önkormányzat. Azok, akik önkéntesként szeretnének dolgozni, a reszvetel.hegyvidek.hu/onkentesseg oldalon jelentkezhetnek különböző feladatokra.
A humán ügyekért felelős Kocsik Tekla alpolgármester megemlítette, hogy ferencvárosi mintára a XII. kerületben is elindul a védettlakás-projekt. Ennek keretében családon belüli erőszakot elszenvedők kapnak lehetőséget arra, hogy elhagyhassák bántalmazójukat, és új életet kezdhessenek. A Hegyvidéki Családsegítő és Gyermekjóléti Központtal kooperálva hamarosan megkezdi működését a Raktér, ahol adományokat lehet gyűjteni a rászorulóknak, emellett pedig közösségi programok kaphatnak helyet.
Az átláthatóság és a korrupcióellenes harc kapcsán a polgármester kiemelte, hogy a Transparency International figyelemmel kíséri az aktuális önkormányzati közbeszerzéseket, és tanácsokat ad majd annak érdekében, hogy minél nagyobb verseny alakulhasson ki az egyes eljárásokban. A szervezet a múlt feltárására is felkérést kap, mindenekelőtt a már lezajló építési beruházásokat és a Fáber Kft. korábbi működését vizsgálja.
Nagy taps kísérte Kovács Gergelynek azt a bejelentését, miszerint az önkormányzat megtiltja a politikai reklámokat a XII. kerületben. Tiltólistára kerülnének az „úgynevezett társadalmi célú reklámok” is, amikre a polgármester a Brüsszellel, Sorossal, Ukrajnával való riogatást hozta fel példaként. Hozzátette: lesznek olyan hirdetőfelületek is a Hegyvidéken, amiken valóban társadalmi célú hirdetések jelenhetnek meg.
A fórum végén a kerület vezetője az önkormányzat pénzügyi mozgásteréről is beszélt. A 26 milliárd forintos költségvetésből jelenleg 2,5 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást von el a kormány, így nagyjából félmilliárd forintról lehet szabadon dönteni, az összes többi pénz a működtetéshez szükséges. Kovács Gergely szerint „ha megvalósul az az ígéret, amit a jelenleg legnépszerűbb párt elnöke mondott, hogy megszünteti a szolidaritási hozzájárulást, akkor nagyon sok mindent fogunk tudni csinálni”.
nn.