Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Az_egesz_vilag_el_van_ajulva_az_uj_magyar_jatektol

Az egész világ el van ájulva az új magyar játéktól

Rég elmúltak már azok az idők, amikor hazánk videójáték-készítő nagyhatalomnak számított. Ám vannak, akik igyekeznek életben tartani a lángot, és nekik köszönhetően születnek még magyar gyöngyszemek. Közéjük tartozik a Primal Game Studio, amely most rukkolt elő egy fantasztikus, remek kritikákat kapó alkotással.

Ez a Mandragora: Whispers of the Witch Tree, amely az ügyességre nagy hangsúlyt helyező, oldalnézetes, úgynevezett platform programok sorát erősíti. Ilyenekből sokat láttunk az évek során, de nem mondhatjuk, hogy tizenkettő egy tucat darabról van szó.

 

Sötét idők

Elképesztően hangulatos szoftvert tettek le az asztalra a magyar fejlesztők, amely egy sötét, középkori hangulatú fantasy világba kalauzolja el a kalandokra áhítozókat. Egy olyan univerzumba, amiben az emberiség kisebb-nagyobb településekre szorult a sötétség erői elől, hogy ott zsarnokok és önjelölt istenkirályok uralma alatt tengesse életét.

A falakon túl hemzsegnek a banditák, farkasok és mindenféle egyéb népségek, ráadásul valamiféle boszorkányok is megjelentek. A játékos által irányított karaktert pont egy ilyen banya levadászására küldik, hogy aztán az események váratlan fordulatot vegyenek.Az_egesz_vilag_el_van_ajulva_az_uj_magyar_jatektol

 

Pazar hangulat

A Mandragora nem túl bonyolult, alapvetően akciófókuszú, amin a hangsúly a reflexeken, az időzítésen és a megfelelő gombok nyomogatásán van. Ami kiemeli a tömegből, az a kiváló grafika és a hangulat. A látványvilág úgy lett szédületesen jó, hogy ehhez nincs szükség drága erőműre, egy olcsóbb gépen is elzakatol. A humor sem hiányzik, ami nagy szó, mert ez ritka kincsnek számít manapság, a futószalagon, tömegtermelésben gyártott játékok korában.

A kihívás kőkemény, az eltérő karakterisztikájú ellenfelekhez más-más harcmodor passzol, és ha egyszerre többen támadnak, az hamar bukáshoz vezethet. Természetesen a megszokottnál lényegesen erősebb főellenségek sem hiányoznak, az ellenük vívott küzdelem pedig alapos felkészülést igényel. Tárgyakat, felszerelést kell gyűjtögetni, csereberélni, valamint okosan fejlesztgetni a karakterünket. A szerepjátékelemekről sem feledkeztek meg a készítők, így mi dönthetjük el, melyik tulajdonságokra, képességekre helyezünk hangsúlyt.

Az irányítás remek, könnyen elsajátítható, ráadásul a program tippekkel, tanácsokkal is segít. Tud magyarul, ami óriási dolog, és igazán felüdülést jelent az idegen nyelvű játékok tengerében. A számítógépes mellett készült PlayStation- és Xbox-változata is, a telefont viszont ez esetben el lehet felejteni. Tizenhatezer forintba kerül, amivel hozza az ilyen típusú programoknál megszokott szintet. Ahhoz képest, hogy milyen hosszú időn át köti le az embert, és szórakoztat, ez korrekt és vállalható összeg.

A Mandragora: Whispers of the Witch Tree ugyanis tényleg remek darab, abszolút megérdemli az elismerést a magyar stúdió. Aki minimálisan is vonzódik az olyan játékokhoz, mint a Prince of Persia, a Super Mario, az egyszerűen nem hibázhat vele.

Szalai Péter

 

Weboldal: mandragoragame.com