Levendulát ültettek az önkéntesek
Olyan jövőt teremtünk, ami még nem volt – ez a XII. kerület Hegyvidék Társalgó néven tavaly februárban induló Facebook-csoport jelmondata, amelynek tagjai főként azon gondolkodnak, hogyan lehetne szebbé, jobbá, kedvesebbé, barátságosabbá alakítani a lakóhelyünket. Illetve nemcsak gondolkodnak, tesznek is céljaik megvalósítása érdekében.
A csoport alapítója és adminisztrátora, Bátkay Eszter lapunknak elmondta, hogy tavaly hat alkalommal is takarítottak a mártonhegyi kiserdőben, ahol ebben az évben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel együttműködve szeretnének madárodúkat telepíteni. Fecskéknek való műfészkek kihelyezését is tervezik kerületszerte, nem utolsósorban azért, hogy tavasztól őszig ne lepjenek el minket a szúnyogok.
Az online szerveződő közösség alapítójával annak apropóján vettük fel a kapcsolatot, hogy néhány csoporttaggal együtt levendulával ültették be az Ugocsa utca és a Márvány utca találkozásánál lévő dézsás fák földjét. „A nyári forróságban olyan növényre van szükség, aminek kicsi a vízigénye. Ilyen a levendula, amit az illata miatt sokan kedvelnek, és talajtakarónak is kiváló” – magyarázta a növényválasztást az ötletgazda. Hozzátette, hogy a fadézsákat ma sokan csikkgyűjtőnek, szemetesnek használják, de erről talán le lehetne szoktatni az embereket, ha a kis fák lombja alatt szép, virágos aljnövényzet látványa fogadná őket.
A XII. kerület Hegyvidék Társalgó adminja azt is megemlítette, hogy a levendulapalántákat a XII. kerületi zero waste (nulla hulladék) csoportban ajánlotta fel egy hölgy neki és közösségének. Ismerőseivel azt tervezi, hogy a Márvány utca után további környékbeli helyszíneken is levendulát ültetnek majd a fadézsákba vagy a virág nélküli ágyásokba, mert szeretnének egy kis természetes színt és illatot csempészni a kerület legkevésbé zöld utcáira.
-ko-