A szürkeállományunkat bombázták a rendszerváltás utáni reklámok
Bár a rendszerváltás ígéretét nem minden társadalmi réteg fogadta kitörő lelkesedéssel, akadt valami, amiben talán mindenki egy emberként reménykedett. Ez pedig nem volt más, mint hogy a változás szele lefújja a körúti Aranypók-cégéreket, és Skála Kópé, Lottó Ottó, Helló Leó meg a többi marketing-szörnyszülött egy hasonló objektum alatt leli majd halálát. A nyugati orkán azonban sok esetben nem a reklámipar megújulását, hanem az agyhalál egy még pusztítóbb formáját hozta el a magyar háztartásokba. Következzék néhány tévéreklám, amely még a Twin Peaksnél is extrémebben érzékeltette a mindfuck-élményt a hazai munkásosztállyal!
MÜSZI, avagy a korszakos rejtély
Honnan akasszunk le angoltanárt a karakószörcsöki általános iskolába, lőjünk egyet légpuskával a helyi bányásznapon? Kegyeletsértő-e nindzsacsillagként használni a nagyfater „Kiváló dolgozó” kitüntetését? Most akkor kivonják-e az Éva vermutot és a krumplicukrot a forgalomból, vagy – amolyan mocsárpocsolya-csúcsmoslékként – egyesítik a két terméket?
A nyolcvanasok legvégén sokáig ilyen és ehhez hasonló témák uralták a közbeszédet. Majd jött egy keménykalapos, körszakállas fazon, és maradéktalanul ellopta a show-t. Ettől kezdve ugyanis egyetlen kérdés volt napirenden: mi a csatkai vörösvércse pikkelyes hímtagja az a MÜSZI?
Az ominózus reklámban feltűnő figura ugyanis egy csettintést követően ezt a kifejezést vágta a nézők képébe mindennemű kommentár nélkül, ők pedig hónapokig találgatták, hogy hidraulikus emelőt, foxtrott-tanfolyamot vagy gésagolyószettet kíván-e a nézőkre sózni. Végül kiderült, hogy a hirdetés a Mezőgazdasági Üzemszervezési Számítástechnikai és Informatikai Rt.-t hivatott propagálni, de nem állítjuk, hogy e tudás birtokában bárki is megkönnyebbült volna.
Mr. és Mrs. Hair meg a legendás Fogyi-tabletta
Az EZO TV jáspiskővel agyhúgykövet gyógyító és szintetikus szilvával teret görbítő salgótarjáni jedimesterei még a kanyarban sem voltak, amikor a hazai televíziózásban már művészi szintet ért el a néphülyítés intézménye. Mindenesetre a hajhullás elleni küzdelem Bróker Marcsija kiváló érzékkel oszlatta el a kóklerséggel kapcsolatos vádakat azáltal, hogy egy Telly Savalas-imitátorral reklámozta Mr. és Mrs. Hair nevezetű termékét.
A „Schrödinger hajkoronája” paradoxon szellemi atyja azonban nem állt le ezen a ponton: logikus lépés lett volna tőle, ha természetfilmet forgat a Vatikán vadvilágáról, netán személyesen a pápamobil sofőrjét kéri fel a Forma-1 népszerűsítésére, ő azonban ismét előkaparta a sublót aljából a tükörsima buksival bíró színművészt, hogy ezúttal egy ún. fogyasztó hatású tablettát népszerűsítsen közreműködésével. Hakapeszi Makit megszégyenítő húzásukat még elnéztük volna, azt már kevésbé, hogy ezzel dr. Frankensteinként asszisztáltak a későbbi Update-kreatúra életre keltéséhez.
Tombolanyeremény Lajcsi-kazettákkal
A lakodalmas zene az a THC, amely sohasem ürül ki a magyar nép szervezetéből – ez a dogmatikus igazság már jó hét évvel azelőtt nyilvánvaló volt, hogy Galambos Lajos az Amazonas teljes vízhozamát izzadta volna bele sportzakójába a Dáridó kamerái előtt. Lajcsi már 1990-ben a nagy népi rütyütyü Pablo Escobarjaként bizniszelt a mulatóskazettákkal, amikből idővel akkora vagyonra tett szert, hogy műveit képes volt a királyi tévé reklámblokkjaiban népszerűsíteni.
A reklámidőkhöz azonban nem tartoztak mérőórák, így kénytelen volt a klasszikus módszerrel – azaz spórolással – kordában tartani a fogyasztást. Az öt másodperces mulatósbetét mellett így elhadarta azt az információt is, hogy a szerencsés nyertesek most egy Renault 5-öst nyerhetnek a kazettákban található tombolaszelvényekkel. Arról, hogy a szóban forgó gépjárművet valaki elvitte volna, nem szól a fáma, mint ahogy arról sem, hogy átadás előtt kiszórták-e a dinnyerakományt a hátsó ülésről.
Királylány lepattintva, csak a libamájkonzerv!
Ki ne emlékezne Kádár János utolsó pártkongresszusi beszédére, amikor a tisztességben megőrült exfőtitkár kínosan ügyelt arra, hogy nemhogy mondatai, de szavai közé se nagyon férkőzzék be semmiféle imperialista kohézió. Nos, a hebrencs vezető röviddel ezután jobblétre szenderült, ám demenciája tovább élt, és a magyar reklámiparban helyezkedett el.
Munkássága – akárcsak egykori gazdájáé – kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar néplélekben: az „Ugyan már, királylány!” szlogen szállóigévé vált, azt pedig senki sem feszegette, hogy a libamáj-fetisiszta lovag miként felejtette a trónteremben a középkorban még korlátozottan elérhető orosházi konzervet. Ebben talán némi szerepet játszhatott Kádár is, aki az IMF-nél tett vizitjével gondoskodott arról, hogy a magyar melós ne váljon a libamáj megszállottjává.
Wick Atemfrei – az orrodat is tisztíccsa!
Bár a szóban forgó reklám a vasfüggöny leomlása után jó négy évvel ostromolta meg irodalmi szépérzékünket, erkölcsi kötelességünk megemlékezni róla. Már csak azért is, mert ekkoriban is léteztek kultúrkörök, ahol az ütköző, vagy a csatlakozó nem tárgyakat jelöltek, hanem szimpla kérdőszavak voltak. Megint mások a tengeri fosztogatókra hivatkoztak kalauzokként, és nem is volt ezzel nagyobb baj.
Csakhogy korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy e kollektívák nyelvezetét eladásra szánt termékek esetében használják milliók füle hallatára. Az eredmény nem maradt el: az ország egy emberként hördült fel „az orrodat is tisztíccsa” mondat hallatán, az alkotók tehát maximálisan célt értek. Ám talán abbéli félelmükben, hogy klimaxos nyelvtantanárnők táblakörzőt döfnek tarkójukba, végül megfutamodtak, a sutyerák kapus pedig a továbbiakban a „tisztítja” formulával élt.
Kirsch András