Ahol a kövek is beszélhetnek az emberhez

• Műveiben a Városmajor múltját, a nyilasok rémtetteit tárja fel. A díjátadón Sebő Ferenc és zenésztársai Weöres Sándor verseit adták elő megzenésítve, ön pedig felolvasott a mestertől. Szinte felemelték ezt a súlyos témát, mintha egy „időtlen” térből láttunk volna rá a világunkra. Miért tette hozzá a díszpolgáravatóhoz ezt az előadást?
• Még soha nem voltam díszpolgár, nem tudtam, hogy megy ez, és csak lassacskán értettem meg, hogy hívhatok művészt, aki az avatási ünnepségen fellép. Evidens lett volna, hogy valaki felolvas a legismertebb műveimből. Egyszer a MOMkultban Alföldi Róbert olvasta fel az Orgia című regényem részleteit Lukács Miklós cimbalomművész kíséretével. Odaszögezte a nézőket a székekhez, és engem legalább annyira. Most mégsem szerettem volna, hogy az ünneplő közönségnek a lelket erősen megterhelő szöveget kelljen hallgatnia. Rendezőkoromban nagyon fontosak voltak számomra a zenészek, zeneszerzők. Közülük is Sebő Ferenc amiatt jutott eszembe, mert 1995-ben a Magyar Rádióban vele együtt készítettem egy nagy Weöres-műsort.
• Értem, szóval onnan jött az ihlet a most látott előadáshoz?
• Abban az összeállításban hangzottak el az általam gyűjtött „Weöres Sándor-mesék”, a költő bölcs és szellemes tanításai. Ezek közt már található utalás a második világháború után a Hegyvidéken zajló pedagógiai kísérletre, amiben Weöres részt vett, és amiről aztán később írtam a Szomszéd – Orgia előtt és után és a Szép versek 1944 című könyveimben. Weöressel régóta foglalkozom, a Színművészeti Főiskolán tanultunk rádiórendezést, és legelső vizsgám A teljesség felé című műve alapján készült összeállítás volt. Csupa olyan szöveg, ami szembement az akkori „dialektikus történelmi materialista” világképpel, de a rádión belül, vizsgaként, lehetett vele foglalkozni. Weöres úgy fogalmazott, hogy spirituszcsempészetet űzött a szellemi szesztilalom korszakában. Szintén ilyet csinált Sztehlo Gábor, a Gaudiopolis megálmodója és létrehozója a maga köré gyűjtött fiatal pedagógusokkal.
• Hogyan?
• Miután megmentett egy csomó zsidó életet, más segítségre szorulókat is a védőszárnyai alá vett. Az árván, félárván maradt gyerekek sokaságának nemcsak a testi életben tartásáról, hanem a szellemi épüléséről is gondoskodni akart. Ebben volt partnere többek között Rákosi Zoltán tanár, aki olyan művészeket hívott a gyerekekhez, mint Weöres Sándor, aki versíró terápiára fogta őket. Pechükre Rákosi Zoltán ezt megírta a Válasz című lapban, minek következtében minden irányból össztűz zúdult rájuk, a kommunistáktól a szocdemeken át a konzervatív katolikusokig sokan kinyilvánították, hogy ez a költészet, ez a művészetpedagógia káros a gyermeki lélekre. Weöres megbélyegzettsége csak a hatvanas években kezdett elmúlni. Végül is a Gaudiopolisban folytatott művészeti kísérlet azt kutatta, hogy hogyan kell, hogyan szabad élnie az embernek. Erről volt elképzelése a nyilasoknak meg a kommunistáknak – a két vízió között alig van különbség, és nem véletlen, hogy személyi átfedés is mutatkozik a két csoport között –, miközben mások másféle berendezkedést tartanának ideálisnak. Itt élt Sztehlo Lili, itt dolgozott és mentett életeket Sztehlo Gábor, és itt alkottak művészek, mint Schaár Erzsébet és Vilt Tibor.
• Az ünnepi műsorban elhangzott néhány Kovács András Ferenc-mű is.
• Miután megismertem és megszerettem az erdélyi költő verseit, kérlelni kezdtem Sebő Ferencet, hogy olvassa el ezeket, hátha néhányat meg tud zenésíteni. Megtette, és aztán ebből rádióműsor, majd lemez lett, barátság szövődött közöttük, ami a költő haláláig tartott.
• Csontos Erika irodalomkritikus laudálta munkásságát a díjátadón. Egy vele készült interjúban említi, hogy 10 éves korában lerajzolt egy fát, amiből egy furcsa emberi alak lett. Később derült ki, hogy az a fa, a Városmajor utca 37. szám alatti villa közvetlen közelében, nagy események tanúja. Érdekes, hogy egy gyerek tudat alatt egy fa látványából megérez ilyet…
• Egyetlenegyszer, Erikának említettem azt a furcsa esetet. A figyelmemet magára vonzó fa annak a bizonyos kertnek a közelében állt. Zavarban vagyok ezzel kapcsolatban, úgy vagyok vele, mint Weöres: nem szeretném, ha misztikusnak neveznének. Micsoda a misztika? Istennel, a világlélekkel való egyesülés, így mondta a mester, és szó nincs róla, hogy egyesülve lennék a világlélekkel – ha van olyan egyáltalán. Mégis, ez egy racionálisan megmagyarázhatatlan vonzalom… Felnőttkoromban különös volt rájönnöm, hogy ezek a városmajori tömeggyilkosságok térben is mennyire közeliek. Nemcsak a Maros utcai kórházról beszélek, hanem az Alma utcai szeretetház és a Bíró Dániel Szanatórium lakóinak a lemészárlásáról is. A ház, amiben felnőttem, tényleg csak méterekre áll az Alma utcaiak legyilkolásának helyszínétől. Ismerőseim közt akadtak olyanok, akik ezt tudták, érezték, és számukra a Városmajor riasztó vidék volt.
• Hogyan alakul a kutatásai, könyvei megírása során feltáruló kép?
• Márciusban megjelenik egy új esszékötetem, amiben több írás foglalkozik ezzel a témával. Ezek egy része megjelent folyóiratokban, de lesz közte eddig publikálatlan szöveg is, ami talán minden eddiginél élesebben taglalja ezeket a kérdéseket.
• Olvastam, hogy sokan megkeresik önt a könyvei kapcsán. Lehet, hogy terápiás hatásuk van?
• Volt, aki esetében igen, és előfordult, hogy valaki éppen azt szerette volna nekem elmondani: jó, hogy a könyvemnek köszönhetően már tudja, mi történt ’44–45 telén. Itt nemcsak a fák beszélhetnek az emberhez, hanem a kövek is. Egy iskolai évfolyamtársam mesélte, hogy gyerekként egy kertben játszottak, és ő az ott fehérlő köveket koponyáknak látta. Persze nyilván nem azok voltak, de valamiért mégis ezt vizionálta egy gyerek a hatvanas években, a Kissvábhegy oldalában. Ebben éltünk, ebben nőttünk fel.
• A díjátadón levetítették a XII. kerületi önkormányzat önről szóló portréfilmjét. Ebben a díszpolgári címre reflektálva azt mondja, hogy valószínűleg azok az írásai keltették fel a figyelmet, amiket 2011 után készített, és abban, hogy ezek létrejöhettek, nem kis szerepe volt a kerület akkori vezetésének, emlékezetpolitikájának. Hogy például ide emelték a turulos emlékművet. Mi a véleménye róla?
• Hogy mi legyen a szoborral? Valamilyen változásra lenne szükség, mindenekelőtt azért, hogy ne az legyen a tapasztalatunk, hogy bármit meg lehet csinálni, bármit el kell tűrni. Nem feltétlenül olyasminek kellene történnie, ami egy politikai oldal triumfálása és egy másik megalázása. Egyfelől jogászok, másfelől művészek szakértelmére lenne szükség. Tudomásom szerint az emlékmű állításakor érvényes jogszabályokat hágtak át, nem vették figyelembe az akkor ebben az ügyben relevánsan megszólaltatható szakembereket, és végképp nem figyeltek oda a művészi szempontokra. El tudnám képzelni, hogy kiírjanak egy nyílt, akár nemzetközi pályázatot, amiből kiderülhet, hogy a művészek mit tudnának ezzel kezdeni, akár átalakítani a teret, úgy, hogy kifejezze azt a megrendülést, amit az az ember érez, aki szembenéz a ’44–45-ben történtekkel, de az azóta történtekkel is. Habár általában nem vagyok nagyon optimista, de azt gondolom, hogy ez ügyben igenis létezhet megoldás. Kovács Gergely és az önkormányzati képviselő-testület többségének megválasztása azt mutatja, hogy a kerületben lakók többsége változást szeretne.

Szepesi Dóra

Egy fordulat, amire nem lehetett számítani

„Művei tükröt tartanak elénk, szembesítenek, gondolkodásra késztetnek; nemcsak a magyar irodalom, hanem a nemzeti emlékezet részei is lettek mostanra” – fogalmazott Kovács Gergely polgármester az október 7-i díjátadón, ahol Zoltán Gábort a Hegyvidék díszpolgárává választották. „Erre a fordulatra nem lehetett számítani, de felmenőim közül azok, akik a 19. században itt éltek Budán – a hajóskapitány, a vaskereskedő –, talán értenék, hogy valaki közülük egyszer csak eldíszpolgárosodik” – válaszolt a laudációra az ünnepelt. A Színművészeti Főiskolán színház-rendező szakon végző, rádiós szerkesztőként is dolgozó író születése, 1960. március 15. óta a Városmajor lakója. Régóta kutatja lakóhelye történetét – az 1944–45-ös nyilas időszakra összpontosítva. Három regényt írt: az Orgia (2016–2021-ig öt kiadás), a Szomszéd – Orgia előtt és után (2018), az Ólomszív – Az Orgia ikerregénye (2024). Szerkesztett egy abszurd antológiát (Szép versek 1944), a Levegőt venni című novelláskötetét pedig 2022-ben publikálta. Munkássága elismeréseként Déry Tibor- és Bródy Sándor-díjat is kapott.