Alkotás, Ugocsa, Rege: „moziszentháromság” a Hegyvidéken
A mozi neve mozgóképszínház volt mindaddig, amíg Heltai Jenő 1907-ben megírta a Dal a moziról című kupléját. Akkoriban, ahogy a sláger is tartja, a szerelmesek sokszor használták búvóhelynek a filmszínházakat. Állítólag az 1930-as években a film vége előtt 5 perccel még csöngettek is, hogy valamennyire rendezni tudják magukat a párok. De a mozi elsősorban a legújabb művészet, a film temploma lett. A jelenben pedig az Élő emlékezet című új hegyvidéki beszélgetéssorozat első témája.
A 20. század első felében különlegességnek számított a mozi. „Ma már az egyetlen hely, ahol a néző teljesen jelen lehet, és csak a filmélménnyel foglalja el magát. Mágia, ahogy egy izzóból egymás után valahogy rákeveredik a vászonra rengeteg kép. Úgy érzem, én is ott vagyok a vásznon, és elfelejtem, hogy egyébként egy székben ülök Budán, Pesten vagy bárhol a világon” – fogalmazott lírai hangvételű bevezetőjében Hegedűs Emmett, a Tabán mozi üzemvezetője az Élő emlékezet című új sorozat első programjában.
A legendás hegyvidéki mozikat, az Alkotást, az Ugocsát és a Regét megidéző est házigazdája Surányi Judit önkormányzati képviselő volt, aki Hegedűs Emmett-tel és Tóth Eszter Zsófia történésszel beszélgetett a Barabás Villában. A korabeli mozik világának atmoszféráját Ujj Zsuzsi énekes és Darvas Kristóf billentyűs elevenítette fel hangszerekkel.
Nu, págágyí! és Disney
Kerületi lakosként Tóth Eszter Zsófia sokszor járt az Alkotásban, az Ugocsában, a 80-as években párhuzamosan szocializálódott a Nu, págágyí! szovjet rajzfilmen és a Disney-filmeken. A Hegyvidék első filmszínháza, az Alkotás 1911-ben nyitott meg. Érdekes, hogy egészen közel lakott a mozihoz Jávor Pál, az első magyar férfi filmsztár – emléktábláját a Kék Golyó utca elején találjuk. A Jávor–Karády-korszak filmjei a Filmmúzeumban élték reneszánszukat, az 1980-as években bérlettel lehetett megnézni a régi magyar és külföldi hangosfilmeket, a Halálos tavasztól az Elfújta a szélig.
Levéltári forrásokból kiderül, hogy a mozigépész menő foglalkozás volt. Továbbra is gépésznek hívják a filmvetítéssel foglalkozó kollégákat, a Tabánban most is olyanok dolgoznak, akik egész karrierjük alatt nagyrészt 35 mm-es filmtekercsen vetítettek, és imádták. Szerencsére újabban a Puskinban és a Művészben is kezdik visszahozni ezeket a filmeket. Bár képminőségben már jóval előrébb járunk, 35 milliméteres celluloidon filmet nézni, akár digitalizálva, teljesen más hangulatot ad.
Az 1980-as évek hagyományaihoz hozzátartozott, hogy az iskolai filmklubban minden évben ugyanazokat a szovjet filmeket vetítették le, ám a kultuszfilmek esetében – mint például a Házibuli – időnként rákényszerült a néző, hogy jegyüzértől vegyen jegyet. A jegyüzérség intézménye kikopott, de a Sulimozi ma is működik, nagyon kedvezményesen, így próbálják a következő generációt művészmoziba járóvá nevelni.
– Van, hogy a filmélményért jönnek a látogatók, de a vetítés után szakértőkkel is tudnak beszélgetni, ahogy régen – mesélte a Tabán üzemvezetője, aki a Művész és a Kino büféjében kezdte a mozis szakmát. Most már részt vesz a műsorszerkesztésben, szeret agyalni a programokon.
Gojko Mitić és a romantika
Mesébe illő sztorik fűződnek az 1953-ban megnyitott és 1988-ban bezárt Rege mozihoz. Emlékeik felelevenítésével a közönség soraiból többen bekapcsolódtak a beszélgetésbe. Egy úr napközis korában minden évben eltöltött pár hónapot a Fülemile úton, és hetente egyszer átgyalogolt a Rege moziba. Szerették csapkodni a lecsukható székeket a teremben – a párt oktatási központjából alakult át a hely mozivá, ezért is volt sajátos a berendezése.
Esetében egy diákszerelem emléke is a Regéhez fűződik, az első kamaszos kézfogás egy Gojko Mitić-film alatt történt meg. „Ha az ember elmegy egy ilyen hely mellett, ami valamikor nagyon sokat jelentett számára, egyszer csak megjelenik a múlt. Ugyanakkor nagyon szomorú, hogy már nincsenek mozik a kerületben” – állapította meg.
Mint mondta, sokszor mentek az Ugocsába és a Május 1-be is, ami most Átrium Színházként működik. A Tabánba jelenleg is jár a feleségével, ott nézik meg az összes olyan filmet, ami érdekli őket. „Nekem a mozi az együttélés, az együttlét, az érzelmek eleresztésének a helyszíne” – tette hozzá.
A mozihoz sokféle szép emlék kapcsolható: a hegyre fogaskerekűvel jutottak fel, a Regéig tartó sétaút élményszámba ment – emlékezett vissza egy idősebb férfi a televízió nélküli időkre. Első élménye az Alkotásban egy fekete-fehér szovjet film volt, halálra izgulta magát 5-6 évesen, akkor látott először mozgóképet. Csodálta a Gyöngyvirágtól lombhullásig természetfilmet, amelyet Homoki Nagy István készített. Az Alkotásban utoljára Tarr Béla Családi tűzfészek című alkotását nézte meg, azóta többször látta ezt a megrázó filmet.
„Átsétálás” a moziban
A nyitható tetejű Ugocsa 1936-ban épült, erkélyes volt, és jó száraz perecet is lehetett kapni, mint akkoriban szinte minden moziban. A második világháború idején katonák karácsonyoztak benne, 1988-ban ott alakult meg a XII. kerületi MDF.
Az Ugocsát is bezárták egy időre a 70-es évek végén, amikor a filmszínházak áttértek a modern technológiára. Végül azért áldozott le az ideje, mert nem tudta felvenni a versenyt az új típusú mozikkal. A helyén most könyvtár várja a látogatókat, ahol pedig régen a könyvtár volt, ott ma pékség üzemel.
A Déli pályaudvarhoz közel eső Alkotás mozi egy kicsit lepukkantabb volt, ott délelőtt is voltak vetítések. A legelső sorba 3 forint 50 fillérért lehetett jegyet váltani, aludni is betértek az emberek. Ujj Zsuzsi mesélte, hogy veszprémi lévén csodálta, mennyi mozi van Budapesten, és hogy délelőtt is pörögnek a filmek – náluk csak heti kétszer volt összesen négy előadás.
Egy friss felmérés szerint az I. kerületi Tabánba a XII. kerületből járnak a legtöbben. Ez is mutatja, mekkora igény van erre a mozira. 1910-ben Palota néven nyitott meg az erkélyes filmszínház, és szinte hihetetlen, de a dokumentumok szerint több mint 300 fő befogadására volt alkalmas. Az évek során sokat változott. A második világháború bombázásait a Tabán épülete valahogy megúszta, végig sértetlen maradt, és katonák vették használatba a helyiségeit.
Később kétfelé bontották a cső alakú termet, innen ered a mozi egyik különlegessége, az „átsétálás”. Mivel nem akartak még egy folyosónyit „levenni” a teremből, kívülről nyitottak bejárást, így műsorkezdéskor a jegyszedők kísérik át a vendégeket a Fellini-terembe. A kisterem a belső udvarról nyílik, amin sokan megrökönyödnek, viszont van, aki romantikusnak tartja, Hegedűs Emmett például nagyon szereti.
A mozi nagy korszakában volt egy videotékás időszak. A Tabánban még mindig üzemel téka, a fő profil a magyar film. A Művész moziban található egy még nagyobb videotéka-bázis. „A múlt héten lett egy új beiratkozónk, egyből el is vitte a Sátántangót – ennek kifejezetten örültem” – tette hozzá a Tabán üzemvezetője.
A Tabánban egyébként látható egy mozitörténeti állandó kiállítás, egy lapozgatós, képes gyűjtemény. Az érdeklődőknek ajánlotta Hegedűs Emmett a Váltójel című könyvet, amely kifejezetten a rendszerváltásra fókuszálva sztorizik a filmszínházakról, ezenkívül a Mozivilág blog is sok információt tartalmaz. Az I. kerületi mozik együttműködnek a Sétaműhellyel, a programon részt vevő csoportok megnézhetik a Tabán mozi géptermét is.
Minden mozi üzemeltetésénél nehéz kérdés a lakókkal való kapcsolat, mert nem lehet annyira professzionálisan megépíteni egy helyet, hogy semmi hang se szűrődjék ki onnan. A Tabán mozi üzemeltetőinek mázlija van, jó a viszonyuk a jelenlegi lakókkal. Például az Art mozik éjszakáját is reggel 6-ig, 8-ig „tűrik”. Ebben a kezdeményezésben a Puskin, a Toldi, a Kino, a Tabán és a Művész vesz részt; a mozirajongók karszalaggal annyi filmet néznek meg, amennyit csak bírnak, így be tudják pótolni, ami esetleg egész évben kimaradt.
Sz. D.