Magyar metál a Lenin-szobor árnyékában

• Mit keresünk itt a Jókai Klubban? Netán valami nosztalgikus emlék köt ide?
• Ez a történet a 2000-es évek elejére nyúlik vissza. Már fogalmam sincs, ki intézte el nekünk, de a Jókai az első klubok egyike volt, ahol elkezdtünk koncertezni a középsulis évek után – én itt nőttem fel, a kerületi Arany János gimnáziumba jártam –, anno két-három havonta is felléptünk. Eleinte jobbára a haveri társaság bukkant fel, aztán elképedve láttuk, hogy tömegesen jönnek az emberek. Pedig ekkoriban nem volt túl kiforrott a produkció, a demók és az első lemez környékén még összevissza csörömpöltünk. Ennek ellenére jó kis szociális élet alakult ki, a környékbeli sulikban is elterjedt a hírünk, és hatalmas bulikat hoztunk össze. Egyetlen para volt a Jókaival: este 10-11 környékén villanyoltás volt, és kitessékelték a tömeget.
• Gondolom, ezután mindenki békésen távozott, és rápihent a másnapi misére. No, de hol folytatódott a bulizás?
• Nagyon jó a felvetés, emlékeim szerint az akkori Moszkva téren ment tovább az ámokfutás, ami részben azért volt trükkös, mert el kellett érnünk az utolsó járművet, ami visszarepített minket a civilizációba. Tudniillik akkoriban még egészen más volt a tömegközlekedés, és állandóan logisztikázni kényszerültünk. Emlékszem, hagytam el úgy cines táskát, hogy elaludtam az 59-es villamoson, de másnap szerencsére megtalálták a kocsiszínben. Még nem volt mobiltelefonom, úgyhogy kénytelen voltam – szolid zöld árnyalattal – személyesen megjelenni, de a BKV-sok nagyon készségesek voltak, és visszaadták.

 

Igazgatói engedély a szórólapozáshoz

• Hogyan hirdettétek meg a koncerteket a betárcsázós internet végnapjaiban, amikor még nyoma sem volt közösségi oldalaknak?
• A klasszikus gerillamódszerekkel: éjszakánként teleplakátoltuk a Moszkva tér környékét, különös tekintettel az alagútra, amin keresztül a villamosok közlekedtek. Rendszeres célpont volt a Kosztolányi Dezső tér és a Móricz Zsigmond körtér is, emellett sulikban próbáltunk szórólapozni, amihez ki kellett harcolni mindenféle igazgatói engedélyeket. Aztán a korai 2000-esekben már elindultak egyes zenei portálok, a music.hu és társai, ahol már mi is kaptunk rendszeres megjelenést. Később kisebb zenei kollektívák alakultak, mi például a Subscribe-bal játszottunk közös bulikon. Ezek közül pedig különösen nagy szám volt, amikor a Táncsics gimnáziumban szerepeltünk, és headlinernek meghívták a Blind Myselfet, amely akkoriban már ismert névnek számított. Na, és ezt követően merültünk el a klubok világában: jött a Jókai, a Vörös Yuk – Kék Yuk, a Süss Fel Nap, a Kultiplex, a csepeli Voodoo és hasonló helyek.
• Mennyivel könnyebb vagy nehezebb a mai underground zenekarok helyzete, mint a korai 2000-esekben?
• Mi bizonyos szempontból szerencsésebb helyzetben voltunk, a szélessávú internet elterjedése nagyon megkönnyítette a koncertszervezést, különösen a külföldi bulik lekötését. Megjelentek az első közösségi portálok, mint például a Myspace, ami egy tök jó platform volt a zenénk terjesztéséhez. Ugyanakkor közel sem volt ennyi produkció, mint manapság, a Spotify-korszakban, a koncerteknek is sokkal nagyobb volt a szenzációértéke. Ezzel szemben a stúdiózás jóval körülményesebben ment, most már otthoni körülmények között is bármit fel lehet prüntyögni a hangszerrel, de akkor még mindent a stúdióban kellett felvennünk.

 

Malmozni a Deákon három órán át

• Nemrég ünnepeltétek a King Of Fools című lemezetek megjelenésének huszadik évfordulóját. Nem szeretnék olyan kozmikus közhelyeket puffogtatni, hogy a harmadik album vízválasztó egy zenekar karrierjében, de rátok ez mintha tényleg igaznak bizonyult volna, ugye?
• Abszolút! Ebben az időben rengeteget próbáltunk, ugyanakkor egy gitárról kettőre váltottunk. Az új gitárosok, Laci és Bedő pedig jóval technikásabb zenei közegből érkeztek, miközben mi is folyamatosan fejlődtünk. Emellett elkezdtünk használni mindenféle kütyüket, a samplerektől a zongorán át, amit élőben is bele tudtunk vinni a dalokba. A felvételek egyébként a Parkplatz Stúdióban készültek Szűcs Szabi, Szentpéteri Zsolt – Superbutt – közreműködésével, és ha jól emlékszem, Csobánczi Péter – később Wrong Side Of The Wall – is besegített.
• Hasonló szakmai alfahímek között mennyire tudtátok megvalósítani a saját elképzeléseiteket? Egyáltalán mennyire voltak türelmesek veletek?
• Én sosem voltam oda a dalszerzésért, ellenben nagyon szerettem a dalszerkezetek összerakását és felépítését, ők pedig nagyon jó partnerek voltak ebben. Ha voltak is vitáink, végül jó konszenzusok születtek. Emellett türelmesek voltak, inkább mi voltunk türelmetlenek, volt ugyanis, hogy Szabira órákat kellett várni. Ezt úgy képzeld el, hogy a felvételek télen folytak, mi pedig a Deák aluljárójában vártunk rá a frontemberünkkel, Oszival, hogy kockára ne fagyjunk. Szabolcs Csepelről érkezett, és volt, hogy két-három óráig is malmoztunk magunkban.
• Az Insane az évek során kisebbfajta átjáróházként funkcionált, és mint tudjuk, a zenészek között elő-előfordulnak nagyobbacska egóval rendelkező és/vagy érzékenyebb egyedek. Te – mint egyedüli alapító tag –, aki végig jelen voltál a zenekarban, kifejlesztettél netán valami speciális konfliktuskezelési módszert?
• Az Insane minden felállásban megmaradt haveri-baráti társaságnak, de kétségtelenül voltak összezörrenések, pláne amikor nyolcvan-száz koncertet is lenyomtunk évente. Volt egy Európa-turnénk, ami különösen embert próbálónak bizonyult: Pestről kimentünk Tallinnba, onnan átkompoztunk Helsinkibe, majd más finn városokban is lenyomtunk pár koncertet, miközben az volt a szervezők kérése, hogy lehetőleg ne essünk szét darabokra. Hát, ez nem jött össze, lekéstük a kompot, ebből aztán adódott egy nagyobb patália. De általában még a helyszínen megbeszéltük a hasonló dolgokat, és egy öleléssel le is rendeztük. A zenekar történetében egyetlen ember van, akivel nagyon-nagyon sikerült összevesznünk, de ezenkívül rendszeresen összejárunk, jelenleg épp Bálintunk negyvenedik születésnapjára készülünk. Ami pedig a lehetséges jövőbeli koncerteket illeti, érkezett egy felkérés, amin nagyon meglepődtünk: Rigában van egy 200-300 fős underground klub, ahol megfordultunk párszor a 2000-es évek elején. Nemrég megkeresett minket a szervező, hogy nem lenne-e kedvünk fellépni a záróbulin. Jelenleg azon matekozunk, hogyan tudnánk ezt lebonyolítani, lehetőleg úgy, hogy ne kelljen egy komplett turnét körészervezni.

 

A falról is lógtak az emberek

• Hogy kell elképzelni egy koncertet a balti államokban?
• Tallinnban például egy foglaltházszerű helyen játszottunk egy hétfői napon, és majdnem biztosak voltunk benne, hogy bukás lesz. Erre körülbelül száz ember jelent meg a klubban: a falról is lógtak, végig ment a mosh pit, zúzás közben csoportos piramisalakzatot vettek fel, óriási élmény volt. Az MTV egyik helyi régiójába be is került egy klipünk a napi rotációba, ami újabb és újabb fellépéseket eredményezett. A klubbulik mellett fesztiválokra is elhívtak minket, például Narvában, az észt–orosz határon játszottunk, ahol a ToiToi-vécék mellett egy hatalmas Lenin-szobor tornyosult. Érdekes, de ezt leszámítva amúgy a balti országoknak nincs semmiféle posztszovjet jellege, a térség rohamosan fejlődik, mindenhol parkok, tisztaság, rendezettség van. Az emberek nagyon közvetlenek, és miközben dumáltunk a helyi srácokkal, végig éreztük, hogy teljesen elszakadtak a múlttól.
• Mint az szóba is került, notórius partibrigád voltatok. Éreztétek-e valaha, hogy már nektek is sok, amit műveltek?
• Nos, amikor nyakig voltunk a rock ’n’ rollban, egyáltalán nem éreztük, hogy vissza kellene venni, egy-két színpadi teljesítményünkön annál inkább. Többnyire csak utólag esett le, hogy úristen, ez már tényleg sok volt. Azóta a legtöbben családos emberek lettek, a munkájuknak élnek, és hát ez a fő oka is egyben, hogy az Insane egy ideje többnyire bypass-üzemmódban működik.
• Ennek ellenére várható-e még tőletek bárminemű új kiadvány?
• Van egy rakás demónk, amit még nem fejeztünk be, amikor ugyanis nem az évi egynéhány koncertre készülünk, jobbára sörözgetünk, dumálunk, szocializálódunk. De bármi előfordulhat, igazából csak a dobot kell stúdióban felrántani, otthon mindenki fel tudja játszani a maga részeit.

Kirsch András

 

Fonogram-díj a zsákban

Az Insane zenekar 1999-ben alakult, hat nagylemeze jelent meg a csapatnak. A kezdetben KoRn-, Deftones-hatásokban bővelkedő nu metalos zenéjüket folyamatosan modernizálták, King Of Fools című harmadik albumukkal pedig lebontották a műfaji korlátokat. Az Insane Európa-szerte sikereket aratott, Our Island – Our Empire című lemezükkel pedig Fonogram-díjat nyertek az „év hazai hard rock/metal albuma” kategóriában.