Egy börtönt sem lehetetlen újrahasznosítani

• Hogyan alakult ki a kapcsolata a Hegyvidékkel?
• A pozsonyi városházán tartott szakmai egyeztetés adta a találkozó alapját, amelyre a főpolgármesterünk hívta meg Kovács Gergelyt és csapatát. Az ilyen alkalmakat különösen fontosnak tartjuk, hiszen sokat tanulhatunk egymástól: a közép- és kelet-európai városok helyzete számos tekintetben hasonló. Tapasztalataim szerint ugyanakkor városainkat nem lehet közvetlenül Nyugat-Európához mérni, mivel ott a települések gyakran akár hússzor nagyobb költségvetéssel gazdálkodhatnak.
• Párizsi, londoni munkák mellett Budapesten sem először dolgozik, a helyi tapasztalatok is ezt támaszthatták alá.
• A Hengermalom-projekt mellett segítettem a Hunyadi téri vásárcsarnok tervezőit is, valamint dolgoztam Prágában és Brnóban. Ezek az élmények világossá tették számomra, hogy sok probléma régiós jellegű: ilyen például az állam és a városok viszonya. Az állam sokszor centrális erőként igyekszik maga alá vonni a hatásköröket. Ezzel a jelenséggel Csehország már szembesült, Szlovákiában nemrég kezdett kialakulni, Magyarország pedig régóta küzd vele. A városok gyakran anyagilag magukra maradnak, és pályázatokból vagy adománygyűjtésből kénytelenek fedezni a költségeiket. Éppen ezért gondolom, hogy kulcsfontosságú a tudásmegosztás közöttünk. Ugyanakkor tanulnunk kell a bécsi példából is, jóllehet ott egészen mások a lehetőségek: Ausztria fővárosának kulturális költségvetése szinte megegyezik Pozsony teljes költségvetésével, és körülbelül hússzor akkora forrásból gazdálkodhat, mint Budapest. Viszont azt is hozzá kell tennem, hogy az izgalmas és jó dolgok nem mindig a költségvetésen múlnak.

Kedvezőtlenebb lett a közhangulat

• Meglepte azért valami a budapesti feladatok során? Olyasmi, ami kifejezetten a magyar főváros sajátja a szomszédokhoz képest?
• Számomra talán az a legmeglepőbb, hogy a városban sok kiaknázatlan lehetőség rejlik: üres épületek, telkek, közterek. Ahhoz képest, hogy mennyi adottság van, arányaiban kevés igazán látható kezdeményezés valósul meg. Egyetemi éveim alatt Budapesten éltem, és közelről láttam, hogy tizenöt-húsz esztendővel ezelőtt sokkal több városfejlesztési és közösségi kezdeményezés zajlott. Nem arról van szó, hogy a budapestiek kevésbé lennének aktívak, inkább a közhangulat vált kedvezőtlenebbé. Pedig Budapest Prágához, Brnóhoz, Pozsonyhoz vagy Kassához képest is lényegesen nagyobb potenciállal rendelkezik. Az alulról szerveződő önkormányzatok részben új szemléletet és nyitottságot hoztak, ami remélhetőleg segít újraaktiválni ezeket az erőket. Ugyanakkor a mindennapi aktivitás hiány érthető: a megélhetési gondokkal küzdő magyar társadalom – ahogy egyébként az összes többi szomszédos ország és benne a folyamatosan szűkülő középosztály – kevesebbet tud visszaadni a közösségnek, noha éppen ez képezné a valódi polgári gondolkodás alapját.
• Nem tudom megcáfolni, a saját példámon sem… A tömegközlekedés napi részeseként hosszú évek óta azt látom, hogy sokan belefeledkeznek a gondjaikba. A metrón nyilván nem fogják kibeszélni idegenekkel a problémáikat.
• A Mindspace civil szervezet közösségi reggelire hívta az embereket 2018-ban a Rákóczi téri vásárcsarnokba. A szomszédokat bevonva hamar kiderült, hogy óriási igény van az ilyen könnyen érthető és befogadó programokra – sajnos ennek a kezdeményezésnek végül az akkori fővárosi politika vetett véget. Ezért tartom különösen fontosnak a XII. kerületi önkormányzat munkáját. Olyan polgármester került az élére, aki megtörte a korábbi merev politikai kommunikációt. Egy viccpártból kinőtt városvezetés akár felszínesen viccet is csinálhatna mindenből, de ehelyett azt látom, hogy Gergőék erős csapatot állítottak össze, kiváló szakembereket vontak be, és sok tapasztalt kollégát is sikerült megtartaniuk – ami kulcsfontosságú. Úgy tűnik számomra, hogy valóban értik, hogyan működik a város, és őszintén érdekli is őket, nem politikai ugródeszkának tekintik a kerületi önkormányzatot. Ami pedig fontos, hogy sok hasonló kerület látható most, amely szuper munkát végez. Szerintem ez biztató jövőképet ad Budapest számára.

 

„Kapcsolatot kell teremteni a hellyel”

• Lehet konkrét pozsonyi tapasztalatokat hasznosítani a Hegyvidéken?
• Igen. Pozsony jelenleg izgalmas átalakuláson megy keresztül: az elmúlt hat évben legalább egy tucat fontos közteret megújítottunk, a város pedig visszavette azokat a feladatokat – például a közvilágítást, a parkolást vagy a takarítást –, amiket korábban kiszerveztek. Ezeket ma sokkal hatékonyabban tudjuk működtetni, mint eddig. Közben számos középületünk is megújul, kialakítottunk egy koncepciót az erdőgazdálkodásra, a közterek felújítására, és sok olyan tapasztalatunk van, amiből érdemes lehet kiindulni. Persze mi is sokat tanulunk, például Prágától és Budapesttől: a mi fürdőnk tervezésében rengeteget segítettek a BGYH, valamint Dobos Bence és Dévényi Tamás építészek. A Fácános kapcsán főképpen abban tudunk támogatást adni, amit a saját épületmegújításaink során tapasztaltunk. Azt látjuk, hogy elsősorban energiát kell bevonni. Olyan embereket, akik kötődnek a helyhez, és van tapasztalatuk hasonló projektekben, miközben minden egyes lépésbe érdemes bevonni a lakosokat is, akik szeretnének részt venni a folyamatban. Lényegében tehát kapcsolatot kell teremteni a hellyel – ami közhelynek tűnhet, de valójában kulcsfontosságú. Az alakuló csapatba szólítottam például Orsós Jakabot is, aki a XII. kerület lakosa, miközben New Yorkban a Brooklyn Public Library (amerikai szinten is jelentős közkönyvtár – a szerk.) művészeti igazgatója. Úgy gondolom, az a szellemi energia, amit ő egy ilyen projekthez hozzá tud adni, rendkívül értékes lehet.
• Az előadásaiban visszatérő elem az identitás. Miért?
• Igen, úgy gondolom, hogy az identitás és az előre lefektetett értékek adják meg azt a keretet, ami segít összefogni egy projektet. Gyakran azért használom ezeket a munkáimban, mert azt tapasztalom, hogy szinte minden döntéshez biztos kapaszkodót nyújtanak. Illetve később is nagy segítség, mert végig autentikus tud maradni az, amit mondunk, és ami a végeredmény. A Fácános évtizedek óta zárt terület, holott a 19. században élő találkozóhely volt. Ezért az elsődleges feladat az, hogy újranyissuk, és valóban hozzáférhetővé tegyük. De mit is jelent egy hely „megnyitása”? Attól, hogy fizikailag kinyitunk egy teret, még nem biztos, hogy hozzáférhető is. Akkor válik azzá, ha az ott zajló folyamatok érthetőek, ha a hely neve és funkciója világos és befogadható. Tehát itt elsőként azt kell kőbe vésni, hogy egy hozzáférhető helyet kell kialakítani. Nyilván fontos része ennek a gondolkodásnak és az identitás formálásának a hely múltja és a csatlakozások ehhez a múlthoz.

 

A mozi, a börtön, a fürdő és a cukorgyár

• Hogyan képezte magát a szakmai elvei kialakításához?
• Nem mondhatnám, hogy formálisan képeztem magam, inkább az érdeklődés vitt előre. Az első értelmezhető tapasztalatom egy párizsi tetőtéri mozihoz kötődik, ahol fejhallgatóval lehetett filmet nézni, így a szomszédokat sem zavartuk. Lassan rájöttem, hogy egy tér alakításához jelen kell lenni, és igazán meg kell érteni a helyet. Ez vált később kulcskérdéssé a vásárcsarnok, a fürdő vagy a kolostor esetében is, amiken dolgoztam: a hely megértése és a jelenlét. Részese voltam egy munkacsoportnak Brnóban, egy 18. századi börtön épületénél is. Itt a kihívás nemcsak a hely múltjában, hanem az idő jelentőségében is rejlett. Rendkívül nehéz volt dolgozni egy olyan térben, ahol embereket végeztek ki, és ahol a kezük kaparásának nyomai ma is láthatók a faajtókon. A megoldás az lett, hogy lépésről lépésre, lassan nyitották meg az épületet: először művészek írtak üzeneteket a külső falakra arról, mi történhet majd ott, aztán évente egy napra nyílt ki az épület, később szociális szövetkezetek költöztek be, anyag gyűlt egy állandó kiállításhoz, és vezetett bejárásokat is tartanak. A projekt kezdete, 2016 óta az épület még mindig csak részben van használatban, és valószínű, hogy sok évbe telik, mire teljesen megújul. Ez is jól mutatja, milyen fontos az idő szerepe és a történetek feldolgozása egy hely rehabilitációjánál – hasonlóan egy trauma feldolgozásához.
• Mi jelenleg a fő munkája, hol vezet csapatot?
• Pozsonyban egy 19. századi fürdő felújításán dolgozom, ami mostanra már az építés szakaszába lépett. Ebben a fázisban én általában kevésbé veszek részt a mindennapi feladatokban. Emellett körülbelül egy éve foglalkozom egy régi cukorgyár újragondolásával Nagyszombatban. Itt egy magánbefektetőnek dolgozom a műemlék épületek hasznosításában. Óriási kihívást jelent, mivel egy hetvenezer lakosú városról van szó, miközben csak a védett épületek összterülete meghaladja a negyvenezer négyzetmétert. Ez a gyár a 19. század végén a monarchia legnagyobb cukorgyára volt, így különösen fontos feladat, hogyan tudjuk megőrizni és új funkciókkal megtölteni, miközben nem tévesztünk mértéket. Itt például a fent említett időkérdés, a lakók bevonása és a jelenlét, a hely újradefiniálása nagyon izgalmas téma.

Arday Attila