„Majdnem minden család gyászol egy rokont”
Az ukrán–orosz háború sajátos helyzetbe hozta testvérvárosunkat, a kárpátaljai Perecsenyt, amely egyszerre gyászol és fejlődik. Ivan Pohorilyak polgármester szeptember végén viszonozta a Hegyvidéken Kovács Gergely augusztusi látogatását. Vele készült interjúnkban a megváltozott életet, a Dinamo Kijev perecsenyi kapusát, a monarchia idején betelepülő olaszok hatását és a helyi gyerekek között népszerű, nálunk még különlegesnek számító labdajátékot is bemutatta.
- Perecseny békés hely maradt, de alighanem átélt háborús jelenetet is…
- Távol élünk a fronttól, ezerötszáz kilométerre, ugyanakkor kétszer is érte rakétatámadás a környéket. Legutóbb a városunktól harminc kilométerre történt a becsapódás, vagyis jobb a helyzetünk, mint a frontvonalban, miközben a légvédelem is működik.
- Mik a hadiállapot legfontosabb hatásai önökre?
- Ötven helyi katona meghalt, tizennyolcan eltűntek, kilencven százalék, hogy elveszítettük őket. A háború kitörése óta ezer-ezerötszázan elköltöztek Perecsenyből, a korábbi tizenkétezer körüli létszám mégis bővült, már több mint tizennégyezren vagyunk. Néhány vállalat áttette a székhelyét Kelet-Ukrajnából, ilyen a szélgépeket gyártó Friendly Wind Technology, amely a tartóoszlopok után a turbinákat is elkészíti. Kétezren dolgoznak náluk, ez a cég jelenti a legnagyobb bevételt az önkormányzatnak. De az egész országban jelen van. Éppen most ünnepeltük a gépipar napját Ukrajnában.
- Elegendő férfi munkaerőt találnak az általános hadkötelezettség idején?
- Valóban nagy probléma ez a háborús részvétel és a nyugat felé menekülés miatt, ám törvény védi a stratégiailag kiemelten fontos infrastruktúrát. A férfiak ötven százaléka így védettséget élvez, és az üzemekben dolgozhat.
- Mindezek alapján jól látszik, hogy Perecsenyben is megváltozott az élet…
- Nagyon sok tekintetben más lett. Az emberek idegesek, indulatosak, és majdnem minden család gyászol egy rokont vagy ismerőst, aki a háború áldozata lett. A helyzet pozitív oldalát a vállalatok, iskolák, lakások építése, felújítása jelenti.
- Mennyire módosult az etnikai összetétel?
- Etnikai csoportot nem veszítettünk el, bár a roma családok közül rengetegen mentek külföldre, Angliába, vagy akár Izlandra a jelentősebb szociális támogatás reményében. Szlovákok, olaszok, magyarok, továbbá valamennyi lengyel és cseh alkotja még a várost. Zsidó kisebbség is élt itt, a tagjai a Szovjetunió alatt, az üldözések idején integrálódtak az ukránok közé.
- Az olaszok története különösen érdekes lehet, bár a Kárpát-medencében nem egyedi a jelenlétük.
- A 19. század végén, a hegységek vasútvonalainak építésekor kerültek ide olasz mesterek, akik a korábbi tapasztalataik alapján már jól értettek ehhez. Sokat fejlesztettek a környéken, családot alapítottak, iskolát és patikát nyitottak, emellett nekik is épült a Szent Ágoston-templom 1906-ban. A 20. század elején mások is jöttek nyugatról, svábok, magyarok, és csatlakoztak a római katolikus közösséghez.
- A város mai fejlesztése során a sportról is beszélt korábban. Mit érdemes tudnunk a helyi sportéletről?
- Neves futballkapusok származnak Perecsenyből, Havasi András a Dinamo Kijevben védett az ötvenes évek végén (1959-ben Az Év Labdarúgója szavazáson hatodik lett Ukrajnában, amely a sportágban a legerősebb tagállamnak számított a szovjet korszakban – a szerk.). Jurij Szuszlo lembergi csapatok hálóőre lett a hatvanas években, sok labdarúgónk pedig Ungváron folytatta. A második számú sportágunk a röplabda, aztán a kézilabda és az asztalitenisz jön, de súlyemelőnk is van. Az elmúlt tíz évben beindult a ritmikus gimnasztika: egy donyecki edző hozzánk költözve nagyon jó eredményeket ér el, a tanítványa bajnoki bronzérmet nyert. Két éve a gyeplabda is előtérbe került, hétszer járt már Budapesten a gyerekcsapatunk, én pedig találkoztam Zsoldos Andrással, a magyar szövetség elnökével, ami új terveket szült, közös eseményekkel. Mintegy kétszáz gyerekünk vesz részt a nemzeti bajnokságokban.
- Utóbbi sportág jelenlétére talán utoljára tippeltem volna. Ön mit sportol, vagy sportolt?
- Fiatalon a nyolcvanas évek Szovjetuniójában gyeplabdáztam. Aztán futballoztam megyei szinten, most pedig röplabdázom.
- Milyen sport- vagy kulturális kapcsolatok alakulnak a Hegyvidékkel?
- A Mikulás Kupára eljönnek a fiatal gyeplabdázóink, ők mutatják be a játékot a helyi gyerekeknek, és talán itt is alakul csapat. De a focistáinkat és a művészeti iskola tagjait is várja a kerület.
- További híd lehet, gondolom, Kolodko Mihály szobra az ukrajnai áldozatokért, amelyet a Normafánál helyeznek el.
- Nagyon hálásak vagyunk érte, az ötletért és az önkormányzat hozzáállásáért is. Itt mindenki az áldozatokra gondolhat majd, katonákra, civilekre és amit a legnehezebb feldolgozni: a gyerekekre.
Arday Attila