Barázda

Big Thief: Double Infinity

Hány olyan zenekart tudunk felsorolni, amiben férj és feleség együtt zenél? Arcade Fire, Tom Tom Club, New Order, Yo La Tengo, Low, Everything But The Girl. Na jó, de hány olyat, amelyik a válás után is közösen folytatta? A Sonic Youth például azonnal feloszlott. Az ABBA, de csak nagyon rövid ideig, miután mindkét pár elvált. A Fleetwood Mac, ahol a két McVie barát tudott maradni. A White Stripes, amiben még a befutás előtt elvált egymástól a duó két tagja. És ilyen a Big Thief is, napjaink egyik legismertebb, legnépszerűbb indie gitárzenekara, amelyben Adrianne Lenker gitáros-énekesnő és Buck Meek gitáros-énekes a zenekar megalakulása előtt jött össze (van egy duólemezük is ebből az időből), a zenekar első turnéján házasodtak össze 2015-ben, majd a második album, a 2017-es Capacity nagy sikere után váltak el, de közeli barátok maradtak, és később még nagyobb sikereket értek el együtt. A Grammy-jelöléseket is bezsebelő folk rock formáció mindegyik albummegjelenése az év kiemelt eseménye a zenerajongók körében, és nincs ez másként az ősszel együtt megérkező Double Infinity című hatodik LP-vel sem. Főleg azért, mert ez az első lemez, amely a basszusgitáros kiválása után, trióban készült – a konfliktus minden bizonnyal nagyon is aktuális volt: az izraeli–palesztin háború megítélése. És máris benne vagyunk. A Big Thief azért is korszakos zenekar, mert az emlékezetes, érzelmekkel teli dalaik mellett a szövegek terén, a korszellemmel párhuzamosan, nagyon is őszinték, olyan intim rétegeket fednek fel, amiket kevesen a popzenében. A queer Lenker és egykori férje, Meek egyaránt aktív és sikeres szólóban is (Lenker úgy is az élmezőnyhöz tartozik), együtt pedig tényleg gyullad, lobban a kreatív szikrájuk. Még ha ez a lemez érezhetően egy új kezdet is a trió számára, s az útkeresés minden pozitív és negatív aspektusa hatott rájuk. A híres ambientlegenda, Laaraji egész lemezt átszövő citerajátéka például biztosan jó irányt jelöl. (2025, 4AD)

Nourished By Time: The Passionate Ones

Kell-e még mondani? A 21. század zenéje a zsánerek felettiség, a mindent mindennel összemosó attitűd, a műfajok összeolvasztása. A 2010-es években már ez volt a trend, a 2020-as években pedig jószerével a főcsapás, és aligha kérdés, a jövőben tényleg nem lehet majd megmondani, hogy az adott zene r&b, pop, hiphop vagy rock. És nem is kell, semmiféle igény nem lesz rá. Ennek a zsánerkeresztezésnek az egyik aktuális ünnepeltje Marcus Elliot Brown, ismertebb nevén Nourished By Time. Oké, ez még nem egy ismert név, de a 2023-as, Erotic Probiotic 2 című első lemezét annyira ajnározta mindenki, hogy aktuális albuma már Adele és a Radiohead kiadójánál jelent meg. Ahogy a címe sugallja, szenvedélyes lemez, de 21. századi módon: személyesen, a kései kapitalizmus mindennapi egzisztenciális nyomásától sújtva. És persze tükrözi Brown zenei felnövését. Szülei 90-es évekbeli hiphop-, jazz-, r&b-lemezei hatottak rá, Slash-t és Jimi Hendrixet hallva kezdett gitározni, trombitált a középsulis jazz-zenekarában, a zeneiskolában pedig hagyták, hogy fura dolgokat mixeljen össze. Nos, alternatív r&b, szintipop, indie elektronika, dreampop, alternatív rock, klubzene, posztpunk, hiphop, a 90-es évek elején népszerű, eleve zsánerkeresztező new jack swing nála úgy szól egyszerre, hogy tényleg folyamatosan váltakozik, mit érez az ember hangsúlyosabbnak, csak hogy fél perc múlva valami teljesen más kússzon a fülébe. És a végeredmény mégsem egy hallgathatatlan katyvasz, hanem érzelmekkel teli, izgalmas zene. Izé, 21. századi. (2025, XL Recordings)

BJ