Egyre több a védett épület a Hegyvidéken
A társasházak támogatásáról, a helyi védett épületek körének bővítéséről és egy új, közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv elfogadásáról is döntött az önkormányzat képviselő-testülete a legutóbbi ülésén.
Felújítási feladatokra több mint százharminc társasház közel 80 millió forintot, károk, hibák elhárítására, helyreállítására pedig tizenegy épület közel 7 millió forint vis maior támogatást kap az önkormányzattól. Az 50 lakásosnál nagyobb társasházak, lakóközösségek közül négyen részesülhetnek a következő két évben együttesen 24 millió forint felújítási célú támogatásban, ebből 10,9 millió forint használható fel az idei teendőkre – egyebek mellett erről határozott a képviselő-testület előző lapszámunk megjelenését követően, július közepén.
A képviselők az Észak- és Dél-Hegyvidék Építési Szabályzatának módosításáról is döntöttek, azzal a kiemelt céllal, hogy minden nagyobb, magánkézben lévő építési telek esetében településrendezési szerződést kelljen kötnie a tulajdonosoknak az önkormányzattal, amennyiben építkezni szeretnének. Ezekkel a szerződésekkel lehet elérni, hogy az ingatlanberuházásokkal együtt más, a környékbeliek számára hasznos fejlesztések is megvalósuljanak.
A településképi rendelet módosításával az eddigiek mellett több építészetileg értékes, régi épület kap helyi védelmet. A már most is tekintélyes, több mint háromszáz címből álló lista kiegészül a Beethoven utca 4., a Böszörményi út 31., a Gyimes utca 7., a Kiss Áron utca 12., a Költő utca 7. és 9., a Mártonhegyi út 65., a Németvölgyi út 5. és 81., valamint a Városmajor utca 73. szám alatt álló házakkal. A listán szerepel a Szilassy út 6. szám alatti, tavaly ősszel engedély nélkül elbontott egykori szanatórium épülete is, amelynek újjáépítését szeretné elérni az önkormányzat. Lekerült ugyanakkor a helyi védettség a Lóránt út 4/a szám alatti, hajdani kerti esőházról, amely több mint húsz évvel ezelőtt megsemmisült.
Az alapanyagok drágulása miatt átlagosan 7%-kal emelkednek az étkeztetés térítési díjai a bölcsődékben, az óvodákban és az iskolákban. Az intézményi étkeztetés ugyanakkor a gyerekek 44 százaléka részére szociális alapon, térítésmentesen vagy kedvezményesen – féláron – biztosított.
Szélesítette a képviselő-testület azoknak a körét, akik pályázhatnak a Királyhágó tér 6–7. szám alatti – az önkormányzat által hasznosítható – mélygarázshelyek bérbevételére. A továbbiakban lakásonként két beállóhelyre is lehet pályázni, és a nem várakozási övezetben élő kerületi lakosok is igényelhetnek parkolóhelyet. A bérleti konstrukció rugalmasabbá válik azáltal, hogy a bérlet időtartama nem naptári évre, hanem a bérleti szerződés megkötésétől számított egy esztendőre szól majd.
Elkészült a XII. kerület vagyongazdálkodási koncepciója. Ennek fontos irányelve az átláthatóság és a széles körű nyilvánosság biztosítása, a lakosság döntéshozatalba való bevonása, a közösségépítő tevékenységek támogatása, a zöld területek megtartása, valamint az ingatlanok hatékonyabb hasznosítása. A dokumentum egységesen tartalmazza az önkormányzat közép- (2025–2027) és hosszú távú (2025–2029) vagyongazdálkodási elképzeléseit.
nn.