Ez a türelmetlen tudósok korszaka

• Ha valaki azt mondaná nekem, hogy a tudósok „kockák”, cáfolnám. Mostanában volt szerencsém beszélgetni a Wigner Fizikai Kutatóközpont több fizikusával is, és határozottan állíthatom, hogy mind kifejezetten jó fejek, sőt viccesek. Ez manapság követelmény?
• Ma azok a tudósok sikeresek, akik színesen, érdekfeszítően mondják el területük leglényegesebb eredményeit, üzeneteit. És nemcsak a társadalom felé, hanem a bírálóbizottságoknak is, amelyek nagyon kemény kritériumok alapján választják ki a legjobbakat. Ellenkező esetben nehéz megmaradni a tudományos pályán. A kollégáim örömüket lelik abban, hogy érdekesen tudják elmagyarázni, megértetni, mi az, amit csinálunk. Amióta az Európai Unió tagja vagyunk, ez gyakorlatilag evolúciós nyomás a tudósokon: ne elefántcsonttoronyba bezárkózó, mogorva – egyébként kiváló – emberek legyenek, akikkel beszélgetni sem lehet, hanem nyitottak, közvetlenek. Régen talán feltűnt az utcán, ha például egy fizikus jött szembe, de ma már teljesen hétköznapi figuráknak látszunk. Amikor azonban beérünk az intézetbe, egyszer csak tudós fizikussá válunk, és másképp kezdünk el viselkedni. Az agyunk jóval nagyobb százalékát használjuk, mint a „normál” életben.
• És nyilván nagyon jól használják, hiszen a wigneres kutatók számos nemzetközi projektben vesznek részt, ráadásul nagyon izgalmas projektekben. Mik ezek?
• Körülbelül háromszázan vagyunk kutatói munkakörben az intézetben, a legfiatalabb huszonévesektől az emeritusokig. Ez a közeg kihozza a maximumot a kollégákból. Körülbelül ötven munkatársunk dolgozik szoros együttműködésben a Genf közelében lévő CERN intézettel. A Nagy Hadronütköztetőben magyar segítséggel folyik a kutatás az ősanyag, a sötét anyag, a sötét energia titkai után. De nemcsak a kísérletezés és a kutatás a feladat, hanem a munkánkhoz tartozik azoknak a berendezéseknek az előkészítése, létrehozása, majd miután megépültek, az üzemeltetése is, amik ebben segítenek. Ez is óriási kihívás. Hogyan tudjuk feldolgozni a millió gigabájtnyi, terabájtnyi, petabájtnyi adattömeget, amit itt nyerünk? Mi van abban elrejtve, észrevesszük-e azt, amit keresünk? Ez a nagyenergiás részecskefizika és a magfizika része. Vannak más kollégák, akik azon törik a fejüket, hogyan tudnak olyan térelméleti számításokat végezni, ahol több dimenzióban gondolkodnak, és annak a több dimenziónak milyen furcsa tulajdonságai lehetnek. Ha a világunk huszonegy dimenziós lenne, akkor ezt észrevennénk-e, és hogyan látnánk? Ha nem vesszük észre, akkor nem tudjuk bizonyítani, és fölösleges ezzel foglalkozni. Vannak olyanok, akik az űrkutatásban dolgoznak. Űrszondák adatai alapján figyelik és mérik a napszelet, ami a Napból kiinduló nagyenergiás részecskeáramlás. Fontos tudni, milyen sugárzások érkeznek a Napból, és nagyon kell figyelni, mert mindig másmilyenek. Vannak, akik az úgynevezett funkcionális anyagokkal foglalkoznak. Atomi rétegenként raknak össze, építenek fel különleges, a természetben nem előforduló anyagformákat, és azt vizsgálják, ezek milyen speciális tulajdonsággal rendelkeznek. Innen pedig már csak egy lépés a kvantumfizika, ami arról szól, hogy amikor egyes atomokkal vagy tíz, száz atommal dolgozunk, azokból milyen struktúrákat, milyen anyagi objektumokat tudunk létrehozni, és ezeknek milyen tulajdonságai vannak. Akik itt dolgoznak, jól képzettek ahhoz, hogy eredményre is jussanak a saját területükön, és ezek az eredmények igazolják azt, hogy érdemes volt az adott elmélettel vagy kutatással foglalkozni, többévnyi időt és energiát ráfordítani. És az fantasztikus dolog, amikor a világon csak négyen-öten vannak, akik értik egyáltalán, hogy miről beszélnek! Viszont nem elég azzal a négy-öt emberrel megtárgyalni az elméletet, a kutatást, hanem el kell mondani száz, ezer, millió másiknak, hogy minél többen megértsék, mennyire klassz, amit felfedeztünk, megcsináltunk, és azt mondják, érdemes volt erre költeni az adófizetők pénzét, mert jobbá tudjuk tenni a világot.
• Egyszer arról beszélgettem egy fizikussal, hogy a mai technológia és annak fejlődése megadja a kutatóknak azt, hogy már a saját életükben bizonyítani tudják a feltevéseiket. Tehát jobb ma tudósnak lenni, mint régen volt?
• Ez jó kérdés! Mindkét kornak megvan, megvolt a maga romantikája és izgalma, de tény, hogy amíg régen sokan nem élték meg az elméletük beigazolódását, most néhány éven belül megbizonyosodhatunk arról, amit korábban csak feltételeztünk. A régi típusú akadémiai gondolkodás, morfondírozás, latolgatás – és ezt mind pozitív értelemben mondom – már a múlté. Régen, vagy nem is olyan régen, leültem, elkezdtem számolgatni, írogatni, és amikor úgy éreztem, összeállt, megmutattam valakinek, aki azt mondta, hogy te, ez fantasztikus, de hát ezt huszonöt évvel ezelőtt már megcsinálták. Manapság, ha jön egy ötlet, azonnal ellenőrizni lehet annak újdonságát, és ha kidolgoztuk, akkor nemzetközi szinten gyorsan ismertetni tudjuk. Áramlik az információ, ami teljesen megváltoztatta a kutatói létet. A diákoknak szoktam mondani, amikor látogatóba jönnek hozzánk, hogy most megmutatom nektek, hogyan viselkedik a tudós a természetes élőhelyén: félórás videokonferenciája van, de közben háromszor csörög a telefonja, és négy határidőt kellene teljesítenie valahogy még aznap… Ennek a felfokozott állapotnak a megélésére nem biztos, hogy mindenki alkalmas, aki elindul a pályán. Egyébként ez a türelmetlen tudósok korszaka, akik igenis szeretnék látni, hogy megvalósulnak az ötleteik, beigazolódnak a feltételezéseik, és hatása van annak, amit fontosnak tartanak. Ha valaki egy időgéppel ideutazna ötven évvel korábbról, csak annyit kérdezne: atyaúristen, ezek megőrültek? Miért pörgették fel ennyire az életet? Nos, azért, mert a technológia a rendelkezésünkre áll, sőt mindazok a tudományos eredmények is, amiket az elődjeink létrehoztak. Szoktuk mondani, hogy óriások vállán állunk, így könnyű gyorsan haladni. Ám az is fontos, hogy a gyorsaság sohasem mehet az igazság rovására.

Kálmán Alida