Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Harmat_tojt_a_hegyvideki_turul

Hármat tojt a hegyvidéki turul

„Egy turullal se nagyon tudtunk mit kezdeni, erre most idetojt. Szerencsére van egy közösségi finanszírozásból épült állatkert Hatvanpusztán, majd elvisszük oda a kis madarakat” – írta közösségi oldalán Kovács Gergely polgármester néhány kép kíséretében, amiken a harcias hegyvidéki bronzturul három tojással együtt feszít a talapzatán. (Időközben kiderült: a fiókák már nem tudnak kikelni a tojásokból, azokat ugyanis, egy YouTube-ra feltöltött videó tanúsága szerint, kirugdosta a fészekből a Magyar Életvédők Egyesület elnöke, Vékony Csongor.)Harmat_tojt_a_hegyvideki_turul

„Viszonylag kevés dolgot tudunk kezdeni a szoborral, mivel műemlékké nyilvánították” – mondta el lapunknak a polgármester a tojásos akcióját követően. Mint ismeretes, Lázár János építési és közlekedési miniszter, annak érdekében, hogy ne lehessen áthelyezni a szobrot, ideiglenes műemléki védelem alá helyezte azt tavaly októberben. Miután a döntést megtámadta az önkormányzat, a bíróság június végén megszüntette az ideiglenes védelmet. Július elején azonban már meg is jelent egy új rendelet arról, hogy Lázár János nemzeti emléknek minősülő műemléknek nyilvánította a szobrot.

Kovács Gergely arról is beszélt, hogy az önkormányzat szeretne nevet adni a jelenleg névtelen turulos térnek, ehhez pedig a kerületiektől várnak majd ötleteket. Az elnevezésről – a XII. kerületi képviselő-testület felterjesztése alapján – a fővárosi közgyűlés hozza meg a végső döntést.

nn.