Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hogy_konnyebben_induljon_a_tanev

Hogy könnyebben induljon a tanév

Az iskolakezdés anyagilag nehéz helyzetbe hozhatja a rászoruló családokat. Rajtuk szeretne segíteni a XII. kerületi önkormányzat különböző támogatásokkal, amiket most már többen vehetnek igénybe a jogosultsági összeghatárok év eleji és májusi, együttesen közel 20 százalékos emelésének köszönhetően.


Tanévkezdési támogatásra jogosult az az általános iskolában, szakiskolában, középiskolában, főiskolán vagy egyetemen tanuló gyermek, akinek a családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 123 100 forintot, fokozottan rászoruló gyermek esetében a 138 500 forintot. A tanulónként 20 000 forint összegű támogatás iránti kérelem szeptember 30-ig nyújtható be.
Iskolai tanulók szociális ösztöndíjára jogosultak azok a nappali tagozatos tanulók – az általános iskola 4. osztályának elvégzésétől a szakiskola, középiskola befejezéséig –, akiknek a tanulmányi eredménye a kérelem benyújtását megelőző tanév végén elérte, vagy meghaladta a 4-es átlagot. Rajtuk kívül – új lehetőségként – azok a diákok is igényelhetik az ellátást, akik a múlt tanévben az egy évvel korábbi tanév végi eredményükhöz képest legalább egy egészet javítottak átlagukon. A támogatás feltétele, hogy a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 123 100 forintot, fokozottan rászoruló gyermek esetében a 138 500 forintot. A támogatás tanulmányi évre állapítható meg, az ösztöndíj havi összege 11 500 forint. A kérelmet október 31-ig lehet benyújtani.

Rendkívüli gyermekvédelmi támogatást igényelhet az önkormányzattól az a család, amely időszakosan létfenntartási gondokkal küzd, vagy a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe kerül, és ezért a gyermek eltartásáról más módon nem tud gondoskodni. A támogatás feltétele, hogy a családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 103 500 forintot, fokozottan rászoruló gyermek esetében a 119 800 forintot. A támogatás összegének megállapítása egyéni elbírálás alapján történik.

Gyógyászati segédeszköz vásárlásának támogatása is igényelhető a gyermek egészségi állapotának megőrzése vagy helyreállítása céljából. A támogatás abban az esetben állapítható meg, ha a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 123 100 forintot, fokozottan rászoruló gyermek esetében a 138 500 forintot, valamint a család nem rendelkezik a gyermekvédelmi törvényben meghatározott vagyonnal. A támogatás összege a segédeszköz árának 80%-a. A maximálisan adható összeg az évközi emelés eredményeképpen 35 000 forintról 50 000 forintra nőtt.

Gyermekétkeztetésért fizetendő térítési díj támogatása kérhető, ha a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az 57 000 forintot, és a család nem rendelkezik a jogszabályban meghatározott vagyonnal. A támogatás mértéke a család egy főre jutó jövedelmétől függ. A kérelmet szeptember 30-ig kell benyújtani ahhoz, hogy a támogatással csökkentett térítési díjat szeptember 1-jétől meg lehessen állapítani.

*

A támogatási kérelmekhez szükséges formanyomtatványok letölthetők a hegyvidek.hu oldalról, a Támogatás, gondoskodás menüpontból, valamint személyesen a népjóléti irodában, ügyfélfogadási időben lehet ezekhez hozzájutni. Ugyanitt van mód a kérelmek benyújtására.

A népjóléti iroda címe: Ugocsa utca 11. (bejárat a Böszörményi út 14. felől).

Ügyfélfogadás: hétfőn 13.00–17.30, szerdán 8.00–16.00, pénteken 8.00–12.00.


Több tanszer gyűlt össze, mint amennyire szükség volt
Harminc rászoruló általános és középiskolás gyermek számára gyűjtött tanszereket az önkormányzat az elmúlt napokban. Az akció a vártnál is nagyobb sikerrel zárult, hiszen a ceruzáktól a füzeteken át az iskolatáskákig számos taneszközből több felajánlás érkezett, mint amennyire most szükség volt. Ám a többlet sem vész kárba: ezeket később igény szerint kapják meg az érintett diákok a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ közreműködésével.Hogy_konnyebben_induljon_a_tanev