Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kovacs_Gergely

Hogyan kellene feltárni az előző ciklus ügyeit?

A címben feltett kérdésről bontakozott ki a kutyapárti képviselőket is megosztó vita a legutolsó, július végi képviselő-testületi ülésen. Nem sokkal a nyilvános egymásnak feszülés után a polgármester megkérte Visi Piroskát, távozzon a kutyapárti képviselői csoportból, Kocsis Borbála pedig maga döntött úgy, hogy elhagyja azt. Az érintettek elmondása szerint a távozások hátterében – az átvilágítási bizottság ügyén túlmenően – hónapok óta érlelődő konfliktusok állnak.


Átvilágítási bizottság felállítására tett javaslatot az önkormányzat hat képviselője, Fekete Orsolya, Kocsis Borbála, Mónus Angéla, Novák István, Surányi Judit és Visi Piroska a legutóbbi testületi ülésen. Előterjesztésük alapján az ideiglenes bizottság feladata lett volna az előző önkormányzati ciklus gazdálkodásának teljes körű gazdasági-pénzügyi és jogi átvilágítása, különös tekintettel a beruházásokra, szerződéses ügyletekre, közbeszerzésekre és beszerzésekre. A polgármester azonban számos kritikával illette az indítványt, amit végül öt kutyapártos és három fideszes képviselővel együtt leszavazott.

„Sok helyen alakult hasonló, politikusokból álló vizsgálóbizottság, de sehol sem hozott valódi eredményt” – emelte ki lapunknak az átvilágítási bizottsággal kapcsolatos legfőbb ellenérvét Kovács Gergely. Mint mondta, nem látja, hogyan tudna eredményre vezetni, hogy képviselők vizsgálják az előző ciklus gazdálkodását, a szerződéseket, közbeszerzéseket, hiszen nincs meg ehhez a kellő szakértelmük. Az átvilágításhoz az önkormányzat szakembereket bízna meg – tette hozzá –, az ehhez szükséges beszerzési eljárásokon már dolgozik a hivatal.

A polgármester azért sem támogatja a bizottság felállítását, mert véleménye szerint annak működése megmérgezné a légkört a dolgozók körében. A hivatali és intézményi alkalmazottaknak ugyanis, mint fogalmazott, „kihallgatásokra” kellene járniuk, és olyan dolgok miatt kérhetnék őket számon, amikről a korábbi fideszes vezetés döntött.

A vitáról és annak apropóján a belső konfliktusokról több lap is beszámolt. A 444.hu olyan cikkeket írt, amikben a polgármester szerint nagyon sok valótlan állítás is szerepelt. Ezeket Kovács Gergely cáfolta a Facebook-oldalán, mivel azonban a cáfolatok utólag sem kaptak helyet a 444 cikkeiben, sajtópert helyezett kilátásba. A 444 közzé is tett ennek nyomán egy helyreigazítást szeptember 6-án.Kovacs_Gergely

 

Szakítás

A testületi vitát az országos sajtóérdeklődés mellett két képviselő távozása is kísérte: Visi Piroskát a polgármester kérte meg, hogy hagyja el a nem hivatalos formában működő kutyapárti „frakciót”, míg Kocsis Borbála maga döntött úgy, hogy a jövőben nem lesz tagja a képviselői csoportnak. „Nem láttam azt, hogy megfelelően együtt tudna dolgozni a frakció többi tagjával, előrébb tudná vinni a közös munkát” – kommentálta Visi Piroskával kapcsolatos döntését Kovács Gergely, külön kiemelve, hogy Kocsis Borbála távozását nem ő kérte.

„Az önálló kezdeményezéseim és a belső megbeszéléseken megfogalmazott kérdéseim, kritikáim sokszor nem tetszettek a polgármesternek” – Visi Piroska, a Hegyvidék Jövőjéért Egyesület képviselője főként ebben látja az okát, hogy feszültté vált a viszonya Kovács Gergellyel. Úgy véli, a kerület vezetője azóta neheztel rá, hogy kezdeményezte, legyen egy egyházi „zseb” is a civilek és az egyházi szervezetek összevont pályázatán, és később – jobbító szándékkal – módosító indítványokat is beadott Kocsis Borbálával. Bár az egyházi zsebről szóló testületi hozzászólását a többi tanácsnokkal és a polgármesterrel folytatott egyeztetést és jóváhagyást követően mondta el, Kovács Gergely meggondolta magát – ezután érzett bizalmatlanságot a részéről.Visi_Piroska

Visi Piroska elmondta, Kovács Gergely július végén írta meg neki, hogy ne menjen többet a kutyapárti és momentumos képviselők szokásos heti megbeszélésére. Ez közvetlenül azután történt, hogy a Magyar Hang újságírója megkereste kérdéseivel a polgármestert az átvilágítási bizottsággal kapcsolatos, belső konfliktusokkal terhelt ügyben. Visi Piroska állítja: a polgármester alaptanul feltételezte, hogy ő állt az újságírói érdeklődés mögött; a Magyar Hangtól azt követően keresték, hogy Kovács Gergely megkérte, távozzon a képviselői csoportból, és csak ennek a megerősítését kérték tőle.

 

„Nem fogok lemondani”

„Sok olyan kérdés volt, amiben nem értettem egyet a polgármesterrel. Viszont az átláthatósági bizottsággal kapcsolatos túlzó és személyeskedő reakciója, az, ahogy Visi Piroskával viselkedett, nagyon rosszulesett, és ellehetetlenítette, hogy a továbbiakban egy csapatban dolgozzunk” – indokolta Kocsis Borbála, miért lépett ki a kutyapárti „frakcióból”. Hozzátette: eddig sem volt párttag, Kovács Gergely felkérésére civilként indult a választáson.

„Nem fogok lemondani, a továbbiakban függetlenként képviselem a körzetemben lakókat, ahol én is élek” – jelentette ki Kocsis Borbála. Kitért arra is, hogy ezután sem klasszikus ellenzéki szerepet kíván betölteni, mint a Fidesz, amely „elvből nem szavaz meg semmit”, hanem együttműködésre törekszik a helyi ügyek mentén, az itt élők képviseletében.Kocsis_Borbala

nn.