Megdőlt a rekord az Erzsébet-kilátóban – vagy mégsem?
Ha nem is a spártai hősök, de 300 lelkes sportbarát, köztük sok külföldi tette tiszteletét a hagyományos Fuss a csúcsra! versenyen, hogy megméressék magukat a János-hegyi Erzsébet-kilátó egyre szűkülő lépcsőházában megrendezett viadalon. Ez nem akkora dolog, mint óriási túlerővel szemben védeni a thermopülai szorost, de azért így is akadt sok-sok apró és néhány nagyobb hőstett.Az idén új bajnokot avattak, aki ráadásul csak 15 éves, és a kilátócsúcsot is megdöntötte – ennyi idősen mi ez, ha nem héroszi cselekedet? Egy kis csavar a történetben, hogy az egészen kiváló, 20.59 másodperces idő nem a teljes távra vonatkozik. A nagy szél miatt a szervezők úgy döntöttek, nem engedik ki a kilátó tetejére a versenyzőket, így a mostani csúcsdöntés nem veszélyezteti az eddigi rekordot.
Felkészülés a Megyeri hídnál
Az összetett győztes Lisztóczki Mihály lett, aki bár Újpestről érkezett, évek óta lelkes résztvevője a versenynek. „Ha jól emlékszem, 2019-ben volt az első családi kilátófutásunk, amivel egyébként teljesen véletlenül »találkoztunk«. Pontosabban édesapám találkozott, aki sokszor fut a környéken, és egyszer pont akkor járt itt, amikor a versenyt rendezték. Benevezett, és azóta minden évben jövünk” – mesélte lapunknak.Az újdonsült bajnok elárulta, hogy nem igazán készült erre a megméretésre, viszont hétvégéken rendszeresen lépcsőzik a Megyeri híd lábánál. Az UTE-ban atletizál, a rúdugrás, a gátfutás és a többpróba a kedvenc száma, az edzéseken gyakorolt sprinteknek és szökdeléseknek a kilátóban is hasznát vette.
„Legutóbb fedett pályán 60 méter gáton országos bajnoki első, rúdugrásban második lettem. Szeretnék korosztályos világversenyre kijutni” – beszélt terveiről az ifjú atléta, aki korábban már eljátszott a gondolattal, hogy egyszer elsőként jut fel az Erzsébet-kilátó tetejére. Ez most sikerült, és nem kellett hozzá más, mint nagy lépésekkel, teljes erővel végighaladni a pályán.
„A verseny előtt viccelődtünk, hogy 20 másodperc alatt futunk, és meglepődtem, hogy ennyire közel kerültem – mondta. – Talán egyszer a sokszoros győztes Hirling Márknál is gyorsabb leszek. Talán néhány év múlva sikerül.”
Se szupererő, se teljesítménynövelő
Ugyanezt merész álomnak nevezte Mihály nővére, Lisztóczki Sára, aki a nők mezőnyében bizonyult a leggyorsabbnak. Szerinte ahhoz, hogy „lefussa” Hirling Márkot, szupererőre vagy teljesítménynövelő szerekre lenne szüksége, esetleg mindkettőre egyszerre. Az elsővel nem rendelkezik, a második lehetőséggel pedig nem él, ezért inkább szurkol a férfi versenyzőknek, hogy megdöntsék a csúcsot, Hirling Márknak pedig azért, hogy új csúcsot állítson fel.Öccséhez hasonlóan Sára is a Megyeri híd lépcsőinél szokott edzeni. „A versenyt megelőző időszakban hetente akár többször kimegyek a hídhoz lépcsőzni, de máskor is szívesen járok oda szökdelni, mert nagyon jó edzés. Kiskorom óta néptáncolok, néhány éve kezdtem el hobbiból atletizálni, ha több órából állna egy nap, lelkesen készülnék, és indulnék atlétikaversenyeken is” – foglalta össze a sporthoz fűződő viszonyát a kilátófutás női abszolút győztese.
Hozzátette, hogy az elmúlt években már kétszer elhódította a címet, és most is a maximumot hozta ki magából. Nem taktikázott, hiszen – ahogy fogalmazott – még a teljes táv sem olyan hosszú, hogy valamilyen mestertervet kellene kitalálni. Csupán bele kell adni mindent, és többesével szedni a lépcsőfokokat, mert ugyan a végére lassul a tempó, elfáradnak az izmok, de valójában egy szempillantás alatt felér az ember. „Nekem az szokott segíteni – avatott be minket –, hogy mindig azonos mennyiségű lépcsőt lépek felfelé, illetve a rajtnál meghatározok egy ritmust, és ehhez igyekszem tartani magam.”
A két abszolút győztes 30 000 forintos kupont vihetett haza, míg a kategóriák leggyorsabb versenyzői 5000 forint értékű utalvánnyal gazdagodtak. Természetesen minden indulónak járt a befutócsomag, benne egészséges finomságokkal és egy egynapos fitneszjeggyel.
sm.