Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Roka_nyest_es_vaddiszno_lett_a_XII._kerulet_ura

Róka, nyest és vaddisznó lett a XII. kerület ura

A Hegyvidékre jellemző állat- és növényvilágot mutatja be meseszerűen az az önkormányzati megbízásból készült új falfestmény, ami az elmúlt hetekben került fel a Böszörményi úti foghíjtelek leginkább szem előtt lévő tűzfalára. Az alkotás középpontjában – ahogy a tervező, Brunszkó László fogalmazott – a kerületre jellemző három állat, a róka, a nyest és a vaddisznó klasszikus porcelánfigurákként állnak méltóságteljesen egy XII. számú emelvényen mint a „kerület urai”.

„Buda mesés hely számomra gyerekkorom óta” – magyarázta a művész, miért épp egy gyermekkönyv-illusztrációra emlékeztető tűzfalfestményt álmodott meg a hegyvidéki flóra és fauna témakörében. A Nikon One művésznéven ismert festő, grafikus, illusztrátor a XII. kerületben töltötte élete egy szakaszát, és nagy rajongója a régi mesekönyveknek. Mint lapunknak elmondta, mostani munkájához is ezek a könyvrelikviák, valamint az 1920-as évekbeli, dúsgazdagon illusztrált utazási plakátok adták az ihletet.

 Roka_nyest_es_vaddiszno_lett_a_XII._kerulet_ura

Denevér a redőnytokban

„Nem akartam többet elérni, csak azt, hogy olyan legyen a festmény, ami öröm a szemnek, és mosolyra fakaszt” – emelte ki. Arról is mesélt, hogy a kompozícióban szereplő mindegyik állathoz kapcsolódik valamilyen személyes élménye. Az egyik legjellegzetesebb énekesmadarunk, a széncinege például az erkélyre szerelt madáretetőjének volt a mindennapos vendége, míg egy denevérrel együtt élt, a redőnytokban lakott nála.

A falképet a környékünkre jellemző növények, a vadgesztenye, a hárs és a tölgy belógó levelei keretezik, míg középen a vadgesztenye virága, a fekete fenyő toboza és a gyerekek kedvence, a tűztövis bogyói jelennek meg. A háttérben, a MOMkult boltíveinek alakjába zárva, a kerület címerének színeiből álló, art deco hangulatú minta előtt a Széchenyi-hegyi adótorony és az Erzsébet-kilátó sziluettjét fedezhetjük fel, ha alaposabban szemügyre vesszük a részleteket.

 

Sablonból, hengerrel

„Nem volt könnyű dolgunk, a fal alatti állapotok és anyagi okok miatt nem állványozhattunk. Így két embernek egy szűkös emelőkosárban, szorosan egymás mellett kellett napi nyolc órán át dolgoznia” – beszélt a kivitelezés nehézségeiről Jankovits Barnabás, a Neopaint Works alkotócsoport vezetője.

A nagyszabású, körülbelül 250 négyzetméteres alkotás tizenkét nap alatt készült el. Az eredeti tervek méretpontos megvalósításához papírsablonok segítségével festették fel a szakemberek a fő vázvonalakat. Ezután hagyományos módon, ecsettel és hengerrel kerültek fel a falra a kitöltő színek. „A falfestmény időtálló, masszívabb, mint az egyszerű homlokzatfestés, az egyes színeket ugyanis három-négy rétegben visszük fel” – oszlatta el a tartóssággal kapcsolatos kételyeket a cégvezető.

-ko-

A Neopaint Works egy rutinos, összeszokott csapat, amelynek tagjai már húsz éve festenek országszerte különféle egyedi faldekorációkat – mintegy száz nagy felületű tűzfalfestmény, valamint sok száz egyéb dekorációs munka fűződik a nevükhöz. Készítettek óriás felfestményt a Hidegkuti Nándor Stadionban, egy szöuli parkolóházban, a veszprémi Pannon Egyetemen és számos belvárosi tűzfalra Budapesten. A XII. kerületben a Budai Középiskola Alkotás utcai homlokzatán látható egy jelentős munkájuk: Arany János 18 méteres portréja a költő születésének kétszázadik évfordulója alkalmából készült el hét évvel ezelőtt.