Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Baj_van_az_Erzsebet-kilatoval_de_kozeleg_a_megoldas_2

Baj van az Erzsébet-kilátóval, de közeleg a megoldás

Elszoktunk az igazi téltől, és úgy tűnik, már az épületek sem szeretik a kemény fagyokat. Az Erzsébet-kilátó biztosan nem, ugyanis a hideg alaposan kikezdte a homlokzatát. Több helyen leszakadt a vakolat, ami balesetveszélyes, ezért az önkormányzat – átmenetileg – lezárta az épület belső tereit. Ugyanakkor a környezete nincs elkerítve, szabadon látogatható. Annak érdekében, hogy a kilátó tetejére is minél hamarabb fel lehessen menni, az önkormányzat ipari alpinisták segítségét is igénybe veszi a helyreállítás során.

Már megkezdődött a károk felmérése és a javítási lehetőségek vizsgálata, utána derül ki, meddig marad érvényben a lezárás. Ez akár hosszabb ideig is eltarthat, mivel az épület fővárosi értékvédelem alatt áll, így a végleges helyreállításhoz a hatóság bevonására is szükség lehet.

A neoromán stílusú építményt 1910. szeptember 8-án adták át, akkor ez volt Európa egyik legnagyobb kilátója. 23,5 méter magas, a csúcsa azóta is Budapest legmagasabb pontja. 1926-ban a középületek közül elsőként kapott díszkivilágítást Magyarországon. A világítást a későbbi állampárt is megirigyelte, ezért 1950-ben erős fényű vörös csillagot szereltek a tetejére, amit ugyan 1956-ban eltávolítottak, de a 60-as években ismét visszahelyeztek.Baj_van_az_Erzsebet-kilatoval_de_kozeleg_a_megoldas_2

A rendszerváltás után végleg leszedték az önkényuralmi jelképet, ám addigra a nehéz tárgy jelentősen megrongálta a tartószerkezetet. A vörös csillag terhe alatt szétcsúsztak a torony legfelső szintjének kövei, ráadásul a szükséges karbantartás is elmaradt, ezért egy időre be kellett zárni a kilátót, mivel életveszélyessé vált.

A főváros 1987-ben a Vidám Színpad kezelésébe adta, amely 1992-ben részben felújította az épületet, és a teraszt alkalmassá tette nagyobb szabadtéri rendezvények megtartására. Nem sikerült azonban nyereségessé fejleszteni a vállalkozást, ezért 1996-ban a kilátó ismét a fővároshoz került, majd a XII. kerület vette át, azzal, hogy elvégzi a szükséges felújításokat.Baj_van_az_Erzsebet-kilatoval_de_kozeleg_a_megoldas_3

A munkálatok 2001-ben kezdődtek, és négy évig tartottak. Szerkezeti megerősítés, a beázásokat megszüntető vízszigetelés, burkolatcsere és teljes kőtisztítás történt. Nemcsak a műemléki védettség alatt álló épület újult meg, hanem az oda vezető sétaút, a kilátó előtti erdőrész és a Zugligeti Libegő végállomásától induló lépcsősor is. Ekkor szépült meg a környezete is, a kis tér díszburkolatot, az épület pedig látványos kivilágítást kapott.

sm.