„Egyszer ez a nő az én feleségem lesz!”
Több mint száz előadás után is nagy sikerrel megy az Üvegfal című párkapcsolati dráma a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban. Miért ideális ez a helyszín, és hogyan találtak rá? – kérdeztük Gryllus Dorkát és Simon Kornélt, de arról is beszélgettünk, ők hogyan találtak egymásra, mi volt a szerepe ebben a szegedi „Régi hídnak” és a Varsói melódiának, milyen „kanyarok” jöhetnek az életben. Páros interjúnkból kiderül még, hogy miért kötődnek a Hegyvidékhez és az ausztriai Gröbminghez, valamint hogy milyen volt első alkalommal kiskamasz gyerekükkel, Somával közösen filmet forgatni.
– Az Üvegfal című zenés szövegszínházi darabot a Lóvasúton játsszák. Kötődnek más miatt is ehhez a környékhez?
Gryllus Dorka: Laktunk a VII. meg a VIII. kerületben, aztán amikor terhes lettem, azt mondtam, zöldövezetbe kell menni. Elköltöztünk a Kikelet utcába, az első gyermekünk, Somika oda született. Mondjuk ki: a „kettő–tizenkettő” – a II. és a XII. kerület – egy falu! Így emlegetjük a barátnőimmel.
Simon Kornél: Az Üvegfal bemutatója a Gólem Színházban volt, csak szerettünk volna egy budai helyszínt. Nap mint nap elmentünk a Lóvasút mellett, végignéztük a felújítását, nagyon szép lett az épület.
– Egy házaspár drámáját egy házaspár játssza. Könnyebb ettől, vagy nehezebb?
K.: Hál’ istennek mi nem vagyunk olyan házaspár, mint akiket eljátszunk, talán ezért is játszhatjuk el őket. Viszont mindkettőnknek van tapasztalata az életben a darabban ábrázolt narcisztikus kizsákmányolásról, meg hát maga a történet annyira erős, könnyen átélhető. Olyan történet, amihez így vagy úgy, de mindenkinek van egyes szám első személyű élménye. A művet a szerző, Dobray Saci adta Dorka kezébe. Akkor már hosszú ideje kerestünk egy kétszereplős darabot, eredetileg valami vicces, szórakoztató előadást szerettünk volna létrehozni, de aztán Dorka jött, hogy van ez a könyv, és nagyon érdekli.
A kanyarban feltűnt egy sárga Beetle
– Az is érdekes, hogy kapcsolatuk egy kétszemélyes közös munkával kezdődött. Zorin Varsói melódiáját 2010-ben mutatták be a budapesti Pinceszínházban, Dorka édesanyja rendezésében. Ezt évekkel megelőzte egy különös pillanat, amit a MOMkult Szeretetkert programján el is meséltek. Hogy is volt?
K.: Ez nagyon furcsa, azóta se tudom egész pontosan hova tenni. Maga a történet viszonylag egyszerű. Dorka és az akkori férje, Geszti Péter egy népszerű, mindenki által ismert házaspár volt kis hazánkban, Szeged meg egy előadó-művészeti centrum, talán a Jazz+Az együttes lépett fel. Az eset huszonéves koromban történt, Szegeden éltem – a szüleim most is ott élnek –, és én akkor, érettségi után egy meseszínházban játszó meseszínész voltam. Szóval épp battyogtunk a szürkére festett „Régi hídon” Dávid barátommal, amikor azt láttam, hogy Újszegedről kanyarodik egy citromsárga Beetle. Dorka vezetett, mellette ült a férje, és szemmel láthatóan valami heves szóváltás zajlott köztük. Ott viszonylag lassan haladnak az autók, hosszú ideig lehet csodálni, mi történik a kocsiban, és én, az autó után nézve, hirtelen azt gondoltam: egyszer ez a nő az én feleségem lesz! Aztán rögtön el is hessegettem: Úristen, miket gondolok?! És tessék, itt van!
– Eszméletlen!
K.: Ugye?! Nagyon durva, de az is, hogy ez a semmiből jött. A Varsói melódia próbafolyamata kezdetéig mi egyáltalán nem találkoztunk. Tizennégy-tizenöt év telt el a „Régi híd” és a Varsói melódia között.
Valóra vált furcsa félálom
D.: Aztán Korcinak volt egy álma, még a próbafolyamat alatt, hogy kismamaruhában tologatom a babakocsit…
K.: Ez már a Varsói alatt volt, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy itt valami történt. De akkor még másik párkapcsolatban éltünk mind a ketten. Furcsa félálom lehetett, mert közben azon is csodálkoztam, hogy itt fekszik mellettem a barátnőm, én meg a Gryllus Dorkát vizionálom, aki a közös gyerekünket tologatja egy babakocsiban.
– Azóta lett is két közös gyerekük. De térjünk vissza a pályakezdésre! Úgy tudom, Dorka első nagy élménye épp a nemrég elhunyt filmrendező, Tarr Béla Sátántangójának a forgatása volt. Mi fogta meg benne?
D.: Mai fejjel rendkívül szabad alkotói légkörnek mondanám. Nagyon euforikus volt. Nehéz megfogalmazni, mi volt ott, amiért azt éreztem, hogy ez maga az élet. Ezek áldott, ritka pillanatok, a filmipar azért nem a Sátántangó forgatása. Vannak ennél munkahelyszerűbb forgatások, és természetesen vannak, ahol az erős, szuverén, alkotói szellem belengi az egész atmoszférát. Ezt keresi az ember az életben, de azért ez nem mindig van így. Akkor még egyáltalán nem akartam színésznő lenni. Ez az élmény nagyon erősen hatott rám, akkor döntöttem úgy, hogy az leszek.
– Németországban forgat, itthon játssza Anna Kareninát, szerepel a Loupe Színházi Társulás előadásaiban, legutolsó rendezése, a Csak jöttem szólni, hogy megyek dühmonológ a Dugattyúsban látható. Színház, film, rendezés – melyik a favorit?
D.: Én nagyon sokáig csak forgattam, de az is van, ugye, hogy ötven fölött egy kicsit kevesebb lesz a filmszerep. Amikor hazajöttem, először a Trojkában játszottam, majd megcsináltuk itt az Üvegfalat, és utána jött a Loupe. Rég nem volt ilyen, hogy több mint tíz előadásom van egy hónapban, ami azt jelenti, hogy minden harmadik este nem vagyok otthon; és ha még elutazom, vagy egyszer-kétszer elmegyünk valahova, az már nagyon sok a gyerekeknek.
Somika a színészet felé kacsingat
– Legújabb filmjükben a nagyobb fiukkal együtt szerepelnek. Hogy tetszett neki a forgatás?
D.: Ketten játszottunk a Víkendben, az Ízig-vérig sorozatban, most pedig az Itt érzem magam otthon című filmben hárman, Somikával. A rendező tudta, hogy Somika a színészet felé kacsingat, és megkérdezte, nem akarnánk-e esetleg őt is hozni a forgatásra. Aztán hoztuk, és Somika nagyon professzionálisan és lelkesen csinálta végig. Sötétben kellett kelni, és a helyszín is egész nap be volt sötétítve, egy sajátos hangulatú lakásban forgatott a stáb.
K.: Hősies volt a Somika, én büszke voltam rá, tényleg! Imádta, hogy megyünk hajnali négykor forgatni, és suhanunk át az üres városon. Nyomta végig, mindenkivel beszélgetett, kvaterkázott, érdeklődött, Molnár Áronnal politizált.
D.: Nálam sokkal tájékozottabb a világ dolgaiban. Történelemről, filmekről annyi mindent tud, hogy én már csak kérdezem, ez hogy volt, Somika, ez kicsoda, Somika… Nyolcadikos, drámatagozatos gimnáziumban szeretne továbbtanulni, nagyon drukkolunk neki! És természetesen ennek a csodálatos filmnek is, ami most látható a mozikban.
– A testvére mennyi idős?
D.: Áron november 4-én volt ötéves. Szeret szaladgálni, járunk a „Vérmalom” térre – így mondja a Vérhalom teret. Van egy kedvenc helyünk Ausztriában, Gröbmingben, ahol a barátaink vezetnek egy apartmanházat, szeretünk oda járni, és a gyerekek is imádják.
K.: A fránya osztrákok úgy értenek a vendéglátáshoz, hogy nyáron is érdemes oda menni! Minden faluban van játszótér, kalandpark, strand, nagyon gyerekbarát.
D.: Meg gyönyörűek a hegyek, úgyhogy mi is jól vagyunk. Mindenféle lanovkákkal fel lehet menni iszonyú magasra, bobbal le lehet jönni, meg van zipline-pálya, amit a Korci kipróbált, az nagyon kemény!
– Úgy tudom, Kornél tizenkét évesen lépett először színpadra, a Szegedi Nemzeti Színház operai kórusában.
K.: Igen, a Carmen című operában, Oberfrank Géza fő-zeneigazgatósága alatt és Kerényi Miklós Gábor rendezésében, 1987-ben. Én akkor már rég színész akartam lenni, ez csak egy megerősítés volt. Úgy, ahogy Dorka a filmbe, én a színházba szerettem bele, itt végérvényesen. Lelkes voltam, mint most Somika („ő nagyon sok erőt ad az embernek” – veti közbe Dorka), minden apró feladatot nagy odaadással oldottam meg. Az egyik jelenetben, amikor Carment elfogják, ribillió támad az utcán, ő kimenekül a bandához, ahová tartozik. Az utcagyerekek segítenek neki elszökni, megdobálják gyümölcsökkel a katonákat – őket a díszítőmunkások alakították a darabban. Egy kosárból kellett kidobálni a gumiból, gipszből készült gyümölcsöket, és én egyszer tiszta erőből arcon találtam az egyik katonát… A végén meg is jegyezte: „Ha még egyszer valaki pofán talál, azt én fogom pofán találni!” Nem jelentkeztem, mindenesetre lelkesen dobáltam őket tovább – deréktól lefelé. Aztán az egyik előadás után bejelentették, nem lesz több Carmen. Kezünkbe nyomták az utolsó, 1500 forintos fizetésünket. Lógó orral mentem haza, és odacsaptam a szüleim elé az asztalra a borítékot, azzal, hogy nem lesz több előadás.
„Világossá vált: nekem itt a helyem”
– Lett más. Utána jelentkezett a szentesi drámatagozatos gimnáziumba?
K.: Akkor még nem volt egyértelmű, hogy oda felvételizzek. Elég jó voltam angolból, illetve már hatodik éve klarinétoztam, egész komolyan felmerült a konzervatórium. A drámatagozatos felvételi volt legelőször, és ahogy betettem a lábam a gimnáziumba, világossá vált: nekem itt a helyem.
– Most a 6színben, a Veres1 Színházban játszik, és több darabot is rendezett. Mi lesz a következő?
K.: Legközelebb az Orlai Produkciónál rendezek egy Agatha Christie-krimit, az Éjféltájt című regényből készült színpadi átiratot, április 19-i bemutatóval. Zöldi Gergely pazar fordításából nemrég készült el a szövegkönyv, nagyon várom, hogy elkezdjük. A vád tanúját is rendeztem egyszer Győrben, és a Játékszínben, ahol most is megy Kern András főszereplésével, a Veres1-ben pedig Az Ackroyd-gyilkosságot. Mondhatom, Agatha Christie vastagon benne van az életemben. Az első komolyabb kőszínházi szerepeim egyike Budapesten, a Centrál Színházban az És már senki sem volt – ez a Tíz kicsi néger új címe – című Agatha Christie-darabban volt.
– A sok feladat közben hogyan pihenik ki magukat?
K.: Sajnos a kialvatlanság a legnagyobb ellenségünk, de próbáltunk már sok mindent. Ausztria viszont az egész családnak remek kikapcsolódás, ugye, ez látszik a fotókon is…
D.: Somikának ezen a képen még olyan kisfiúfeje van, most már tinédzser lett, sármos férfi, őrület!
Szepesi Dóra
Gryllus Dorka színésznő, énekesnő, rendező. Édesapja Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője, édesanyja Kőváry Katalin Jászai Mari-díjas rendező. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1998-ban szerzett diplomát, pályáját a Kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte, filmes lehetőségei miatt azonban a szabadúszás mellett döntött. Harmincévesen tanult meg németül, és jelentős filmes karriert épített Németországban. Jelenleg itthon is játszik, rendez, a többi között a Dobray Sarolta Üvegfal című könyvéből készült zenés szövegszínházi előadásban, amiben férjével, Simon Kornéllal együtt lép színpadra a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban (legközelebb március 2-án 19.00 órától).
Simon Kornél színész, rendező 1995-ben végzett a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatán. Szerepelt a Szegedi Mini Színházban, 2003-tól játszik a Vidám Színpadon – ez a mostani Centrál –, fellép és rendez több színházban. Mindketten Arany Medál díjasok. Házasságukból két gyermek született, Soma 13, Áron 5 éves.