Marad a sashegyi park
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis élelmiszerbolt a Hegyalja út és a Sashegyi út kereszteződésénél lévő telken, ami egyébként közterületként szolgálta a környékbélieket. Az akkori Állami Vagyonügynökség 1991-ben eladta az üzletet, holott az épület nem szerepelt az ingatlan-nyilvántartásban. A földterület az önkormányzathoz került. Ezt szerette volna elbirtokolni sok éve a bolt üzemeltetője, aminek az lett a vége, hogy az ingatlan teljes tulajdonjoga az önkormányzaté lett.
Újabb per indult, végül az önkormányzat 2020 nyarán „tokkal-vonóval” eladta a telket és az épületet. A régi élelmiszerüzletet lebontották, az új pedig már majdnem kész, ami jó hír a környéken élőknek, az erre közlekedőknek, no meg a közeli Sashegyi Arany János iskola diákjainak.
Lesz tehát bolt – de nem ez az egyetlen kedvező fordulat a történetben. Az önkormányzatnak ugyanis sikerült megállapodnia a tulajdonossal, hogy a beépítetlen telekrész továbbra is közterület maradjon, egy kellemes, parkos rész, amit közösen alakítanának ki.
És ez még mindig nem minden! Megvalósulhat a lakók egy korábbi javaslata, hogy a zöld terület legyen a Sas-hegy kapuja, ahol akár a környék állat- és növényvilágát is be lehetne mutatni. Sokan ugyanis éppen a közeli buszmegállóban szállnak le, amikor a Budai Sas-hegyi Természetvédelmi Területre jönnek.
Persze ez még csak egy ötlet, és minden bizonnyal vannak más jó elképzelések is. Az önkormányzat ezért tavasszal lakossági fórumot szervez, amin mindenki elmondhatja, mit látna szívesen a megújuló területen.
M.