Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Miert_kell_kivagni_92_fat

Miért kell kivágni 92 fát?

A favizsgálati eredmények mellett személyes tapasztalataink is azt mutatják, hogy a fővárosi faállomány jelentős része elöregedett. Vadász Gábor alpolgármester a Városmajorban végzett felmérés eredményeiről, a folyamatról, valamint arról is beszélt lapunknak, hogyan hasznosul a zöldhulladék – lehetőség szerint helyben.


Az elmúlt években kétszer is csak pillanatokon múlt, hogy nem dőlt ránk egy-egy hatalmas fa Budán. Egy nyár eleji napon éppen az I bike Budapest rendezvényen tekertünk át a Móricz Zsigmond körtéren, amikor furcsa ropogást hallottunk a hátunk mögött: egy nagy platán rázuhant a piros lámpánál várakozó autókra. Egy kétgyermekes család sokkos állapotba kerülő tagjait járókelők segítették ki a járműből, személyi sérülés szerencsére nem történt.

Egy évvel később, egy nyár végi estén a Petzvál József utca csendjét törte meg hatalmas robaj: egy fa ezúttal egy kertkapu közelébe dőlt – alig egy perccel azután, hogy hazaértünk. Szinte tehát a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, milyen veszélyt jelenthet a fővárosi faállomány állapota, amin az elmúlt évek forró, száraz nyarai sem javítottak. A Városmajor fái sem kivételek: a friss vizsgálatok pontos képet adnak az állapotukról.

„A FŐKERT elvégezte a teljes faállomány felmérését, és egy 180 oldalas, nyilvánosan elérhető favizsgálati jegyzőkönyvet készített, amely részletesen bemutatja a rossz állapotban lévő fákat – mondta lapunknak Vadász Gábor alpolgármester. – Az 1071 vizsgált fából 174 esetében volt szükség további, műszeres vizsgálatra. Ezek alapján 92 fa kivágása vált indokolttá. Az okok különbözők: gyökérkárosodás, gombás fertőzés, belső korhadás vagy szivacsosodás. A kivágandó fák nagyjából egyenletesen oszlanak el a parkban, tehát sehol nem lesz aránytalan mértékű beavatkozás. Más esetekben faápolásra van szükség, mintegy húsz fát visszavágnak. A munkálatokat a költési időszak kezdetéig, március közepéig be kell fejezni.”Miert_kell_kivagni_92_fat

A lakosság közös séta keretében ismerhette meg a módszertant és az ütemezést, így a résztvevők a saját szemükkel láthatták, miért elkerülhetetlen a beavatkozás. Emellett információs táblák segítik a tájékozódást a parkban.

„Én is fontosnak tartom minden fa megmentését, de baleset- és életveszély esetén nincs mérlegelési lehetőség – folytatta az alpolgármester. – A FŐKERT összesen mintegy 200 ezer fát kezel Budapesten, és vannak olyan területek, ahol a kivágásra szoruló fák aránya jóval magasabb. A főváros faállományának jelentős része idősnek számít. A Városmajor fáinak többségét a második világháború után ültették, így sok példány ma már természetes élettartama végéhez közeledik.”

A keletkező zöldhulladék jelentős részét a parkban hasznosítják. Vadász Gábor elmondta, hogy holtfasövényeket alakítanak ki, egyes törzsekből utcabútorok készülnek, más részek kutyafuttatókban, netán agility-eszközökként kapnak új szerepet, továbbá aprítékként a bokrok alá kerülve tápanyaggá válnak.

A kivágott fákat természetesen pótolni kell, de nem minden esetben ugyanazon a helyen. A parkban is ültetnek új fákat, de csak annyit, amennyi szakmailag indokolt. A többi pótlás a XII. kerület más területein történik majd.

A. A.