Pengével a Harvardon, bordásfallal otthon

• Nem mostanában költöztek a Hegyvidékre...
• 1960-ban. Akkor épült a ház, Kovács Pállal, a hatszoros olimpiai bajnok kardvívóval egy időben költöztünk be. Mi kértük, hogy ide jöhessünk, a hegyoldalba, csak száz méterrel feljebb szerettünk volna lakást. De így is nagy előny, hogy jó a közlekedés errefelé. OTP-öröklakásként vásároltuk, részletre lehetett igényelni, és azt kaptuk ajándékba, hogy húsz helyett csak huszonöt év alatt kell kifizetni az árát. Így is meg voltam ijedve, hogyan fogjuk ezt teljesíteni.
• Megérte?
• Megszerettük a környéket, a Normafához jártunk futni és gyalogolni, egy éve azonban megsérült a térdem. De ezért is lelkesít a rehabilitáció, hogy oda is visszatérhessek, hiszen a Normafánál lélegzeni is jobb. A Fény utcai piacért is odavoltam, az igazi magántermelőkért, akik kedvesen árultak. Sűrűn járok a temetőbe, a szüleim, a férjem, a szeretteim, barátaim sírjához, megkönnyíti az eljutást, hogy közel lakom. Fájdalmas, de felemelő érzés végigjárni a sírokat.
• Ismerem ezt az érzést, így nőttem fel édesanyám mellett, aki TF-esként mindig elvitt a legendás Duronelly László sírhelyéhez. Ő oktatta a vívást, biztos tetszett ismerni.
• Duronelly Laci bácsi a férjemet tanította, de mi is szájtátva néztük, ahogyan edzést tartott. Mindkét kezével tudott iskolát adni, intelligens mester volt, vele együtt éltük át azt a világot. Egy mester pedig a vívásban nem csak a tudását nyújtja át, hiszen a tanítványa atya-gyermeki viszonyba kerül vele. Nagyon tiszteltük valamennyiüket, az öregekben fantasztikus tudás halmozódott fel, ami élesen tartotta őket. És hatalmas szeretettel adták át azt az ambíciót, ami őket jellemezte. Velem is kiváló mesterek foglalkoztak, furdalt a lelkiismeret, amikor átmentem egyiktől a másikhoz. Mindegyiküktől tanultam valami olyat, amit a többitől nem. Nekem is szoros kapcsolatom alakult ki később a KSI-s tanítványaimmal, minden évben eljönnek a névnapom, születésnapom tájékán, farsangi fánkot sütök nekik. Hálásak azért, mert a sport megtanította őket az életre, és szívesen edzettek, nem az anyukájuknak kellett elküldeni őket az edzésekre. Megmutatom, milyen takarót kaptam tőlük, nem is láttam még ilyent! (Mi sem – fotók sokaságából áll Lidi néni életéből, pályafutásából.)

 

Pironkodva készül a születésnapra

• Hogyan tetszik készülni a kerek évfordulós születésnapra?
• Pironkodva. De meg kell köszönni a Jóistennek ezt az életkort! Sokat dolgoztam együtt Berczik Sárával, a művészi torna mesteredzőjével, és rengeteget tanultam tőle. Ő tanította meg az esztétikus mozgás és a lélek kapcsolatát. Vezérelve szerint az esztétikus mozgás testben és lélekben finomít és kulturál. Időskorában is úgy jött le a lépcsőn, mint egy primadonna, én is szeretném ezt a tartást továbbvinni. És azt is szeretném megélni, hogy dédunokám szülessen.
• Ilyen aktív életvitellel menni fog…
• A porcsérülésem előtt minden második nap úsztam a MOM Sportban, megvolt, hogy hány hosszt kell megtennem. Nagyon szép uszoda, de nehezen telt az idő két fal között, amíg leúsztam negyven hosszt. Ezért is érzek mély tiszteletet az úszók iránt. A rendszeres mozgás részeként jártunk fel a Normafához, most itthon szobabiciklizem, használom a taposógépet, és van egy bordásfalam is, bár főleg teregetek rajta. Remélem, hogy lesz majd lehetőségem újra úszni; télen a családom féltett a csúszós, havas utak miatt. De ha túlságosan vigyáz az ember, és nem mozog elég határozottan, az még rosszabb, mert elveszíti az önbizalmát.
• Többször találkoztunk viszont vívóversenyeken, hol a BOK-csarnokban, hol Debrecenben.
• Debrecenben ápolják a hagyományokat, a mai vívásban is komoly szerepet játszik a város. Messze van, de nagyon szívesen megyek, akár Inter Cityvel, akár autóval valakivel a szövetségből. Gödöllőre is örömmel járok versenyekre, ott is otthonra talált a sportág.

 

„Hej, ha én is köztetek lennék!”

• És milyen a mai vívás?
• Atletikusabb, nem olyan pengeművészek alkotják, mint amilyenek az elődeim voltak. Megjelentek új nemzetek, koreaiak, japánok, akik ruganyosak és gyorsak. Mi még szép, nyugodt előkészítéssel vívtunk, de nem szabad összehasonlítani a kettőt.
• A versenyzőinknél észrevehetők még a magyar vívás hagyományai?
• Szépen állnak, és tökéletes a technikájuk. A kardvívók közül Rabb Krisztiánt jó nézni, Szilágyi Áronról nem is beszélve! Tőrben és párbajtőrben inkább a versenyzői stílus változott, gyakran vívnak időre. Egy kezemen meg tudom számolni, én hányszor vívtam így, Siklósi Gergely asszói pedig rendszeresen aranytussal érnek véget. Nem bírnám ki, hogy addig várjak, amíg csak egyetlen találat dönt. A párbajtőrt én is kipróbáltam veteránként, hatvan fölött, a világbajnok Pap Jenővel. Élveztem, de lesérültem.
• Ki az a fiatalabbak közül, akinek a stílusa, személyisége közel áll az önéhez?
• Szász Emesével jó viszonyban vagyok, de Nagy Tímeával is örülünk egymásnak, ha találkozunk, bár nem tartjuk a kapcsolatot. Pásztor Flórának, a jelenlegi legjobb tőrözőnak mi adtuk az első fegyvert Rejtő Ildikóval. A Törekvésbe meg szoktak hívni minket karácsonykor, ilyenkor kapják meg az első tőrt a kezdők.
• Milyen érzés izgulni értük?
• Néha azt gondolom, „hej, ha én is köztetek lennék!” Már elindultam volna a páston egy-egy helyzetben. Ugyanakkor nagyon jól közvetítenek a tévében, akárcsak az atlétikát, amelyen így minden versenyszámot látok. Azért a helyszínen egészen más az élő sport közege.
• Főleg a páston, versenyzőként, egy olyan sportágban, amiben a zsűrinek meghatározó szerep jut a találatok megítélésében. Ezt nem lehet könnyű mindig elfogadni.
• Én sosem nyertem volna világbajnokságot, ha 1955-ben be nem jön be az elektromos találatjelzés. A vezetőbíró mellett négy oldalbíró figyelte az asszót, de a zsűrielnök döntött, kié volt a támadás joga, ki kezdeményezett. És sokszor inkább a jobb vívóról feltételezte ezt. Részrehajlásra azonban soha nem szabad hivatkozni, ha így kapunk tust, kettőt kell adni helyette.

 

A délután a sportközvetítéseké

• A Harvard-diákjai hogyan viszonyultak az edzéseihez?
• Először csak feleségként kerültem oda, miután 1996-ban a férjem szerződést kapott az egyetemtől. Megkérdezték tőlem is, nem tanítanék-e, és boldogan belementem. Nagyon okos gyerekek jártak hozzám, akik maximálisan kihasználták az időt, amikor sportolhattak. Nem létezett olyan, hogy elkéstek, vagy lötyögtek; ők tudták, hogy a sportolás nem elvesz a tanulásukból, hanem hozzáad. Az edző is boldog, amikor ezt látja a tanítványain. Még a fiatalabb tanárok is eljöttek, hogy egy picit tanítsam őket, el is kezdtünk lábmunkázni. Amit csinál az ember, azt százszázalékosan tegye – ez ott a közszemlélet. A vizsgákon sem csak átcsúszni akartak az egyetemisták.
• Mekkora csábítást éreztek a férjével arra, hogy kint maradjanak?
• 1956 után egyszer már megpróbáltuk, de hazahozott minket a honvágy. Negyven évvel később pedig ahhoz már amúgy idősnek is számítottunk volna, hogy kint maradjunk.
• Közben egyre nagyobb lett a család, amely ma is sok erőt adhat.
• Szeretett férjem több mint ötvenöt év boldog házasság után hagyott itt. Egy fiam és egy lányom született, akikért rajongok, tőlük pedig két-két fiúunoka született, ők az életem boldogságai. Ketten közülük itthon élnek, velük napi vagy heti szinten találkozom, a spanyolországiak évente kétszer jönnek haza, de telefonon, e-mailben tartjuk a kapcsolatot.
• Korábbi élsportolóként milyen Lidi néni napi rutinja?
• Reggel, ébredés után tornázással kezdek, később megnézem a számítógépen a híreket, majd a naptárban a családom elfoglaltságait, hogy hol tudok segíteni, mondjuk azzal, hogy ebédet főzök. Délután sportközvetítéseket szeretek nézni.
• Téli olimpiát is?
• Igen, megható az olimpiai eszme, most is megkönnyeztem a sok fiatalt, ahogy egymásnak is örülnek. Én 1956-ban, az első olimpiámon még kislány voltam, és egy csodaként éltem meg az egészet. Éppen úgy jött ki, hogy a világ legkülönbözőbb pontjain tartották azokat a nyári játékokat, amelyeken versenyeztem: Melbourne után Rómában, aztán Tokióban és Mexikóban. Az 1964-es, tokiói olimpiai bajnok csapatból Rejtő Ildikóval most is hetente kétszer beszélek telefonon, míg Juhász Katalinnal naponta.

(Juhász Katalin épp interjúnk közben is hívta. Lidi néninek pedig sok-sok beszélgetést, elfoglaltságot és persze még sok-sok boldog születésnapot kívánunk!)

Arday Attila

 

Sákovicsné Dömölky Lídia 1964-ben Tokióban a tőrcsapattal olimpiai bajnok lett, míg 1960-ban Rómában és 1968-ban Mexikóban ezüstérmet nyert a magyar együttessel. Ötszörös világbajnok: négy csapatarany mellett 1955-ben Rómában az egyéni címet is megszerezte. Vívómesterként elsősorban Szabó László, Somos Béla és Vass Imre dolgozott vele. Sportolói pályafutása után edzőként maradt a pást mellett, a Képes Sport munkatársa lett, Berczik Sárával közösen írt szakmai kiadványokat a testképzésről, a mozgásfejlesztésről és a testtartásjavításról.

Férje, Sákovics József 1953-ban Brüsszelben a párbajtőr első magyar világbajnoka lett, olimpiai ezüstérmes és kétszeres bronzérmes, csapatvilágbajnok. Szövetségi kapitányi időszaka alatt, 1964-ben a magyar vívók a lehetséges nyolcból négy olimpiai aranyat nyertek Tokióban – a férfi párbajtőrcsapatnak, a kardvívó Pézsa Tibornak, a tőrvívó Rejtő Ildikónak és az Ágoston Judit, Dömölky Lídia, Juhász Katalin, Marosi Paula, Rejtő Ildikó összeállítású tőrcsapatnak köszönhetően.