Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Tobb_mint_szaz_faj_a_keruleti_mehlegelokon_3

Több mint száz faj a kerületi méhlegelőkön

A múlt évben 101 méh-, 14 zengőlégy- és 18 nappali lepkefaj tűnt fel a XII. kerületi méhlegelőkön. Újdonság, hogy az idén már mi is részt vehetünk a monitoringadatok gyűjtésében.


A Hegyvidéki Zöld Iroda évek óta fejleszti a XII. kerületi méhlegelőket, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai Intézet, Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoportjával együttműködve. Az eredmények pontos feltárása érdekében 2022 óta tizenegy magszórással vetett méhlegelőn és az összehasonlítás érdekében kijelölt, hagyományosan rövidre nyírt zöldterületen folyik monitoring: azaz a berepülő rovarok vizuális megfigyelése és hálóval begyűjtése évente öt alkalommal.

Már elkészültek a tavalyi megfigyelések tudományos elemzései a hegyvidéki méhlegelőkről és a jellegében teljesen egyedi, Istenhegyi úti rézsűről. Az elvégzett munka értékelése egyúttal kijelöli az irányokat, amiket ebben az évben érdemes követni.

 

Ritka fajok is feltűntek

A minták laboratóriumi meghatározása után kiderült, hogy tavaly 101 méh-, 14 zengőlégy- és 18 nappali lepkefaj látogatta a méhlegelőket. Az élőhelyük szempontjából tág tűrésű viráglátogatókból van a legtöbb, és amíg a csoportok zömének adatai évről évre lényegében változatlanok, addig – nem meglepő módon – a méhek száma lassan növekszik.

Ezúttal is szép számmal akadtak ritka fajok, amik természetközeli környezetben sem gyakoriak, nemhogy városi, mesterségesen telepített méhlegelőkön – amelyek jelentős előnye a hagyományos közterületek első kaszálása után mutatkozik meg. Ettől kezdve ugyanis a méhlegelő „zöld sivatag” a rovarok szemében, míg az ott zavartalanul fejlődő növényzet „terített asztal” és vonzó búvóhely.

A vizsgálat nemcsak tényeket rögzít, hanem szakmai javaslatokat is megfogalmaz, és ezek közül többet meg is valósít a Hegyvidéki Zöld Iroda. Így például az idén tízre emelkedik a múlt évben kísérleti jelleggel bevezetett, „méhszuterén” fantázianevű (talajban fészkelő rovaroknak fészkelőhelyet biztosító) területek száma, ősszel pedig egy új méhlegelőt is kialakítanak a szakemberek az Eötvös út közelében.Tobb_mint_szaz_faj_a_keruleti_mehlegelokon_3

 

Lassuló változások a kaszálón

Az Istenhegyi úti városi kaszálónál újból górcső alá kerültek nemcsak a rovarok, hanem – részletes botanikai felméréssel – a növényvilág is. A 2018 óta zajló megfigyelés 4 méterszer 4 méteres, állandó kvadrátok segítségével történik, évente több alkalommal; tavaly is mozaikos kaszálás zajlott.

A gazdag tápanyag-ellátottság miatt nagy számban megjelenő lósóska visszaszorítására történő kezdeményezést, sajnos, keresztülhúzta az időjárás. A felvételezések során a terület 2025-ben kisebb növényfajszámot mutatott, mint az előző években, ami lehet az aszály és a nem megfelelően végzett kaszálás következménye is. Emellett az is bizonyossá vált, hogy a kaszáló már rendelkezik egyfajta ellenálló képességgel, amit nagy mértékben elősegít a több hasonló borítottsággal rendelkező faj egymás melletti jelenléte.

Ezt támasztják alá az összetett vizsgálatok is, amik a változások lassulását mutatják. E szerint – ahogy a mozaikos, ritka kaszálás engedte – a terület átalakult egy viszonylag egyenletes növényborítottságú közösséggé. Évről évre mérséklődik a változás mértéke, amit már nem a művelés módja és sikere, hanem a szezonban megjelenő időjárási hatások befolyásolnak jelentősebben. Több vadvirág másodvirágzása érdekében az ökológusok az első kaszálás időzítésének és mintázatának kismértékű módosítását javasolták.Tobb_mint_szaz_faj_a_keruleti_mehlegelokon_2

 

Megint jön a „kalapos kertész”!

A vizsgálatok laikusoknak szánt kivonatát a Hegyvidéki Zöld Iroda honlapján lehet elolvasni, és ott találhatók további részletek a „méhszuterénekről” is. Az érdeklődők számára fontos információ, hogy 2026-ban már a lakosság is részt vehet a monitoringadatok gyűjtésében. Emellett folytatódik a „Kertemben a természet” pályázat (jelentkezési határidő: május 10.), lesz kedvezményes beporzóbarát magkeverékvásár, és nem marad el a megszokott mézes reggeli az óvodákban, valamint a nyílt nap a Normafa méhesben sem.

A kertbarátoknak rendezett legközelebbi program a mindig sokakat vonzó gyümölcsfametszési bemutató, amelyet március 5-én ismét Kosztka Ernő kertészmérnök, a „kalapos kertész” tart. A programra az eugyintezes.hegyvidek.hu weboldalon lehet jelentkezni.Tobb_mint_szaz_faj_a_keruleti_mehlegelokon_1

Barta István