A gyógyszerész sci-fi író, aki 60 évesen ment férjhez

• Egyik regénye, a Seuso-mozaik egy műkincslopás történetét dolgozza fel. Érdekes módon – egészen kicsiben – önnek is van egy saját hasonló sztorija! Hogyan is történt?
• Véghseő Klára hegyvidéki festőművész unokaöccse jó barátom, és egyszer mondtam neki, szívesen vennék kortárs festményt, hogy ne posztereket rakjak a falaimra. Akkor tudtam meg, hogy az unokanővére festőművész. Elmentem Klári műtermébe, és nagyon megtetszett két bohócos festménye; de én hármat, olyan „oltárképszerűt” szerettem volna! Ezért festett nekem még egyet, amin egy kislány egyensúlyoz egy széken – ez vagyok én –, egy bohóc kukucskál be a szobába – ez az unokaöccs –, és van rajta még egy fehér kiscica… Jó ideig ezek díszítették a szobámat, de már nincsenek meg. Képzelje, a költözésemkor mind a hármat ellopták!
• Ez már a Hegyvidéken történt, de nem lakott mindig itt, ugye?
• Csepelen születtem, ott is éltem tízéves koromig. Aztán átkerültünk Erzsébetre, tanácsi lakást kaptunk, ami 1970-ben nagy dolog volt, onnan repültünk szét. A szüleim elköltöztek Óbudára, átadták nekünk a húgommal a lakást, később osztoztunk, és én a tizenkettedik kerületbe akartam jönni. A barátaim itt laktak, akárhányszor jártam náluk, mindig megcsodáltam, milyen gyönyörű; az 59-es villamos fenti vonalán mindenhol kertek, zöld. A Nagysalló utcába, kertkapcsolatos lakásba költöztem, ahonnan azért menekültem el, mert közös képviselő lettem, és az tarthatatlan volt. Édesanyám megmondta, bármit vállalhatok, csak a közös képviselőséget ne. Mit vállaltam el...? Azt! Úgy tudtam szabadulni, hogy eladtam a lakást. 2003-ban költöztem a Kálló esperes utcába, a lakás panorámája fogott meg.

 

Háromszor vette el a munkáját az EU

• Író és gyógyszerész – érdekes párosítás. Miért lett gyógyszerész?
• Édesanyám gyógyszerész volt, édesapám orvos. Mondták a szüleim, írásból nem fogok tudni megélni, és ebben igazuk volt. Arról nem is szólva, hogy ha írni akarok, kell egy alaptudás, mert az, hogy tizennyolc évesen remek meséket írok tündérkékről, manócskákról, rendben van, de ha valaki komolyabb témákkal akar foglalkozni, ahhoz szükséges a tudás. Azt mondták, a gyógyszerészet jó alapképzés, és valóban így van. Nem dicsekvés, de tény, hogy summa cum laude végeztem, jeles diplomával, négyen voltunk az évfolyamban, kapkodtak utánunk az állásajánlatokkal. Először a Chinoinnál, majd az Egis gyógyszergyárban dolgoztam kutató-fejlesztőként, ahol aerosol gyógyszerformát fejlesztettem. Az én munkám eredménye például a Taleum orrspray és asztmainhalációs spray, valamint a természetbarát Nitromint spray. Elég komoly dolgokat tettünk le az asztalra, csak miután a Servier francia gyógyszergyár többségi tulajdonos lett, megszüntette a kutatás-fejlesztést, és az elsők között bocsátottak el. Kerestem magamnak munkát, elmentem a Magyar Szabadalmi Hivatalba, de ott nem dolgoztam sokáig, mert csatlakoztunk az Európai Szabadalmi Hivatalhoz. Mivel én íróként szinonimákban gondolkodom, a felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyamot nem lett volna könnyű elvégezni. Később szabadalmi ügyvivői irodákba dolgoztam be fordítóként, ami nagyon felelősségteljes dolog, komoly pénz múlhat azon, ha valaki rosszul fordít. Édesapámat is bevontam, rengeteg munkánk volt, jól is fizették, de egyszer csak hoztak egy határozatot, hogy nem kell lefordítani magyarra a szabadalmakat. Szoktam mondani, tőlem zsinórban háromszor vette el a munkámat az Európai Unió. Akkor döntöttünk úgy édesapámmal, hogy megpróbálok írásból, fordításból élni.
• Sok műfajban alkot. Hogyan alakult így?
• - A science fictiont szerettem elsősorban. A szüleim könyvtárában sok Galaktika magazint találtam, ezeket élvezettel olvastam, olyanok voltak számomra, mint a mesék. Amikor fiatalon írni kezdtem, a kiadók azt mondták, írjak lányregényeket vagy meséket – merthogy nő vagyok, és hozzám az illik. De miért...? Írtam, írok mesét is, persze. Évek óta rovatvezető vagyok a Dörmögő Dömötör magazinnál. Tulajdonképpen hétéves korom óta mesélek. Akkor még nem tudtam leírni, de meséltem az öt évvel fiatalabb húgomnak. Nekem is rengeteget meséltek. Most ez nem látszik rajtam, de nem voltam hajlandó enni, ha nem meséltek! Csimpánz Zsiga árulta a banánt a Boráros téren, és amikor arra jártunk, mutatták, hogy ott a bódéja, de már nem látszik, mert épp elhagytuk… Ilyen meséket talált ki anyukám és az anyai nagymamám.

 

Telefonon közvetített esküvői szertartás

• Anyukájától örökölte a fantáziáját?
• Igen, tőle is. Édesanyám nagyon korán meghalt, majdnem harminc éve. Attól kezdve édesapámmal voltam. 2022-ben pedig – pont a koronavírus-járvány idején –, hatvanévesen férjhez mentem. Életemben először!
• Ez aztán szívmelengető! Hogyan találtak egymásra?
• Az egy csoda, hogy miként tudtuk a férjemmel, Kiss Ferenccel elkerülni egymást. Merthogy ő is dolgozott a Galaktikának, most is ő szerkeszti a képregényeket, én meg fordítottam nekik, és rendszeresen jelennek meg náluk a novelláim. 2017-ben találkoztunk egy újév-köszöntő pezsgőzésen; ő azelőtt nem járt ilyen összejövetelekre, de akkor épp eljött. Valakivel beszélgettem, hallotta, hogy kacagok – mert én ilyen kacagós vagyok –, és odajött hozzánk. Nem sokat beszéltünk, mert elég szomorú hírei voltak a nagybeteg élettársáról. Bár a következő nyáron még javult az állapota, de sajnos karácsonyra meghalt. Akkor felhívott egy csomó embert, engem is. Azt hittem, csak egy köszöntés lesz, de hallottam a hangján, hogy valami baj van. Megtudtam, mi történt… Később elkezdődött köztünk a barátkozás; elmondta, hogy kapaszkodott belém, mert kicsúszott a talaj a lába alól. Egymásba szerettünk. Én nem akartam élettársi kapcsolatot, mondtam, ha egymást választjuk, akkor már legyünk házastársak! Mit veszíthetünk? A pandémia idején, maszkban és kesztyűben jelentünk meg két tanúval az anyakönyvvezető előtt, aki azt mondta, nyugodtan vegyük le magunkról ezeket az „izéket” – nagyon vígan voltunk! Hogy édesapám is hallja, beállítottuk a telefont, közvetítettük neki a szertartást. Ő viszont elfelejtette kikapcsolni a hangot a saját oldalán, így mi hallottuk, ahogy „zörög” – olyan vicces volt, hogy elkezdtem nevetni. A húgom mögöttem ült, és azt hitte, sírok – erre ő meg elkezdett sírni! Nem tudom, miről beszélt az anyakönyvvezető, mert azzal küzdöttem, hogy ne röhögjek. Amikor már nem bírtam, közöltem, ne haragudjon, nem rajta nevetünk – és akkor kirobbant belőlünk a kacagás. Az anyakönyvvezető aranyos volt, „semmi baj”, mondta, „történnek itt ennél sokkal furcsább dolgok is”. Ez volt a polgári esküvő, utána mi négyen, a tanúkkal, a férjemhez mentünk, tatárbifszteket ettünk – ez volt a Covid-lagzi. A következő évben, 2021-ben egyházi esküvőt is tartottunk, a Gundelbe szerveztük meg a lakodalmat, amire külföldről is jöttek volna. De mit ad Isten, megint lezárták az országhatárokat a járvány miatt, a Gundel sem nyitott ki. Végül is a húgom házában rendeztünk egy családias ebédet. Az egész így is nagyon emlékezetes.
• Hatvanévesen először férjhez menni... Mit szólt a környezetük?
• Ha nem is botránkoztak meg, sokan meghökkentek, hogy miért megyek én hatvanévesen férjhez. Hát, miért ne menjek? Édesapámmal nagyon össze voltunk forrva, és mivel anyukám korán meghalt, sokat segítettem a húgomnak a gyereknevelésben. Egy „nagymama” ritkán megy férjhez, amíg az unokái kicsik, de aztán felnőttek, édesapám betöltötte a nyolcvanat, hála Istennek, jó egészségnek örvendett; ám így is végig kellett gondolnom, hogyan tovább, hogy ne maradjak egyedül, és ha adódik egy kedves, rendes férfi, akkor miért ne házasodjunk össze... Ami érdekes, hogy a húgom 2025 októberében ment másodszor férjhez, szintén hatvanévesen.

 

Trilógia Petőfiről, fantasy gyerekeknek

• Önök nemcsak házastársak, hanem munkatársak is.
• A férjem nélkül a Seuso-kincsről szóló könyvem sem született volna meg, ő hozta a témát. Megpróbáltuk a valós történetet megírni, egyéves kutatómunkával összegyűjtöttünk minden hozzáférhető információt. Ő elkészítette a képregény forgatókönyvét, én azt követve, mint egy apácarácson mászva felfelé, írtam a történetet. Na de hát, ahogy az apácarácson, egy forgatókönyvben is sok a lyuk, a regénybe pedig szükségesek a leíró részletek. A dokumentumok hitelességének utána kellett járni, a téves adatokat meg kellett szűrni. Ez történt a férjem által elkészített és megírt Petőfianum című összeállításnál is, amely magába foglalja a fellelhető hiteles dokumentumokat Petőfi eltűnésével kapcsolatban. Ebből írtam meg a Petőfi-trilógiám harmadik, Kard és lánc című kötetét az 1849. július 31-e utáni eseményekről, az ál-Petőfikről, Júlia kereséséről és arról, lehetett-e igazság abban, amit sok hiteles tanú állított, hogy találkoztak vele Szibériában. A trilógiám első kötete, a Tőről vágott magyar ember – kétéves kutatómunka és a férjem képregény-forgatókönyve alapján – egy teljes Petőfi-életrajz, a második kötet pedig Petőfi és Szendrey Júlia szerelméről szól. Ez a Könyvmolyképzőnél jelent meg, főleg a női olvasóik számára. Oda szeretném vinni a gyerekfantasyket is. Szívesen dolgoznék velük tovább, korrekt csapat. Legújabb könyvem, az Akasztófavirágok öt betyár kalandjait eleveníti meg, a Helma kiadónál jelent meg 2025 novemberében. Reméljük, sikeres lesz, sorozatot tervezünk.
• Ön az első nő, aki Zsoldos Péter-díjat kapott, és van egy második helyezése is.
• Ahogy visszanéztem a listát, második helyezett előttem is volt már nő, de én vagyok az első, aki nőként első díjat kaptam. Egyébként fiatalodott az elbírálók csapata, és az Avana Egyesület alapított egy másik science fiction díjat is: ez a Monolit-díj. Talán elnyerhetem.

Szepesi Dóra

Fedina Lídia író, műfordító, szakfordító a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végzett gyógyszerészként. Négy szabadalom jelzi tudományos munkásságát. A hetvenes évek vége óta szoros kapcsolat fűzi a magyar animációhoz. Irodalmi életútja 1989-ben kezdődött, a Vili a veréb című rajzfilm mesekönyvátiratával. Számos sci-fi és fantasy regénye jelent meg, a Galaktika magazinban is publikál. 2018-ban – első nőként – Zsoldos Péter-díjat kapott. Férje, Kiss Ferenc képregényíró, szerkesztő, Rejtő Jenő-kutató.