Közös kedvenceink: mérsékelten képernyőképes műsorvezetők

Rózsa György

Mr. Bean nevét valamikor a korai 90-es években, a Szeszélyes évszakok jóvoltából ismerhette meg a hazai közönség. Ám a magyar televíziózás történetében akadt valaki, aki már évekkel korábban a babérjaira tört, és ehhez nem volt szüksége ványadt plüssmackóra, sem rajzfilmes grimaszok komplett tárházára.

Az ország Rózsa Gyurija olyan volt, mint egy újszülött rinocéroszbébi: kétségtelenül szerethető karakter, ám ennek ellenére sem ismertünk élő embert, aki örökbe fogadta volna őt. Rokonszenves mivolta leginkább esendőségében rejlett: miközben a Kapcsoltam... műsorvezetőjeként furmányos feladványokkal traktálta a munkásosztályt, ádáz és megnyerhetetlennek tűnő küzdelmet vívott a dehidratáltsággal. A Fővárosi Vízművek nem hivatalos adatai szerint egy-egy adás alatt mintegy negyedével csökkent Budapest vízháztartása, ám ez sem tántorította el őt attól, hogy a vízivás a műsorvezetői védjegyévé váljon.

Szerény jellemét mi sem demonstrálta jobban, mint hogy Leg... leg... leg... című műsorában sosem szentelt értékes perceket saját rekordjának, figyelmét kizárólag a nézősereg és a közönség kötötte le. Persze ebben nem mindig volt köszönet. Kiváltképpen igaz volt ez a Zsákbamacskára, amikor Gyurink erdőmesterfagylalt-színű zakójában hosszú percekig alkudozott Rütyütyüvel, a salgótarjáni kovbojjal, miszerint tegyen már le ezeröccázé’ azon szándékáról, hogy a hupikék béka alatti kacsintós pénztárcát választja.

 

Lakat T. Károly

A Nap-kelte önkéntelenül is megválaszolta a soha, senki által fel nem tett kérdést, miszerint milyen lenne egy talkshow, ha alulfizetett szövegíró bölcsészek helyett az olajszőkítés nagyágyúi agyalnák ki a poénokat. Nos, a műsor semmiképpen sem volt vádolható középszerűséggel, többnyire kizárólag gyötrelmesen unalmas és földöntúlian szürreális pillanatok uralták a beszélgetéseket.

Lakat T. Károly fele-fele arányban gondoskodott mindkettőről, miközben nézőként tippjátékot folytathattunk, hogy ő maga vagy interjúalanya mumifikálódik-e hamarabb egy-egy végtelenített körkérdés feltevése közben. Mindez főleg embert próbálónak bizonyult azok után, hogy felvezetőiben általában Kozso és a Gondos bocsok összes szeretetét rázúdította a meghívott vendég nyakába.

Hősünk azért egy-egy átmeneti rövidzárlat erejéig hajlamos volt megfeledkezni önmagáról, ám őszinte pillanataiban is gondoskodott arról, hogy a néző kellően kényelmetlenül érezze magát. Ilyen volt például az elhíresült karácsonyi Zámbó Jimmy-interjú, amelyben épphogy csak a „Zetor-arcú mutáns kreatúra” jelzővel nem illette Csepel négy és fél oktávos szuvenírpárnáját.

 

Juhász Előd

Belegondolni sem merünk, hogyan folyhatott a Zenebutik műsorvezetői castingja: jó eséllyel Juhász Előd mellett egy ceruzahegyező és egy körúti gázszivárgás is jelentkezett a válogatóra, ám a döntéshozók szerint a klasszikus zenei műveltség végül Juhász mellett szólt. Ebbéli jártasságát eszünk ágában sincs megkérdőjelezni, és a műsorral sem lett volna különösebb probléma, ha Beethoven, Brahms és a Hepőpapi Nyenyereegyüttes életművét boncolgatják benne.

Ám sajnálatos módon a könnyűzene is komoly szerephez jutott, ami azért volt aggályos, mert Juhász Előd négyszeres védőoltásban részesült a külföldi előadók nevének helyes kiejtése ellen. Emellé pedig egy viktoriánus kori komornyik fiatalosságát is hitelesen hozta, ami végül oda vezetett, hogy – Rózsa Györgyhöz hasonlóan – örök érvényű Gálvölgyi-paródia főszereplőjévé vált.

 

Fásy Ádám

A Fásy Mulató Zeneexpressz című, mai verziója leginkább már csak azokat a konformistákat szórakoztatja, akik 1991 szilveszterén egy Torgyán-paródia hatására agyalapi mirigyeikbe nyelték félre az Éva-vermutot, majd kómába és időcsapdába kerültek. A szaktekintélyek azonban még emlékeznek rá, hogy valaha ez a műsor volt a trashtévézés halálfejes zászlóshajója, amelynek költségvetése a sztárgázsikkal és a lampionokkal együtt meghaladta az ezer forintot.

A képernyő-képtelenség rezervátumában pedig Fásy Ádám volt az idegenvezető, aki úgy konferálta be a fellépőket, mint egy hajdúnánási amatőr bokszgála indulóit. (A közönség pedig hasonlóan lelkesen tapsolt nekik, mint egykor a Colosseum népe a bengáli tigrisnek.) Eközben a műsorvezetőnek egyszerre gyűlt meg a baja az intonációval, a torlódó mássalhangzókkal és az országimázsért felelős tisztviselőkkel, egy naiv külföldi néző ugyanis a látottak alapján joggal hihette, hogy a magyarok továbbra is jurtában laknak.

 

Dévényi Tibor

A Három kívánság a mai napig sztenderd téma a 30-as, 40-es korosztály körében, jóllehet e társalgásokat nem annyira a nosztalgia, mint inkább a válogatott traumák kibeszélése iránti szükség generálja. A téboly csodatevő aranyhala, Dévényi Tibi bácsi ugyanis tömegével tejesített olyan kéréseket, amikkel élő gyermek akkor sem hozakodott volna elő, ha másfél éves korában fejen találja a lengőteke a resti kerthelyiségében.

Találkozni akarsz Kylie Minogue-gal? Már intézzük is neked a zsákban futást a Manhattan együttessel! Senki más nem tudta hasonló lelkesedéssel rikoltozni, hogy „a Szkútersz együttes három palacsintával vezet Anitáék előtt!” Szerencsés esetben Tibi bácsi társaságában tartózkodott egy jó képességű tolmács is, aki nem engedte, hogy a műsorvezető angolul elegyedjen szóba a világsztárokkal, ugyanis amikor ez mégis megtörtént, abból olyan mondatok születtek, mint a Gretyüésün, Dévid Hásszelhoff, Tibor máj ném.

Kirsch András