Lakásszínház a „futkosó csajnál”
„Jó, én ilyen vagyok. Mindig is én akartam a világon a legjobb lenni. Ez volt a legfontosabb. Utána jött minden más. A magánélet is. Márciustól novemberig egyetlen hétvégén sem voltam itthon. Heti száztíz-százötven kilométereket futottam, napi két-három edzés, aztán meg az edzőtáborok. Melyik férfi bírja ki?”
Szülőházában készül lakásszínházi előadás Monspart Sarolta, a Hegyvidék díszpolgára életéről. A tájfutó-világbajnok az első nő volt Európában, aki három óra alatt lefutotta a maratont. Férjével, Feledy Péter televíziós műsorvezető-szerkesztővel közel negyven évig éltek együtt Szilágyi Erzsébet fasori lakásukban, ahol a mai napig érintetlenül állnak tárgyaik, bútoraik, Monspart Sarolta serlegei, kupái, kitüntetései.
Ebben az „élő múzeumban” játssza el két színművész, Péterfy Bori és Gyabronka József a házaspár közös életét. A nézők mintha vendégségbe jönnének – ahogy fiuk nevezi őket – Sacihoz és Péterhez, akik intim légkörben, sok humorral mesélnek az életükről. A projekt megálmodói és alkotói Tasnádi István (író, rendező), Feledy Botond (Sarolta és Péter fia) valamint felesége, Durica Katarina (társíró).
A Monspart-ház című lakásszínházi előadás egyben tiszteletadás is. A sajtóbemutatón Feledy Botond, a produkció ötletgazdája arról beszélt, hogy ő csak epizódszereplő, az ötödik generációt képviseli, a házat még Monspart Sarolta felmenői építették az első világháború előtt. A későbbi sportoló is itt született, 1944. november 17-én, másfél hónappal az orosz ostrom előtt. Csecsemőkorát a pincében vészelte át, édesapja kecsketejet szerzett neki, mert az édesanyának elapadt a teje.
A környékhez nyomasztó események kapcsolódnak. A lakás ablakából az egyik oldalon arra a helyszínre látni, ahol az a bizonyos kitöréssel záruló ostrom zajlott, a túloldal pedig a Városmajorra néz… Az előadásban esszenciálisan megjelenik a 20. század történelme, de főként arról szól, hogy a mikrokörnyezet ellenére hogyan lesz valaki mégis egy vidám nő, miként tudja kihozni magából a nem mindennapi teljesítményt, hogyan lesz világbajnok tájfutó, hogyan vált kényszerből az élsportról, és lesz a nyolcvanas években a Futapest szabadidősport-mozgalom alapítója, a mozgásban gazdag szabadidő élharcosa, futó- és gyaloglókörök szervezője, „az ország vezérszurkolója”. Mitől válik Monspart Sacivá?
Sarolta az iskola-egészségügyben is dolgozott, büszke volt rá, hogy a kilencvenes években a Cerbona doboz hátoldalán meg tudott jelentetni egy rajzos reggeli tornát. Alaposságára jellemző – mutatta meg a fia –, hogy a dobozban bontatlan csomagolásban a gabonapehely is benne van.
Az „élő múzeumban” rejlő lehetőségekből indult ki Tasnádi István és Durica Katarina is. „Itt van Monspart Sarolta hagyatéka, rengeteg hozzá kötődő tárgy, miért ne csinálhatnánk akár lakásszínházat?” – gondolták. Akkora a tér, hogy alkalmanként 32 nézőt tudnak fogadni.
Saci és Péter nagy nyilvánosság előtt éltek, rengeteg interjút adtak, sok fotó készült róluk. Mindkettejük életútjában annyi a mélység, a magasság, hogy három hollywoodi film kijönne belőle – fogalmazott Durica Katarina.
A darabban azok a történetek hangoznak el, amiket ők maguk is megosztottak annak idején a nyilvánossággal. Tasnádi Istvánt megragadta, hogy a lakás ablakaiból a 20. század históriáját látjuk már-már sokkoló módon – a közelben lakó író, Zoltán Gábor Orgia című könyvéből is el lehet olvasni, mi minden zajlott itt.
A kérdés csak az volt, hogy az élettörténet tartogat-e egy színházi estére valót. A podcastekből kiderül, hogy Monspart Sarolta életpályája elképesztő sikertörténet, egy nagy tragédiával, hiszen a New York-i és a tokiói maratonra készülve a kullancs által terjesztett agyvelőgyulladás megszakította a sportpályafutását. Ám „kitalálta” magát, megalapította a Futapestet, és nekünk már evidens, hogy a Margitszigeten a Monspart-futókörön róhatjuk a köröket, és indulhatunk a versenyen.
Ilyet még nem csinált – jegyezte meg Tasnádi. Kész a díszlet, a történet is megvan, Péterfy Bori és Gyabronka József személyében pedig megtalálták a házaspár ideális megformálóit. A sajtóprogramon a színművészek a darab „Közös élet” fejezetéből az első találkozást elevenítették fel: Feledy Kezdőkör című műsorában sikeres fiatalokkal beszélgetett, amikor egyszer valaki lemondta a szereplést. A szerkesztő szólt, hogy van itt egy szőke „futkosó csaj”, elég helyes, most nyert világbajnokságot, őt be lehetne ugrasztani.
A műsorról készült fotón is feltűnik a köztük létrejövő összhang. Feledy Péter rögtön privát találkozóra hívta riportalanyát, majd 1974-ben össze is házasodtak. Így kezdődött közös életük a Monspart-házban.
Sz. D.
A Monspart alapítvány támogatásában készülő előadás bemutatója március 1-jén lesz. A program szakmai partnere a Jurányi.
