Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Megujulnak_az_iskolai_menzak

Megújulnak az iskolai menzák

Vegyes érzelmekkel gondolunk vissza az iskolai étkezdék élményeire, elég csak a főtt burgonyával kínált spenótfőzeléket említeni... Egy klasszikus menzán minden gyerek ugyanakkora mennyiséget kap a tányérjára, függetlenül attól, hogy kevesebbet vagy többet enne, esetleg csak krumplit fogyasztana spenót nélkül, mert az utóbbitól kirázza a hideg.


Hagyományos keretek között nehéz megfelelni az ilyen egyéni igényeknek, ám erre is van megoldás. Ez pedig nem más, mint a szabadszedéses rendszer, amit a XII. kerületi önkormányzat – a tankerület és a szolgáltatást végző FH Gasztro Kft. együttműködésével – elsőként a Zugligeti Általános Iskolában vezetett be.


A gyerekek ugyanúgy az előre megrendelt „A” vagy „B” menü fogásait kapják meg, ahogy eddig, de az ételt nem a konyhai személyzet adagolja, hanem ők maguk szedhetnek belőle. Így a saját ízlésüknek és pillanatnyi éhségérzetüknek megfelelő mennyiséget és kombinációt ehetik ebédre.


Felmerül a kérdés, hogy az első turnusok után érkező diákok éhen maradnak-e, amennyiben előttük többet szedtek, mint a megrendelt adag. A válasz egyértelműen nem. A rendszer bevezetése előtt a XII. kerületi önkormányzat tapasztalatokat gyűjtött azokból a kerületekből, ahol már évek óta így működik a menza, és mint kiderült, máshol sem okoz problémát, ha valaki egy ételfajtából többet tesz a tányérjára, hiszen mindig vannak olyanok, akiknek más az ízlésük, és kevesebbet szednek.Megujulnak_az_iskolai_menzak

Az új „játékszabályok” elsajátításában a konyhások és a tanárok is segítik a diákokat, akik felügyelet mellett használhatják az önkiszolgáló pultot. A gyerekek így megismerik és megszokják a szabadszedés kultúráját, ami az önálló döntés mellett a másokra való odafigyelésre is megtanítja őket.


„Nagyobb elégedettség, kevesebb maradék” – ezek a legfőbb előnyei a rendszernek Kocsik Tekla hegyvidéki alpolgármester szerint, aki a kezdetektől koordinálja az egyelőre kísérleti fázisban lévő kezdeményezést. Mint mondta, a Zugligeti Általános Iskolában az idei év első tanítási napján vezették be a szabadszedést, és bár még nem telt el sok idő, az eddigi tapasztalatok biztatóak, a gyerekek örömmel fogadták a változást. Amennyiben hosszabb távon is beválik az önkiszolgáló rendszer, a kerület vezetése szeretné más iskolákban is meghonosítani ezt, ahol az ebédlőhelyiség alkalmas rá.


Az állami fenntartású iskolák egy részében meglehetősen elhanyagolt állapotúak az ebédlők, ezért az önkormányzat úgy döntött, elkezdi a régóta esedékes felújításukat – folytatta az alpolgármester. A múlt év második felében megtörtént a felmérés, ez alapján – a bútorok és a falak állapota miatt – a Németvölgyi Általános Iskola került a lista élére. A téli szünetben teljes rekonstrukció zajlott, esztétikus és könnyen tisztítható bútorok beszerzésével, a falfelületek javításával, újrafestésével és az elavult világítás LED-es rendszerre történő átalakításával.


„A gyermekeink megérdemlik, hogy méltó, barátságos körülmények között étkezzenek” – hangsúlyozta Kocsik Tekla, hozzátéve, hogy ebben az évben további három általános iskola ebédlője újul meg. Az önkormányzat azt tervezi, hogy anyagi lehetőségeihez mérten az összes iskolai étkezdét modernizálja, ahol ezt igényli a bútorok és a helyiség állapota.

nn.