Aki a zene felé viszi az embert

Sok új lemezbolt nyílt Budapesten az elmúlt években, és egyre több lemezbörzén adják-veszik a kiadványokat a zeneszerető emberek. Az egyik legrégebbi ember a szakmában Bálint Ferenc, aki a hetvenes évektől a Rózsavölgyi, a 2000 és a Concerto eladójaként, utóbbiak boltvezetőjeként, majd a Newport tulajdonosaként élő legendának számít.

Manapság a Ráth György utcai Nyitott Műhelyben tart lemezhallgatós esteket szerdánként és péntekenként fél öttől fél hétig, emellett börzéken is árul szerte az országban. A Wesselényi utcai Ahoj Csehó nevű helyen havonta egyszer két lábon járó lexikonként mutatja be újdonságait vagy régi kedvenceit baráti társaságának és minden érdeklődő zenerajongónak. Elsősorban a jazz és a klasszikus zene világából, mert a tradicionális blues mellett ezek állnak legközelebb a szívéhez. Mindez persze csak a jéghegy csúcsa – de érdemes megismerni a zene szinte minden aspektusáról karakán véleménnyel rendelkező, ugyanakkor rendkívül szerény antikvárius-lemezes életének számos egyéb mozzanatát is.

Méteresnél nagyobb hangfalak a szobában

Az 1954-es születésű Bálint Ferenc kilenc éve lakik élettársa révén a XII. kerületben, a Városmajorban.

„A Petőfi téren nőttem fel, a Duna-korzón bicikliztem és görkorcsolyáztam, de aztán átköltöztünk Budára. Ám mivel a Hegyvidéken születtem, a Kútvölgyiben, akár született hegyvidékinek is mondhatom magam. Kisgyerekkoromtól kezdve az apám minden hétvégén felvitt a Normafához, nagyon régtől ismerem az itteni utcákat” – kezdi beszélgetésünket a Nyitott Műhelyben, ahol meglátogattuk őt, nem is egy alkalommal.

Családi segítséggel már nyolcévesen franciául kezdett tanulni, és mivel angolul is jól beszélt, a gimnáziumi évei alatt majdnem mindennap betért a Váci utcai antikváriumba, és nem csak magyar nyelven szívta magába az irodalmat, a kultúrát, a zenét. Rögtön érettségi után el is akart menni antikváriusnak, ám a szakma telítettsége miatt a Rózsavölgyi zeneműbolt lemezosztályára került 1972-ben. Akkoriban – jazz és klasszikus zenei profilban – csak ott lehetett kapni nyugati lemezt bizományban: „A kották és az újdonságok mellett még egy kicsit lesajnált szakmának számított, ha valaki régebbi megjelenésű lemezekkel foglalkozott.”

Már az elejétől kéz a kézben járt nála a lemezek és a zene szeretete, no meg az, hogy ezek hogyan, milyen minőségben szólalnak meg, s hogy egy bizonyos típusú zene milyen rendszeren, milyen hangfalon, milyen lemezjátszó-hangszedővel adja a legjobb élményt. Első saját szobájában például már méteresnél is nagyobb hangfalakon dübörögtek a kedvencei.

Könyvtár, antikvárium, majd újra lemezbolt

1975-től 1982-ig az ELTE egyetemi könyvtárában, majd rövid ideig egy zenéhez közelebbi helyen, a Zeneakadémián, a Zeneműtárban dolgozott könyv- és kottatárosként. Onnan 1985-től egy klasszikus könyves antikváriumba, a Művelt Népbe vitte sorsa. Önfejlesztő módon növelte zenei tudását szeretett műfajaiban – amikbe a rock- és a popzene soha nem tartozott bele.

1990-ben lett a 2000 – az azonos elnevezésű irodalmi és társadalmi lap támogatásával létrejövő – lemezbolt vezetője. 1993-ban átcsábították a klasszikus zenei profilú Concertóba, ahol szintén üzletvezetőként dolgozott két és fél évig. Ekkor jött létre a Fonó Újbudán, ami úgy kapcsolódik Bálint Ferenc történetéhez, hogy a népzenei klub és lemezbolt egyik alapítója, Mezei Péter továbbadta neki a saját Newport lemezüzletét.

Az eredetileg a Szív utcában 1980-ban megnyíló Newport az egyik első magántulajdonú lemezbolt volt itthon, jazz, blues, klasszikus zene és artisztikus rock volt a profilja. Ezt vette át Bálint Ferenc, amikor már hat éve a Teréz körút egyik udvarában működött az üzlethelyiség.

A már általa felügyelt bolt 1995-től nagyon jól prosperált tíz-tizenkét évig. Kellett hozzá az üzletvezető által hozzáadott karakter, és persze az is, hogy az ott kapható albumkészlet kimagasló kínálatot nyújtott a jazz, a blues, a klasszikus zene műfajaiban és úgyszintén a francia zenék terén.

Ami a Newportot megkülönböztette a többi lemezbolttól, az főként az, hogy Bálint Ferenc nem hagyatkozott kizárólag az utcáról beeső lemezeladókra, vagy nem „állt meg” a bécsi beszerző körutakon, hanem kimagasló prágai, berlini és főleg párizsi lemezes helyismerete révén unikálissá tette készletét. Még inkább pedig attól volt jelentős az üzlet, hogy aki betért hozzá, az ismeretben, zenei tudásban is garantáltan gyarapodott, bármilyen album került amúgy a táskájába.

2007-ben azonban már nem tudta kitermelni a körúti bérleti díjat, akkor költözött át először a Nyitott Műhelybe, ahol bő másfél évig árult. Onnan a pesti Füst Antikváriumba került társbérletbe, majd továbbköltözött az Erzsébet körútra, ahol 2011-től 2024 januárjáig üzemelt a Newport, amely most ismét a Nyitott Műhelyben, már csak afféle hobbilemezboltként működik.

Úttörő szerep a lemeztisztításban

A külföldi lemezvásárlásokhoz nagy tapasztalat kell, és ő ezt a buszos útjain, ismerősöknél néhány napig ellakva, alaposan meg is szerezte az évtizedek során. „Már 1971-ben a párizsi nagynénémnél töltöttem a nyarat, és beleszagolhattam az igazi lemezboltok világába. Így később Párizsban lett a legerősebb helyismeretem, oda jártam a leggyakrabban” – meséli.

Szép hobbi hanglemezről hallgatni a zenét, de sajnos együtt jár azzal, hogy ez a kényes tárgy nagyon tud koszolódni. Persze jó hír, hogy tisztítható is, és egy minőségi kiadás bizonyítottan hosszú évtizedekig szólhat gyönyörűen.

Bálint Ferenc úttörő volt itthon a lemezmosásban. Nála lehetett először lemezboltban megtisztítani a kedvenc fekete korongokat. Az első, VPI márkájú vákuumos lemezmosó Svájcból került hozzá bérben, később vett sajátot is. A kilencvenes években ez még ismeretlen lehetőség volt itthon. Mára bőven túl van tízezer lemosott LP-n.

Vele aztán tényleg bármiről lehet beszélgetni, ami a zenéhez köthető. Attól kezdve, hogy mitől függött az orosz (szovjet) Melodija lemezek sokszor egészen kimagasló minősége, egészen odáig, hogy szerinte a rádióhallgatás zeneileg pótcselekvés. Legjobban persze szeretett műfajairól tudunk vele eszmét cserélni.

„Magyarországon jellemzően sokan úgy állítják be a klasszikus zenét, hogy annak egy Verdi-opera a csúcsa, utána jön valami Bach-mise a Deák téren élőben, és esetleg Wagner, majd a romantikusok – magyarázza. – Amit én hallgatok, például már általában a kamarazene is, az ehhez a fajta Mount Everesthez képest valahol az Alföldön helyezhető el az itthoni megítélésben. És ez abból indul ki, hogy még a hatvanas években is a romantikus zene volt a legnépszerűbb, amiből hiányzik a huszadik század eljövendő ígérete. Bachot is csak az 1800-as évek második felében kezdték elővenni, amikor Verdi, Wagner és a romantikusok nem elégítették ki a művészetek, az irodalom világát. Hiába múlt el azóta százötven év, a zenerajongó emberek élete mégis úgy telik el – és én emiatt nagyon szomorú vagyok –, hogy nem hallottak egy Goldberg-variációt Bachtól, és most próbálok nagyon alapdolgot mondani. A Bach-orgonaművek, vagy Vivalditól A négy évszak még beleférnek, mert azok igazából annyira mélyen semmit sem mozdítanak meg az emberben. Lényegében olyanok, mint egy csésze tea három vagy négy cukorral. A klasszikus zene szélessége még a zenerajongók számára is kevéssé ismert. Az élet kihívás, és a klasszikus zenének az a dolga, hogy meseszerűen feloldjon, gondolják sokan – tévesen.”

Na, ez az a szemlélet, ami ellen Bálint Ferenc egész életében küzd, és igyekszik bebizonyítani az ellenkezőjét! „Ahhoz, hogy az ember feljebb jusson a zenei vagy szellemi spirálon, Bachot kell hallgatnia – tartja. – Persze Händel is ugyanolyan jó, csak kicsit szárazabb, nála nincsenek annyira csillogó zenei ötletek.”

Természetesen magyar zenészekről is szót ejtettünk: „Kocsis Zoltán olyan technikai bravúrra törekszik, hogy vele szemben már csak Schiff András áll, aki ugye lassan ötven éve nem is magyar zongorista, egy darabig nem is akar az lenni, és egy kicsit reménykedik abban, hogy túléli a nemzeti együttműködés rendszerét. Perényi Miklós csellista olyan olvasatát tudja adni teljesen érdektelen klasszikus slágereknek és műveknek, hogy arra nagyon kevesek képesek. Talán olyan ő, mint Glenn Gould, aki pedig zongorán szül újjá minden művet.”

A tudás továbbadása minden „barátnak”

Legnagyobb szerelmei tehát a jazz és a klasszikus zene. „Az űzött ebbe a hivatásba, a lemezboltozásba, hogy annyira reménytelennek láttam a hazai kínálatot ebben a két műfajban” – állítja.

Nem meglepő, hogy sajátos teóriája van szinte minden kérdésről. A jazzben az egyik ilyen az, hogy amikor minden évben várnak egy új lemezt egy-egy előadótól, akkor szinte szükségszerű, hogy ezek az anyagok egyre silányabbak lesznek. És ez alól még olyan jazzóriások sem kivételek, mint Herbie Hancock. Bálint Ferenc egész életét, a zenéhez való viszonyát meghatározza a fősodorral való szembenállás, valamint az, hogy megmutassa, mi minden van a fősodor alatt.

„Jazzben a legnagyobb élményem Jimmy Giuffre klarinétos, meg van két zongorista: Paul Bley és Mal Waldron – sorolja. – De ha harmincöt-negyven évvel ezelőtt beszélgettünk volna, akkor Keith Jarrettet is említem. Thelonious Monk nagyon kikészít, de szintén óriás. Oscar Peterson az ötvenes évekbeli lemezein egyszerűen ledönt a nyers erejével. Louis Armstrong is a legnagyobbak közé tartozik, még ha neki nem is voltak olyan jó zenésztársai. Archie Sheppet láttam a legtöbbször, de ő is kiborít. Amikor spirituálét, vagy bluest játszik, akkor is érzek egy olyan feszültséget, ami nem egyértelműen jót jelent.”

Ha már klarinét: a 2000 nevű lemezboltban az első vevője Fritz József hazai jazzklarinétos volt, aki a nyitás napján, 14 évesen arra sétált a nagypapájával, és meglátott egy albumot a kirakatban, amire ugyan nem volt pénze, de Bálint Ferenc átmásolta neki kazettára. Ez – a tudás önzetlen átadása – talán a legjellemzőbb vonása hősünknek, aki már a nyolcvanas évek közepén jazzkedvcsináló alkalmakat tartott Kecskeméten.

Az efféle szeánszok nyújtotta örömet ő maga először egy pesti angoltanárnál, Szigeti Péternél élte át, akinek a legendás pénteki jazzes lakásklubjában ismerkedett meg számos előadóval, lemezzel. És ahogy az megy a zeneszeretők körében, attól kezdve ő is mutogatta másoknak a kedvenceit, s persze folyamatosan bővítette a saját ismereteit.

„A tudás továbbadása fontos. Valami elvetélt népnevelői indíttatásból ez meghatározó számomra – vallja. – Mindenki a barátom, és szeretném megosztani velük, amit tudok. Ettől az egész lemezboltosság szétválik, sokkal mélyebb gyökerű dolog lesz. Amikor megjelent A hétfejű tündér, Lázár Ervin mesegyűjteménye, elolvastam, másnap vettem belőle öt példányt, és osztogattam azoknak a barátaimnak, akikkel először találkoztam. Szóval ez mindig megvolt bennem. A Rózsavölgyiben egyetlen Miles Davis-lemezt árultam, mindig volt belőle újranyomás. Akivel megismerkedtem, és elkezdtünk jazzről eszmét cserélni, egymásnak zenéket mutogatni, annak adtam belőle.”

Ebből a tudásból és önzetlenségből bárki részesülhet, aki betér a Nyitott Műhelybe. Bálint Ferencben máig vezérfonál a gyermeki lelkesedés, és persze továbbra is rendszeresen jár külföldre lemezekért. Csillogó szemekkel mondja, hogy néhány hét múlva megint megy Párizsba: „Már vágom a centit!”

BJ