Hegyvidéki levegő - Maros András: Gyanús

Árpád nem hitt a lencseevés babonájában (utolsó szemig megenni egyenlő gazdagság), azt viszont vallotta, hogy az év kezdete meghatározza, milyen lesz az egész év. 2026-ig legalábbis így gondolta, az idén januárban azonban kételkedni kezdett ebben. Mert a dolgok mentek, egyszerűen. Működtek. Az élet könnyűnek tűnt. És hát ilyen nincs. Illetve ha van, az gyanús.

Csorgott le a hegyről a kis harmincéves Hondájával, köpködte a káromkodásokat, mint mindig, amiért nem lesz parkolóhelye a Böszörményin, ezt ugyanis lehetett tudni előre – miért lett volna, amikor épp ide jön, időpontra? Bezzeg amikor csak erre jár, megy a Déli felé, akkor sorra tátonganak a teherautónyi hézagok, bekötött szemmel lehetne parkolni.

Ahogy az Apor Vilmosról a Böszörményire fordult, még hangosabban káromkodott, ocsmányabban is. Túlüvöltötte a Petőfit, melyből vidám hazai sláger szólt, ami olaj volt a tűzre, a világ cinikus összefogását hallotta ki belőle; úgy érezte, a partizásra hívó szöveg leplezetlenül ünnepli az ő balszerencséjét. A Szamos környékén lassítani kezdett, hogy mégis adjon azért csöppnyi esélyt a csodának...

És lám, a csoda megtörtént. Az orra előtt kiindexelt egy kishaszon.

Árpád nem állt le a káromkodással, folytatta, csak más lett az ürügy.

– Csináljad már, te, %#@&*!@#! – sürgette a manővert.

Kiállt a kishaszon. Árpád tétován nézett körül, még nem hitte el, hogy övé lehet a hely. Azt, hogy honnan, nem látta, de tudta, meg fogja előzni valaki. A láthatáron ugyan nem volt ellenfél, de például felpillantott-e az égre, köröz-e ott helikopter? Hm? Várva a megfelelő pillanatra, hogy leeresszen egy autót a kiálló kishaszon helyére?

Árpád beállt. Nem késte le az időpontját. Minden rendben ment, és ez nem volt rendben.

Január első hetében új lakó költözött a házba. Körbejárt, bemutatkozott mindenkinek. A lépcsőházban mosolyogva köszönt, egy idős lakónak segített felcipelni a bevásárlószatyrát a negyedikre.

Ki ez a lakó? Mit akar? Mire fel ez a derű, ez a készséges jókedv? Kém? Ügynök? Beépül, aztán lecsap? Vagy csak simán jelent? Kinek?

Árpád egy héten át figyelte az új lakót, hogy az vajon kit és mit figyel... mígnem az új lakó rajtakapta: váratlanul rányitott Árpádra, aki a lépcsőházban állt, és rogyasztott térddel fülelt. Az új lakó nem kérdezte, mit és miért csinál, nem küldte el a francba, inkább behívta egy kávéra, aminél gyanúsabb húzást Árpád elképzelni sem tudott. Annál meg végképp nem, hogy a kávézásból sakkparti lett. A sakkpartiból visszavágó – Árpád nappalijában. Onnantól háromnaponta sakkoztak. Kiderült, mindketten vikingkutatók, hobbiból. Könyveket, képes albumokat cserélgettek. És bár Árpád egyelőre nem talált kivetnivalót ebben a – már-már barátságnak nevezhető – kapcsolatban, az egészet továbbra is gyanúsnak érezte. Nagyon gyanúsnak. Mert ilyenek nincsenek az életben. Baj lesz.

A boltban, a csemegepultnál, Árpád hosszú vizsgálódás után a gépsonkát szúrta ki magának, látszatra az volt a legfrissebb áru. Húsz deka kevés, gondolta, harminc sok, legyen huszonöt. A csemegepultos villájával felmarkolt egy adagot, odacsapta a mérlegre: a kijelző huszonöt dekánál állt meg, grammra pontosan.

– Furcsa ez az év eleje, nem? – mondta mosolyogva a pultos. – Mintha az idén minden sikerülne. Magának is? Mondjuk nem meglepő, a ló éve van. Igaz, csak februártól, de most is ez itt már majdnem a ló.

Ló éve. A lónak az izéjének az éve, mondta magában Árpád. Ilyen könnyen nem lehet őt megvezetni, tapasztaltabb ő annál, hogy a grammra eltalált felvágott alapján világmagyarázatokat fogadjon el. A lónak négy lába van, aztán megbotlik, vagy nem botlik meg? Na. Ennyit a lóról. Ami egyébként még pár hétig kígyó.

Otthon fázott. Bekapcsolta a fűtést.

– Na, kezdjed – szólította meg a fűtésrendszert, amely bekapcsolás után öt másodperccel, de tízzel biztosan, kattogni szokott. Ezúttal csak halk zúgást hallatott. – Na, mi van? Elromlottál? Jól van, a legjobbkor, most van kint a leghidegebb.

(Ne akadjunk fenn azon, hogy Árpád megszólította a fűtést. Árpád mindennel beszélgetett a lakásában és azon kívül is; bent háztartási berendezéseket, bútorokat, odakint tereptárgyakat szólított meg, sosem kedvesen. Egyik-másik előtt megállt, de miután nem kapott választ, legyintett és továbbállt.)

Néhány perccel később Árpád megérintette a fűtőtestet, abban a hitben, hogy jéghideg. Tűzforró volt. El kellett kapnia a kezét, meg ne égesse.

Elsőre eltalálta a PIN-kódját. Nem nyilallt a dereka, amikor felállt a mély kanapéról. Az olvasószemüvege ott volt, ahová letette. A gépe nem fagyott le, amikor unokájának e-mailt írt. Az idén még nem ejtette le a kulcscsomóját. A lépcsőház aljáról nem kellett visszamennie semmiért.

Minden a helyén volt, működött.

Hát, ebből tényleg nagyon fura év lesz, gondolta.