A róka az új vaddisznó?!

Nem újdonság, hogy a Hegyvidéken rókák élnek, de az utóbbi időben egyre többen találkoznak is a vörös bundás állatokkal, ami arra utal, hogy gyarapodott a városi állományuk. Már nemcsak a Normafa környéki séták alkalmával lehet megpillantani egy-egy félénken elinaló négylábút, hanem a házak között is feltűnnek, és az ember közelségétől sem riadnak meg.

Jelenlétük nem kizárólag a kertvárosi jellegű részekre korlátozódik, a minap például a polgármesteri hivatal mögötti játszótéren flangált fesztelenül egy példány – talán ügyet intézni jött. Az eset este történt, a gyerekek szerencsére már hazamentek, így nem futottak össze a mesék ravaszdi hősével.

 

Miért terjedtek el?

A rókák városi terjedésének alapvetően két oka van: a róka és a város. Egyrészről kifejezetten intelligens állatok, amelyek a megszokott rágcsálófogyasztás mellett örömmel megesznek szinte bármit. Nem félnek az embertől, és mivel élőhelyük – éppen a városok terjeszkedése miatt – egyre fogy, beköltöznek a településekre, azok méretétől függetlenül.

Másrészt a városok zöldövezeti részei mindent megadnak, ami egy rókának kell a megélhetéshez és a sikeres szaporodáshoz. A kertekben bőven akad búvóhely akár a nagy rókavárak kiásásához is, a kukák pedig változatos étrendet kínálnak, amiért még azokra a híres rókaugrásokra sincs szükség.

Este a városban a zsákmányszerzés bizonytalansága nélkül indulhat táplálék után Vuk minden kései leszármazottja. Esetleg csak annyi a különbség, hogy nem „ludat, kacsát vagy kakast” talál, hanem főleg ételmaradékot és néhanapján egy-egy rágcsálót. Emellett a kint felejtett kutya- és macskaeledel is gazdagítja az étlapját, és mivel a városban jellemzően melegebb van a téli, táplálékszegény időszakban, ezért nem is kell olyan sok kalória a túléléshez, mint a vadonban.

 

Mit tegyünk, ha jön?

A róka alapvetően óvatos állat, az egészséges egyed ösztönösen kerüli az embert és az általunk keltett zajt. Mégis azt tapasztalhatjuk, hogy a városi állatok ügyet sem vetnek ránk, és akár néhány méterre is megközelítik a járókelőket, különösen akkor, ha azok csendben, türelmesen várják, hogy a váratlan vendég továbbálljon.

Ha tapsolunk, vagy kiáltunk, a róka azonnal kereket old. Ha viszont egy álló autóban ülünk, akkor egyáltalán nem vesz tudomást ottlétünkről, és fesztelenül elidőzik a közvetlen közelünkben is. Érdemes kihasználni ezeket a szerencsés pillanatokat, mert különösen a téli bundát viselő róka kifejezetten tetszetős a lompos farkával, a fehér hasfoltjával és a fekete „cipőivel”.

A kertben felbukkanó állatot elijeszthetjük, irtóhadjáratot indítani ellene viszont egyfelől tilos, másfelől teljesen hasztalan. A befogáshoz szakember segítségét lehet kérni, ám jó tudni, hogy ahol egy róka területe megürül, oda nemsokára megérkezik egy másik példány, így a legnagyobb és legköltségesebb igyekezet ellenére sem lesz környezetünk tartósan rókamentes övezet.

 

Veszettül veszélyes

Egy híres etológiai kísérlet során rókákat próbáltak megszelídíteni, ezért generációk sokaságán keresztül emberek közelében, társállatként nevelték fel a kölyköket. A dolog nem ment olyan gördülékenyen, mint A kis hercegben, de végül évtizedek alatt sikerült emberkézhez szoktatni őket – aztán a kísérlet végén két generáció alatt úgy visszavadultak, mintha mi sem történt volna előtte negyven évig. Ebből is látszik, hogy a róka nem szelíd, még akkor sem, ha a városban lakik, és a macskatálból eszik.

Bár sokan a rókákat azonosítják a veszettség terjesztőivel, valójában ezt a betegséget több más városban élő madár és állat is továbbadhatja. A jó hír azonban az, hogy a megbetegedés kockázata elenyésző. A hazánkban hosszú ideje végzett vakcinázás miatt a rókaállomány egészségesnek tekinthető.

Azért ha valaki fényes nappal találkozik olyan egyeddel, amelyik szokatlanul viselkedik, például nem fél az embertől, furcsán mozog, betegnek tűnik, esetleg agresszív, akkor tartson tőle biztonságos távolságot, és értesítse mihamarabb a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársait (+36-26/598-000), vagy hívja a NÉBIH zöldszámát (+36-80/263-244). A szakemberek majd megállapítják, hogy a róka valóban beteg-e, vagy csak egy különösen kíváncsi, bátor példány – és megteszik a szükséges intézkedéseket.

BI.

 

Melbourne a „rókafőváros”

A Hegyvidéken élő példányok számát nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy a világ „rókafővárosában”, Melbourne-ben akár huszonhárom egyedet is össze lehet számolni négyzetkilométerenként. Nem kell azonban Ausztráliáig menni nagy városi rókasűrűségért, hiszen London mellett sok angol településen is hasonló számban élnek a vörös bundás állatok.