Abigél őrzője egy tiszteletbeli Torma

• Szép volt a tavalyi év. Októberben, Szabó Magda születésnapján megkapta az írónőről elnevezett díjat, és Zsurzs Éva születésének századik évfordulóját is megünnepelték.
• Sok mindenkivel találkoztam. Eljött Szinetár Miklós, az osztályfőnököm, Baji Tibor, az Abigél gyártásvezetője, a lányok közül Piros Ildi, Rátonyi Hajni, Zsurzs Kati. Fantasztikus, hogy még ma is mennyire él ez az alkotás!
  • Szabó Magdával találkoztak annak idején?
  • Persze! Először a forgatáson. Kijött, és úgy próbált csinálni, hogy ő nincs ott. Mi meg semmi mást nem tudtunk nézni, csak őt. Különlegesen öltözködött, finom volt, nőies, mint egy francia filmsztár! Észrevétlen akart lenni, de hiába nem zavarta a forgatást, mégis őt néztük.
  • A mai napig olvassák, világhírű, rengeteg nyelvre lefordították a műveit. Vajon miért ennyire népszerű?
  • Az összes művét lefordították. Én most nyakig vagyok a Pilátusban, mert azt is színpadra vittük, és a kolléganőm helyett be kell ugranom Etelka szerepébe. Mivel most nem rendező és író, dramaturg vagyok, hanem színész, ezért újraértelmezem. Mint színész mindig igyekszem körbejárni a szerepet, minden létező anyagot megnézek, elolvasok. Kiírtam mondatokat, és még egyszer szétszedegetem a regényt. Döbbenetes, hogy ír ez az asszony!

 

Mindenki azt hitte, hogy diáklányok

• Az Abigélből készült tévéfilm hozta meg önnek az országos népszerűséget. Hogyan kezdődött?
• Hívott Zsurzs Éva, és kaptam egy forgatókönyvet – én akkor már két éve végeztem, a Vígszínházban játszottam. Egyébként mindenki azt hitte, hogy diáklányok vagyunk, pedig Szerencsi Évi is a Bob hercegtől kezdve már rengeteg főszerepet eljátszott, csak hát, ugye, ez maradt meg igazából mindenkiben. Évente leadja a televízió, és mindenki, szülők, nagyszülők, már az unokák is megnézik. Amikor elkészült a film, nem tudtuk, hogy ennyire örökzöld lesz. Ez a mi színészi kamaszkorunk, jó ezzel élni.
• Ifjúsági regényként is értelmezik a kritikusok az Abigélt. Mi erről a véleménye?
• Az Abigél nem csak dráma, erről a lányok gondoskodnak. Két világ találkozik: egyrészt van egy komoly történelmi háttér, egy nagyon nagy dráma, amiben az apa meg a felnőttek élnek, közben pedig ott az ő kis világuk, hiszen a fiatalok akkor is fiatalok, amikor háború van; amíg el nem jön a nagy fordulat, képviselik az önfeledt, szabad, vidám életet. Nem gondoltam, hogy az Abigél ilyen meghatározó lesz az életemben. Szépen alakult a pályám, és egyszer csak ott megállt a világ! Hogy miért? Talán azért – közhely, de igaz –, mert annyi szeretet van ebben a filmben. Nagyon szerettük. Nem is játszottuk, inkább éltük a saját világunkat. Egy kis burok volt a tanulmányaink után. Mi akkorra már végeztünk, mindenki háta mögött volt színházi, filmes tapasztalat, és örültünk, hogy újra gyerekek lehetünk. Tulajdonképpen úgy éltünk, mint a matulások, nagyon jóban voltunk, sokat számított, hogy a mai napig barátok vagyunk. A nézők is megérzik ezt.

 

Bánfalvy show az iskolában

• Érettségi után rögtön felvették a Színművészetire. Mióta akart színésznő lenni?
• Kicsi korom óta. Az elsős tanító nénink rendezett egy karácsonyi estet a tornateremben, én voltam a konferanszié, és volt a műsorban egy dalom. Bekonferáltam az első kis vidám jelenet szereplőjét, erre ő betojt, hogy ő nem megy be, mert olyan sokan vannak! A tanító néni, hogy mentse a menthetőt, megkérdezte: Ágikám, te tudod ezt a jelenetet? Mondom, igen, tudom, Margit néni. Akkor menjél be! Aztán a másik szereplő se akart bemenni, úgyhogy végül egy Bánfalvy show lett belőle! Az összes jelenetet tudtam, mert mindig ott ültem a próbákon. Utána elénekeltem a dalomat is – a nagymamám nagyon büszke volt! Ezek után behúztam a függönyt, és nyolcadikig egy verset sem adtam elő. A középiskolában kezdtek el nyaggatni a többiek meg az osztályfőnököm, Viktor András, aki nagyon támogató volt, úgyhogy akkor már alakult a pálya. Utánoztam tanárokat, jártam színjátszó körbe, két és fél évig készültem a felvételire, elsőre fel is vettek. Osztálytársam volt Vándor Éva, Cseke Péter, Dunai Tamás és Mihályi Győző. Szinetár Miklós volt az osztályfőnökünk, széles körben gondolkodó intellektus, érzékeny művész és ember, járt nyugaton, keleten, és mesélt sok mindent. Moszkvát és New Yorkot például úgy hasonlította össze, hogy itt a kombiné drága, de a lakbér kevés, ott a lakbér sok, a kombiné olcsó… Ott ültünk tizennyolc évesen, mint a nyulak, sokszor nem is értettük, miről beszél, de nagyon jól orientált. Mindig mondom, hogy külföldön nagy hasznát vettem annak az igazi kozmopolita hozzáállásnak, amit tőle tanultam.
• Fiatal pályakezdőként legendás színészóriások közé csöppent.
• Elég bátor voltam, és azt hiszem, minden feladatban tudtam valami figyelemre méltót adni. Észre is vették. Például a Kedves bópeer...!-ben, Major Tamás partnereként, a fiatal lány szerepét játszottam, és Bulla Elma, amikor nem volt jelenete, a színpad széléről figyelt. Mindig megnézlek – mondta. Egy olyan színésznő, aki tizenöt évesen a híres német rendezőnél, Max Reinhardtnál kezdte a pályát! Ruttkai Éva szintén figyelt, amikor Darvas Ivánnal volt jelenetem; megjegyezte, milyen jó, hogy mindig másképp csinálod, mert ez azt jelenti, foglalkozol a szereppel, és figyeled a közönséget, ez nagy erény, ezt a tulajdonságot tartsd meg.

 

Párizs, New York, majd Los Angeles

• A külföldi karrier első állomása Párizs volt. Miért érezte úgy, hogy a sikeres pályát kint folytatja?
• Túl fiatal voltam, úgy éreztem, kell még látnom, tapasztalnom. A filmet azért szeretem, mert nemzetközi, és színészileg egy perc alatt kell olyan magasságokba eljutni, mint a színházban hat hét próba után. Jean-Luc Godard Passion című filmjében kaptam szerepet. Szerencsém volt, mert pont akkor, 1981-ben nyert Oscar-díjat Szabó István Mephistója. Godard meghallgatáson keresett szereplőket, és így bekerültem egy sztárgárdába. Csodálatos öt hónapot töltöttem Hanna Schygulla, Isabelle Huppert, Michel Piccoli mellett.
• Aztán jött Amerika!
• Felvételiztem, és ösztöndíjat kaptam a New York-i Columbia Egyetemre, párhuzamosan jártam angol és filmrendező szakra. A hallgatók megtudták, hogy színész vagyok, sorra hívtak szerepelni a vizsgafilmjeikbe. Nagyon szerettem New Yorkot, egyből otthon éreztem magam, de leköltöztem Los Angelesbe, a film hazájába, ahol ajánlólevélnek számított, hogy a Godard-film elnyerte a New York-i kritikusok díját. Két évig vezettem a CSULA egyetem – California State, University of Los Angeles – filmszínész szakát. Ezenkívül felkértek, hogy az Aréna Színházban vigyem színre Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című darabját.
• A sok tapasztalata közül mit emelne ki?
• A színészek nagyon utálják a próbafelvételt. De most már a sztároknak is részt kell venniük castingokon. Ezt mindenki félreérti; azt hiszik, azért van, hogy kicsinálják a művészt, vagy megnézzék, mennyire tehetséges. Na most, ha valaki ötven éve a pályán van, akkor, ugye, elképzelhető, hogy tehetséges valamiben. Nekem volt szerencsém mind a két oldalon állni, úgy is, mint rendező vagy producer, és úgy is, mint színész – a legjobb szerepeimet ennek köszönhettem. Ez nem lelki kérdés, hanem egyszerűen szakmai lehetőség: elmegyek, megnéznek, és én is megnézem, hova kerülök. Az érzés, amikor az ember megkapja a szerepet, elmondhatatlanul euforikus, és az is, hogy bekerül egy jó csapatba. Van olyan, amikor "a partnerhez néznek", hogyan működünk együtt. Egyik történetem csodálatosabb, mint a másik, fantasztikus kollégákkal találkoztam, rengeteget utazhattam. Ha nem mentem volna el, ilyen élményeim nincsenek. Mindig mondom, a casting inkább az ajtókat nyitogatja, minthogy csukogatná.
• Nemrég egy interjúban úgy fogalmazott: „Örömszínész vagyok: többnyire azt vállalom el, amit igazán szeretek.” A játék és a rendezés mellett a tanítás is ilyen, nem?
• Így igaz! A suli felér egy önbizalom-növelő tréninggel is, ez pedig nemcsak akkor hasznos, ha valaki a színészetet választja hivatásául, de akkor is, ha az élet más területén próbál szerencsét. A felnőttképzés két színészosztályával most készülünk a mesterségvizsgára. Lesznek Shakespeare-jelenetek, a Szentivánéji álomból egy zenés keresztmetszet; az első osztály vizsgadarabja a Grease musical, Schiller: Ármány és szerelem és Molnár Ferenc: Az ibolya. Kommunikációs technikákat tanulunk, ami a bátorságot növeli, a növendékek fellépnek produkciókban, közönség előtt. Brecht úgy fogalmazott: a színészet a kommunikáció művészete.

 

"Inkább egyszerűen megsimogatnak"

• Az Abigélt most nem meghívott külső rendező állította színpadra.
• A férjem, Horváth Csaba rendezte. Rájöttünk, hogy ugyanúgy nyakig benne kell lennünk az összes alkotói fázisban, akkor is, ha valaki más csinálja, nem ússzuk meg. Akkor most legyen úgy, ahogy mi gondoljuk! A férjem kezdte színpadra állítani – én is belefolytam –, és ez azért jó, mert ő más szemszögből látja. Édes volt, mert amikor bemutattuk, megkérdezte: "Na, milyen?" Mondtam, olyan pasis. Egy kicsit keményebb dolgok is ki lettek hangsúlyozva, amik a filmben nem. Háborúban játszódik, bent vannak a lányok az intézetben, de hát odakint egy tankot nem láttunk a négy részben. Itt nálunk látszik, mikor játszódik a történet. Az egyik legnagyobb dicséret volt, amikor egy kedves néző azt mondta az előadás után: „Na, most ez olyan volt, mint a könyv!” Ez volt a cél, kell ennél nagyobb siker? Nyilvánvalóan nem lehet versenyezni egy négyrészes tévéfilmmel a színpadon, de nagyon jól megoldotta a férjem, a külső jeleneteket eredeti filmbejátszásokkal ábrázoljuk.
• A fiuk, Olivér is szakmabeli?
• Nemzetközi gazdálkodás szakon tanult, de zenével mindig foglalkozott, így lett ő a darab zeneszerzője. Emellett a stúdióban nagyon jó stratéga, benne van az egész struktúrában, fordított darabot angolból, írt, dramatizált.
• Hogyan készülnek a MOMkultbeli fellépésre?
• Nagyon szeretünk itt játszani, gyönyörű a színházterem. Nagy az érdeklődés, szinte egy nap alatt elfogynak a jegyek. Kitűnő a gárda, a főbb szerepekben nagyszerű színművészek lépnek fel. Kuncz Feri: Sándor Péter, Horn Mici: Varga Izabella, Kőnig: Hujber Ferenc, Vitay tábornok: Szőke Zoltán, Vitay Georgina: Pásztor Virág.
• Kijelenthetjük, hogy a hűséges Abigél-rajongók szemében Bánfalvy Ági Szabó Magda klasszikusának őrzője?
• Képzelje, engem megérintenek az emberek, úgy gratulálnak! Bent vagyok a színházteremben, és amikor az előadás után meglátnak, akarnak valamit mondani, de mit is mondjanak...? Hogy szeretlek, édes vagy, milyen jó a darab? Inkább egyszerűen megsimogatnak. Csodálatos gesztusnak és visszajelzésnek élem meg, fantasztikus érzés! Egyébként hozzátenném, hogy tiszteletbeli Torma vagyok. A Torma vezetéknevűek befogadtak maguk közé. Oklevelem is van róla.

Szepesi Dóra

Bánfalvy Ágnes Szabó Magda-díjas színészművész Szinetár Miklós és Babarczy László osztályában végezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. A Vígszínházban játszott, közben olyan filmekben szerepelt, mint az Abigél (1978) és az Oscar-díjas Mephisto (1981). Los Angelesben szerzett szakmai és tanári tapasztalatait is felhasználva 2007-ben megalapította és vezeti a Bánfalvy Stúdiót, amely évről évre több mint száz színházi előadást hoz tető alá a hazai és a határon túli magyarság számára, és a Bánfalvy Ágnes Színészképző Szakgimnázium fenntartója.