Hegyvidéki levegő - Maros András: Súlyos papírügy

Nagyvágó Iván nyomtatni készül az irodában. Az öccse szakdolgozatát, százkilenc oldalt. Este, munkaidő után nem ér rá, a dolgozatnak ma el kell készülnie; az öcs elszámolta magát, kifutott az időből. Tegnap éjjel még írta. Abban maradtak, hogy miután Iván kinyomtatja, felhívja az öccsét, hogy jöjjön be érte.

Iván reszketve kattint a NYOMTATÁS ikonra. Aztán, mint akit puskából lőttek ki, nyargal a nyomtatóhoz, nehogy megelőzze valaki, aki mondjuk egy egyoldalas árajánlatot készül kiszedni a nyomtatótálcából, ám helyette egy szakdolgozatcímlapot kap: Hidrogénezési reakciók kinetikai vizsgálata nikkelkatalizátorokon / Készítette: Nagyvágó Péter, vegyészmérnök szakos hallgató / Témavezető: Dr. Koncsa Mária egyetemi docens / Szerves Kémia és Technológia Tanszék. Mivel a címlapot száznyolc teleírt oldal követi, muszáj Ivánnak elsőként odaérnie, és felügyelnie a hosszú, lassú műveletet. Ha ő az első, megússza. Aki később érkezik, azzal majd közli, hogy pár oldal még hátravan, de mondja meg az illető, mire vár, ő szívesen kézbesíti személyesen, nyomtatótól asztalig.

Iván sprintel, elsőnek ér oda. A nyomtató azonban késlekedik. Egyelőre az előzümmögést sem hallatja. Iván elbizonytalanodik: elindította? Vagy csak az előnézetet nyitotta meg? Elképzelhető, igen, túlságosan izgatott volt, kapkodott.

Visszasiet a gépéhez, ellenőrzi a leadott műveletet. De mi van akkor, ha addig, amíg ő itt rohangászik, a nyomtató életre kel, és kiköpi a címlapot?

Iván rávetődik a székére, idegesen kattintgat, járatja a kurzort a menüsoron, feje ide-oda ráng a képernyő teljes szélességében. Nem, nincs jele annak, hogy elindította a nyomtatást. Most viszont elindítja. ENTER. Sprint vissza a nyomtatóhoz, megint ő az első. Hallatszik az előzümmögés. Iván megkönnyebbülve fellélegez.

Közeledik Hartmann Piros, jellegzetes kopogós lépteivel. Beáll Iván mellé. Szótlanul várnak. Tehát Piros is nyomtat. Összenéznek. Kié jön előbb? Westernpárbaj.

– Mennyit nyomtatsz? – kérdezi Piros.

– Pár oldal – vágja rá Iván, és rögtön megbánja, hogy hazudott. De hát nem mondhatta, hogy százkilenc! Főleg nem Pirosnak, aki a cégen belüli bulvár fő csatornája, minden hír gátlástalan torzítója. Márpedig ha a szakdolgozat indul el előbb az öccse (és hát Iván) vezetéknevével, azt nehéz kidumálni. Aki pár oldalt mond, nem százkilencet ért alatta.

– És te? – kérdez vissza Iván, mintha mindegy volna neki.

– Csak egy megrendelőt – mondja Piros. – Az apró betűs szöveget csekkolom rajta, nem bírom már képernyőről olvasni, kifolyik a szemem.

A nyomtató feléled, kijön az első oldal: Piros megrendelője. Iván kipréseli a benntartott levegőt. Piros kiveszi a lapot, nézi, elégedetlen vele.

– Nem hiszem el, hogy ekkora! Áh! Halvány is. Nyomok még egyet. Nesztek, erdők!

Elindul vissza a helyére, hogy nagyítson a szövegen.

Iván számolni kezd: mire Piros visszaér a nyomtatóhoz, hogy kivegye a nagyított verziót, a szakdolgozat fele már kint lesz. Még ha laponként veszi is magához, lebukik.

Hogy a büdös francba sodorhatta ilyen helyzetbe a testvére? Egy jóhiszemű, segítőkész bátyot?

Nem jön a címlap. Túl nagy anyag az egy-két oldalakhoz szoktatott nyomtatónak, gondolja Iván, és míg Piros az asztalánál a betűméretet növeli, ismét a gépéhez vágtat: félrerúgja a gurulós széket, álló helyzetben előrehajol, megpiszkálja az egeret, másik kezével csettintget, sürgeti a processzort. Nem látja jelét, hogy elindult volna a nyomtatás. Levált a gépe a nyomtatóról? Önhatalmúlag? Megpiszkált rajta valamit a rendszergazda?

Visszamegy a printerhez, már nem siet. Messziről látja, hogy áll.

Piros megérkezik mellé. Vár. Kijön az új papírja. Kiszedi a nyomtatótálcából, elindul vele az asztala felé, közben az arcához húzza a lapot, olvassa a szöveget.

Iván a gépén kikeres egy egyoldalas dokumentumot, egy alvállalkozói szerződés mellékletét, próbaképp ráereszti a nyomtatóra. Az se jön ki. Felhívja a rendszergazdát, kéri, jöjjön le a másodikra, gebasz van a nyomtatóval. A rendszergazda nincs a helyén, a helyettese veszi fel, el van foglalva, nem tud jönni, pár mondatban vázolja, miket nézzen meg Iván a beállításokban. Iván semmit nem ért belőle. A helyettes megígéri, hogy fél órán belül vagy ő, vagy a főnöke lejön, és orvosolja a bajt.

Nem sokkal a telefonbeszélgetés után beront a Lengyel.

Lengyel. Így hívja mindenki, mert lengyel. Mściwoj-Przemysław Górnicki a neve; még soha senki nem vállalkozott rá, hogy elinduljon ezen a hangsoron. További nehezítés, hogy se szétszedni, se becézni nem engedi, a kötőjellel összerántott két keresztnév egybe tartozik, ősi szláv név, nem arra van, hogy magyarok piszkálják. Szóval Lengyel lett, és ezzel nem volt baja.

Akcentussal beszél magyarul, így akcentussal is üvölt Ivánra:

– Kiiiiii vágy te? Miiiiii vágy te?

Arra a pár méterre, ami hátravan Iván asztaláig, megfordítja a sorrendet:

– Miiiiii vágy te? Kiiiiii vágy te?

Hatalmas papírköteget csap Iván asztalára. A fényes, síkos lapok szétcsúsznak egymáson, nagy részük a földre siklik. Nem átlag A4-es nyomtatópapír, hanem méregdrága nyomdai, nagy felbontású képeket szokás erre nyomni, szórólapokat, plakátokat, katalógusokat. A szakdolgozat címlapja a földön hever, az egyik példány legalábbis, a másik megmarad az asztalon – merthogy két példányban jött ki a dolgozat, mert Iván még egyszer rákattintott a NYOMTATÁS-ra. Kétszer százkilenc oldal kétszázötven grammos műnyomó krétapapírra.

– Miiiiiit képzeeeelsz teee?!?!

Iván gépe valami rejtélyes technikai átrendeződés miatt a grafikusok szobájának nyomtatójára lett kötve. A szobában csak akkor észlelték, mi történt, amikor már a második adag is kijött.

Lengyel megismétli a kérdését, közelről, habzó szájjal:

– Kiiiiii vágy te? Miiiiii vágy te?

Iván majdnem sírva fakad. Piros észreveszi, megsajnálja. Kicsalja kávézni a közeli Miliő Caféba. Ott Iván elmeséli, mi minden zajlott le benne az első ENTER-től a Lengyel érkezéséig. Piros együttérzéssel végighallgatja, közben Iván kézfejét simogatja. Iván megnyugszik. Az öccse viszont kevésbé. A dolgozat ugyan ki van nyomtatva, két példányban is, de használhatatlan. Ekkora grammsúlyú papírt nem lehet összefűzni, ragasztani, spirálozni.