Egyelőre nem lesznek kötelező szűrések
Nyáron jelent meg az a törvény, aminek az értelmében Pintér Sándor belügyminiszter 2025-től bármikor előírhat kötelező szűréseket a 18 év felettiek részére. Az akkori híradások elsősorban a méhnyakrák-, a vastagbél- és a mellrákszűrésről szóltak, most viszont úgy tűnik, ezekből – egyelőre – nem lesz semmi.
A hírek szerint a „Betegségek megelőzéséről, a korai stádiumú felismerést szolgáló új egészségügyi szűrővizsgálati rendszer elveiről” elnevezésű koncepció részeként kötelező szűréseket írt volna elő a kormány a különböző korosztályú felnőttek számára. Tény, hogy a nem fertőző krónikus betegségek kezelése hatványozottan sikeresebb a korai felismerés esetén, és ennek legegyszerűbb módja a rendszeres orvosi ellenőrzés, valamint a szűréseken való részvétel. Riasztó adat, hogy a magyarok nagyjából fele egyáltalán nem veszi igénybe ezt a lehetőséget, nem véletlen, hogy az Európai Unióban Magyarországon a legmagasabb a rosszindulatú daganatokkal összefüggő halálozások aránya.
Lenne tehát bőven indok a szűréseken részt vevők számának jelentős növelésére, azonban a kormány egyelőre nem él a törvény adta lehetőséggel, és nem ír elő kötelezettséget. A Belügyminisztérium lapunknak küldött tájékoztatása szerint a közelmúltban megjelenő szabályozás nem hozott változást a felnőttkori életkorhoz kötött alkalomszerű és a szervezett szűrővizsgálatok (méhnyak-, emlő-, vastagbélszűrés) tekintetében: azok továbbra is önkéntesen vehetők igénybe. Kötelező szűrések bevezetéséről a kormány nem tárgyalt, és nem hozott döntést.
-os