„A mi szakmánk a szép pillanatokról szól”
Május 5-e a szülésznők világnapja. Ebből az alkalomból Maczkó Anikóval, a Szent János Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályának főnővérével beszélgettünk. Hivatása szépségéről, a szülésélmény pillanatairól és arról a több száz babáról is kérdeztük, akit világra segített.
– Amikor telefonon egyeztettük az interjú időpontját, azt mondta, csak nagyjából tudja megmondani, mikor lehet alkalmas, mert bármikor közbejöhet egy szülés. Mennyi kisbaba születésénél volt jelen pályája során?
– Egy ideig számoltam, aztán abbahagytam. 1994 óta dolgozom szülésznőként, több száz baba megszületésében vettem részt. Az első gyermeket még tanulókoromban, a Szent János Kórházban segítettem világra. Gyerekkoromban is szülésznő szerettem volna lenni, azonban családi motivációra másfelé sodort az élet. Miután megszülettek a saját gyermekeim, megvalósítottam az álmomat.
– A szülésznők és a kismamák között nagyon szoros a kapcsolat – hogyan támogatják a nőket életük legfontosabb, egyben legszebb időszakában?
– A kismamák segítőként tekintenek ránk, de minden szülésznő stílusa más. A szakmai kompetenciák betartása mellett van, aki anyáskodó típus, és olyan is, aki a lazább kapcsolattal segíti a kismamát. Mindig megpróbálunk az anyukákhoz igazodni, hiszen fontos, hogy minél jobban megéljék a pozitív szülésélményt.
– Mennyit változtak a kismamák az elmúlt évtizedekben?
– Rengeteget! Egyvalami azonban maradt a régi: a nőknek napjainkban is szükségük van arra, hogy a vajúdás során velük legyen egy segítőtárs. A kismamák egyre tudatosabbak, többen is konkrét szülési tervvel érkeznek, pontosan leírják, mit hogyan szeretnének. Van, aki a kedvenc zenéjét hozza magával, de sokan választják a kádban való vajúdást is. Az intimitás varázsához szinte mindenki ragaszkodik.
– Egyre több pár dönt az apás szülés mellett. Önnek milyen tapasztalatai vannak ezzel kapcsolatban?
– Régebben több apuka is rosszul lett a szülőszobában, azóta azonban generációváltás történt, ma már más a helyzet. Vajúdás közben segítenek az anyukának, letörlik az izzadságcseppeket és a könnycseppeket; jó látni, hogy ők is aktív részesei lehetnek a születés csodájának.
– Május 5-e a szülésznők világnapja. Milyen érzés visszatekinteni az elmúlt huszonhat évre, arra a több száz babára, akit világra segített?
– A mi szakmánk a szép pillanatokról szól. Amikor nagy nehézségek árán megszületik a kis csoda, és én lehetek az első, aki először felemeli és megmutatja a családnak, hogy itt van ő, akire kilenc hónapot vártak – ennél csodálatosabb élményt az egészégügyben kevesen élnek át. Az egyik kolléganőmnél nemrég olyan anyuka szült, akit egykor ő segített világra. Szeretem a hivatásomat, nagyon összetartó és stabil a szülésznői csapatom, sokukkal már évtizedek óta együtt dolgozunk. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen csodálatos kollégáim vannak, akikre mindig minden esetben számíthatok!
BM.