Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Rendhagyo_divatbemutato_az_Aranyban

Rendhagyó divatbemutató az Aranyban

Világszerte sokadik virágzását éli a secondhand. Sokan nemcsak az olcsósága miatt választják a ruházkodásnak ezt a módját, hanem a környezettudatosságot szem előtt tartva vásárolnak használt darabokat – és ebben élen járnak a fiatalok. Ezt alátámasztva a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium diákjai nemrég rendhagyó divatbemutatóval kerestek új gazdákat az intézmény épületében felejtett ruháknak.
Besze Borbála az előzményekről szólva elmondta, hogy osztályfőnökként meglepődve tapasztalta, mennyi mindent hagynak a gyerekek év közben a termekben. „Miután többször megmutattam ezeket a diákjaimnak és a szülőknek is, de nem vitték haza, nem tartottak rájuk igényt, elkezdtem gondolkodni, hogyan lehetne mégis hasznát venni a sokszor tökéletes állapotban lévő ruhadaraboknak. Persze az sem volt utolsó szempont, hogy a saját osztályom terme tiszta, rendezett legyen” – mesélte a pedagógus, aki az idei tanévtől a diákönkormányzat munkáját is segíti, ezért egyértelmű volt számára, hogy közösségi program keretében keressen valamilyen megoldást. Így született meg a divatbemutató és a vásár ötlete, amit az osztályok diákönkormányzati képviselőivel közösen készített elő.Rendhagyo_divatbemutato_az_AranybanElső lépésként minden osztályteremből összegyűjtötték az otthagyott ruhákat, cipőket, kiegészítőket, majd ezeket kimosták és kitisztították. Néhány lelkes tanulóval szétválogatták és leltárba vették a ruhafajtákat, utána pedig be is árazták ezeket. Összesen 64 termék – cipő, póló, rövid- és hosszúnadrág, tornazsák, pulóver, kabát, kesztyű, esernyő – került fel a listára. A terv az volt, hogy a nagy divatházakhoz hasonlóan divatbemutatóval hívják fel a figyelmet a kollekcióra, ami az egyik 15 perces iskolai szünetben meg is történt. A ruhákat aztán a következő szünetekben árusították, végül 23 darab kelt el a vásáron.
A befolyó összeget a szervezők, az Arany János iskola alapítványa segítségével, leendő programok kellékeihez, jutalmazáshoz, teremdíszítéshez használják fel. Most azon dolgoznak, hogy a megmaradó darabok, köztük sok kabát és pulóver, a Segítő Kéz szervezethez és rajtuk keresztül rászorulókhoz jussanak el mihamarabb.

-os