Négy évtized a Geminiben, kisebb kitérőkkel

Markó András az első gitárral

Gondoltad volna a kezdetekkor, hogy ennyi év lehetősége benne van a zenélésben?
– Dehogy! Úgy hittem, hogy nagyjából harmincéves korig lehet ezt művelni, aztán más után kell nézni. Ám a nyugati fellépések eltartottak, én meg amúgy is csak három évet jártam a Műegyetem Villamosmérnöki Karára, így maradtam zenész. A nyolcvanas évek elején kissé megbántam, de néhány éve örülök, hogy végül is így történt. Akkoriban minden szülő, aki zongorázni taníttatta a gyerekét, világhírű zongoraművésznek, karmesternek álmodta őt.

Téged nem tagadott ki a család, amikor megtudták, mit akarsz zenélni?
– Velem is így volt. Tudnod kell, hogy én itt születtem a Királyhágó tér és a Németvölgyi út sarkán, és zongorázni tanulni a Németvölgyi úti Általános Iskola zenei munkaközösségénél kezdtem. Szorgalmasan végigrágtam a Kis kezek nagy mesterektől Bachon át minden klasszikust, amit kellett, de untatott. Kertész Kornélnál még dzsesszt is tanultam. Ám a Beatles She Loves You számát már ezen a régi, Rozsnyóról hozott klasszikus gitáron kezdtem el pengetni, és ez meghatározónak bizonyult. Első zenekarom az Arany János Gimnáziumban a Lux volt. Sok helyen felléptünk a kerületben, még a MOM-ban is, ahol felváltva játszottunk a Rangersszel – ez volt a Corvina elődje, a Soltész testvérek zenekara. A Luxban még gitároztam és furulyáztam; egy régi Pacsirta rádió szolgált erősítőként. Az első billentyűs hangszeremet, egy csehszlovák Matador orgonát a nászajándékként összegyűlt pénzből tudtam csak megvenni, tizenhatezer forintért. Hatvannyolcban a Petőfi Sándor utcai Építők Műszaki Klubjában – emlékszel még arra a helyre? – a Memphis zenekarban játszottam, aztán jött a Gemini. Szüleim nyeltek egyet, de örültek, hogy legalább megmaradtam a zenénél.

Úgy tudom, arról voltatok híresek, hogy a Szabad Európa Rádió csütörtökön lejátszotta a slágerlistát, ti pedig hétvégén már nyomtátok is a friss slágereket.
– Minden héten legalább két új számot megtanultunk, és mivel Kaposvártól a budapesti Gumigyáron át Miskolcig mindenütt működtek klubjaink – nekünk volt az országban a legtöbb –, valóban friss slágerekre táncolhattak nálunk. És tudod mi a vicc? Ma a világjáró hajón ugyanazokat a számokat játsszuk a közönségnek, mert ők is főleg azokat várják el tőlünk.

Ennyire azért ne szaladjunk még előre! Te a Geminit, mielőtt visszamentél volna, két évre felváltottad egy Delhusa Gjonnal alkotott duóra. Szerettem, amit csináltatok, de miért volt erre szükség?
– Azért, amiért te is szeretted. Az András és Johnny főleg a Simon & Garfunkel számait és hasonló zenéket játszott, amiket imádtam. Vitték ORI-műsorba, az Omega, a Fonográf, az LGT és a Skorpió előzenekara voltunk, még egy kislemez is összejött – Lepihenni melletted/Jégvirág –, csak aztán elmaradt a nagylemez, szétváltunk. Ennyi volt benne.

Mi okozta a Gemini népszerűségének halványulását?
– Igaz, hogy klubvonalon a numero egy voltunk, a többiek meg inkább koncerteztek, de a stílus is megváltozott. Kiadtunk egy nagyés vagy tíz kislemezt, olyan sikerszámokkal, mint a Vándorlás a hosszú úton, Csavargóének, Trojka-dal, vagy hogy a magaméit is említsem: a Labda, Keresem az álmaim, vagy a Kenguru film legnagyobb slágere, az Azon a szombat éjszakán, de az „őszinte kőkemény” hangzások között – Piramis, Edda satöbbi – ezeknek már nem volt akkora közönségük.

Akkor most mesélj a hajókázásról!
– Amikor itthon már nem ment, szerződésekkel külföldi vendéglátózásra adtuk a fejünket, elmentünk az arab emirátusokba. Onnan Szigeti Edit „dobbantott”, meg sem állt az Egyesült Államokig, csak pár éve jött haza. Tehetséges festő, s még mindig jól gitározik és énekel. Egész Európát bejártam, minden hónapban másutt játszottunk. Aztán egy magyar impresszárió segítségével megtaláltuk a luxushajót mint lehetőséget. Most is egy ilyen útról jöttem: Kairótól Reykjavikig hatvannyolc kikötő és hatvanötezer kilométer van mögöttem, mindez ingyen, sőt, még fi zetnek is érte. Ezek angol utazási irodák által működtetett hajók, alkalmanként ezerkétszáz utassal és ötszáz főnyi személyzettel, éjszaka mennek, nappal mindig más kikötőben horgonyoznak le, ahol partra lehet szállni. Amikor Rómában először meg akartam nézni a Szent Péter bazilikát, kiderült, hogy shortban nem mehetek be. Mást ilyenkor megütne a guta, én pár hét múlva hosszú nadrágban már megnéztem.

Mennyi a munka?
– Szünnap nincs, naponta ötször negyvenöt perc programot várnak tőlünk. A közönség zömmel az idősebb korosztályból jön – főként angolok és a brit birodalom területéről, de azért akadnak kelet-európai gazdagok is –, figyelnek, táncolnak, megtapsolják a számokat. Elsősorban a régi slágereket igénylik, az újabbakat is csak a régi előadóktól. A saját dalokat meghallgatják, de nem tudnak mit kezdeni velük. Nekünk akkora a repertoárunk, hogy akár három napig sem kell ismételnünk. Persze nemcsak a mi triónk játszik, hanem más formációk is, szinte mindig magyarok, még revüszínházi társulat is van a hajón. Az elhelyezésünk jó, persze ablaktalan, befelé néző kajütben. A pénz is jó, igaz, kevesebbet fi zetnek, mintha, mondjuk, angolok lennénk, de öt hónapi munkával megvan az évi jövedelem zöme.

Csak ebből élsz?
– Épp ma írtam alá egy szerződést: Timár Péter Casting című új filmjében felhangzik majd az Azon a szombat éjszakán dalom. Televízióknak, reklámoknak is komponálok, illetve híradó- és szignálzenéket állítok össze, amelyek három-négy perces dallamok ugyan, de sok munka van velük. Színházi és korcsolyázó zenéket is készítettem már. És sok album hangszerelése fűződik a nevemhez, Delhusa Gjon, Koós János, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Zámbó Jimmy lemezeié – ez az egyik hobbim. Ma már egy hétszázezer forintos Roland Fantom-S billentyűvel, amelyben ezerkétszáz hangszín van, és egy félmilliós MC 80-as digitális zenei komputerrel dolgozom; többet tudnak, mint régen egy rádiós hangstúdió – de öt év alatt ezek is elévülnek.

Mesélj, kérlek, a családról, a terveidről!
– Harminckét éve élek a második feleségemmel, aki valamikor Gemini-rajongó volt, és huszonegy éve lakom itt, a János kórház közelében. Húszéves fiunk, aki művészeti gimnáziumban tanult, a saját, Noon nevű zenekarában gitározik, főként „zúzósabb” zenét egy Korn nevű amerikai csapattól. Talán már becsüli, hogy én is zenész vagyok. Szeretek fotózni, autót szerelni, edzésként esténként felgyalogolok a sínek mentén a Szabadság-hegyre. Jelenlegi trió/kvartett felállásában – Markó András ének, billentyű, szaxofon, Albert Gábor billentyű, gitár, Bihari István szaxofon, klarinét, Szigeti Edit gitár, ének összetételben – a Gemininek most is működik klubja a pesti Erzsébet-ligeten, Budakeszin, és nemsokára nyílik Érden is. Ám a szívem vágya még egy zenés, táncos Gemini-klub itt, a XII. kerületben, talán a régi MOM-ban – elvégre innen indultam egykor!

Muzsay András