Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Az önkormányzatok szerepe...

Az önkormányzatok szerepe a szemléletváltozásban

A World Science Forum III. Nemzetközi Tudomány Világfórum plenáris szekció megnyitóján felszólaló államfők látogatást tettek a Budakeszi Vadasparkban. A magyar köztársasági elnököt a konferenciáról kérdeztük, illetve arról, milyen szerepet játszhatnak a helyi önkormányzatok a környezettudatos gondolkodás kialakításában. A Köztársasági Elnöki Hivatal részéről dr. Bitskey Botond hivatalvezető-helyettes – aki maga is kerületünk lakója – válaszolt.

Mi ennek a konferenciának a jelentősége, a legfontosabb tanulságai, megállapításai?
– Ez a harmadik alkalom, hogy a világ minden területéről, több mint hatvan országból eljönnek Budapestre a kétévente rendezett World Science Forumra kutatók, tudósok, gondolkodók – idén közel félezren. A mostani konferenciának az ad különleges jelentő séget, hogy azon négy európai or szág államfője is részt vett, és előadást tartott. A tanácskozás címe sokat elmond a választott témáról. Arra utal, hogy a jövő nemzedékek iránti felelősség alapja az, hogy megfelelő tudással és felkészültséggel rendelkezünk világunk, környezetünk állapotáról. Mivel pedig e téren az államok tehetnek a legtöbbet, a köztársasági elnökök aktív jelenléte a konferencián azt szimbolizálja, hogy a politikának támaszkodnia kell a tudomány megállapításaira. Különösen így van ez a környezetünk, illetve a természet mai állapotával kapcsolatos figyelmeztetésekkel. Márpedig az államok felelőssége nagy, hiszen mind a jogszabályok terén, mind a nemzetközi együttműködés során meg kell próbálni kielégítő választ adni a kihívásokra. A globális felmelegedés üteme, az energiaforrások és természetes élőhelyek kimerülése, például az óceánok halállományának végleges eltűnése, a biodiverzitás veszélyeztetettsége, és még lehetne sorolni, mind olyan ügy, amiben önmagától nem áll be változás. Ahhoz átfogó, kontinenseket átölelő intézkedések és intézmények kellenek. E tekintetben az Európai Unió úttörő szerepet tölthet be. A nemzetközi szervezetek vezetőinek előadásain és az államfők beszédeiben is visszatérő fordulat volt, hogy radikális változtatásokra van szükség. A tanácskozás célja, hogy erre felhívja a figyelmet. A köztársasági elnökök megjelenése segíthet abban is, hogy a sajtó számára is vonzóvá tegyen egy tudományos értekezletet.

Mit tehetnek az ügyben helyi szinten a mindennapokban az önkormányzatok, a helyi intézmények?
– Régóta rögzült szokásokat, beidegződéseket társadalmi szinten nem lehet egyik napról a másikra, főként nem hatalmi szóval megváltoztatni. Ehhez mindenekelőtt az egyes emberek, családok, kisebb közösségek szemléletváltozására van szükség. Mindannyian tudjuk, hogy ez mennyire nehéz. Jómagam például évek óta igyekszem elérni, hogy a társasházban, ahol lakom, só helyett homokot szórjunk a téli hónapokban – sajnos nem mindig járok sikerrel. A szemlélet megváltoztatásában a helyi önkormányzatok és intézményeik nagy szerepet tölthetnek be. A legfontosabb, hogy a fiatalokban, tehát a felnövő generációkban tudatosuljon egy másfajta hozzáállás. Az önkormányzatok a közoktatási feladataik ellátása során tehát hangsúlyt helyezhetnének erre. Ha az iskolában a gyerekeknek természetes a szelektív gyűjtés, az energiával és az anyagokkal való takarékoskodás, akkor felnőttként is e szerint fognak mind többen eljárni. Az önkormányzatok emellett különböző programokkal a polgárok között is népszerűsíthetik a környezettudatos gyakorlatot. Jó példa volt erre idén Hegyvidéken az avargyűjtő zsákok osztása. De meg kell említeni a média, ezen belül a helyi média szerepét is. Jó, hogy a Hegyvidék beszámol erről az eseményről, és fontos lenne, hogy a jövőben foglalkozzon a takarékosság, az éghajlatváltozás témáival. Nagyon fontos végül a példamutatás. Ha helyi szinten a beruházások, a felújítások, a közbeszerzések és az üzemeltetés során előnyben részesítik a környezetvédő, „zöld” technológiákat, akkor is, ha azok rövid távon esetleg költségesebbek a hagyományos megoldásoknál, akkor már sokat tett e téren egy önkormányzat. 

(s.)