Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Pályázati tanácsok közös képviselőknek

A lakossági energiamegtakarítástámogatási pályázatról, illetve egy társasház felújításának sikertörténetéről hallhattak tájékoztatót a megjelentek a legutóbbi társasházi fórumon.

Szendreiné Bencsik Gabriella, az Energia Központ Kht. munkatársa elmondta: az 1994 előtt hagyományos technológiákkal épült lakásokban élők továbbra is pályázhatnak az energiatakarékossági program keretében az ingatlan nyílászáróinak cseréjére, hőszigetelésének korszerűsítésére, a beépített fűtőberendezések modernizálására, valamint megújuló energiahordozók felhasználására, azaz akár napkollektorok beépítésére is. A program keretében 15 százalékos, maximum 265 ezer forint vissza nem térítendő támogatás kapható. Mellé kedvezményes, legfeljebb másfél millió forintos hitelt is fel lehet venni. Megújuló energiaforrásokra történő átállás esetén összesen 3 735 000 forint hitel kapható. További információ: www.gkm.gov.hu.

Vargáné Szilágyi Erzsébet, Podmaniczky-díjas közös képviselő a társasházi pályázatok benyújtásában szerzett tapasztalatairól számolt be. Mint elmondta, 2000 óta látja el a Kiss János altábornagy utca 59. számú ház közös képviseletét. Azóta rendszeresen nyújt be pályázatokat, amelyeken közel 10 millió forintot nyert el a ház. Az épület felújítása mellett 2003 óta, az örökségvédelmi nap keretében, a ház tervezője, Medgyaszay István emléke előtt tisztelegve különböző programokat, koncerteket, kiállításokat rendeznek.

Véleménye szerint a sikeres pályázat titka a szisztematikus munka, a lépésről lépésre történő haladás és a lakóközösség támogatása. Hiába a jó pályázat, ha a lakók nem adják össze az önrészt. Ezt csak úgy lehet elérni, ha a tulajdonosok látják: van értelme ldozatvállalásuknak, a befizetett pénzeket eredményesen használják fel. A tapasztalat azt mutatja, hogy hét-nyolc év folyamatos pályázással szinte a pincétől a padlásig fel lehet újítani egy nagyobb társasházat.

Mint arról a közös képviselő beszámolt, az elmúlt hat évben sikerült elvégezniük az épület teljes külső homlokzatának vakolását, valamint három lépcsőház korhű felújítását, beleértve az elektromos fővezetékeket is. Restaurálták Márton Ferenc különleges homlokzati freskóit. Idén, ha újabb pályázati forráshoz jutnak, a fennmaradó két lépcsőház teljes rekonstrukciója és a tetőjárda felújítása következik.

Vargáné Szilágyi Erzsébet szerint az 50 lakásnál nagyobb társasházaknak érdemes megkötni az önkormányzattal azt az ötéves szerződést, ami kiszámíthatóbbá teszi a pályázati források igénybevételét. Kérdésekre válaszolva elmondta, a kerületi pályázatok mellett további lehetőségek is vannak: ilyen a Fővárosi Felújítási Pályázat, a Fővárosi Értékvédelmi Pályázat (ezen csak fővárosi védettség alatt álló házak indulhatnak), de pénzhez lehet jutni a Fővárosi Műemlékvédelmi Alaptól és a Budapest Bank Budapestért pályázatán keresztül is. Ez utóbbi ugyan nem kifejezetten társasházaknak szól, de kisebb munkákra, például kapufelújításra, eredményesen lehet pályázni. Hasznos a lakáskassza is, amellyel akár 30 százalék állami támogatást is el lehet érni.

MM