Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Új program a gyerekek biztonságáért

Az új tanévvel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról adtak tájékoztatást a szakemberek a Budai Módszertani Központ által szervezett konferencián. Elhangzott, hogy a gyerekek biztonsága érdekében új program indul. Az elkerülhetetlen konfliktusok ellenére jó döntésnek bizonyult a Kiss János iskola átadása az ELTE-nek – hangsúlyozta Pokorni Zoltán polgármester a konferencián.
 
Gyakorlóiskolaként várhatóan tovább emelkedik a változatlanul körzetes feladatokat is ellátó intézmény presztízse, hiszen a tapasztalatok szerint az ilyen típusú iskolák különösen népszerűek a szülők körében. A váltás áldozatokkal járt, az ELTE megvált huszonhárom pedagógustól. Rajtuk kívül, a törvényi változások miatt, az önkormányzat kénytelen volt további ötvenhárom szakembernek felmondani. Igyekeztek valamennyi állás munkahelyet találni, ennek érdekében a környező budai kerületekkel is felvették a kapcsolatot – jelezte a polgármester. Pokorni elmondta: a statisztikai adatok tanúsága szerint az iskolaév első két hónapjában megugrik a gyermekbalesetek száma. Az önkormányzat ezért új programot indít Biztonságos úton az iskolába, óvodába címmel. Fényvisszaverő karszalagokat osztanak szét a kisdiákok között, az oktatási intézmények közelében újrafestik a zebrákat, mobil sebességmérőket és feltűnő színű, új figyelmeztető táblákat helyeznek ki. Idén először reggel fél nyolc és fél kilenc között, külföldi mintára, az iskolák gondnokai segédkeznek a zebrán való átkelésben. Rajtuk kívül az önkormányzat járőrszolgálata is részt vesz a forgalom irányításában, míg a kerületi rendőrség tanórákon hívja fel a figyelmet a helyes közlekedés fontosságára.
 
Hegyvidék önkormányzata a jövőben tovább kívánja erősíteni a kerületi és a határon túl élő magyar diákok kapcsolatát. Pokorni Zoltán kiemelte: szeretné elérni, hogy a középiskolások legalább egy alkalommal eljussanak a határon túli magyarlakta területek egyikére. Az önkormányzat támogatja az utazási költségeket, illetve összekötőként szerepet vállal a hegyvidéki oktatási intézmények és a határon túli magyar iskolákkal jó kapcsolatokat ápoló Rákóczi Szövetség között. Az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól érkező Kovács Erika főtanácsos az óvodai neveléssel kapcsolatban a hatékonyság növeléséről, Az esélyegyenlőség megteremtésének fontosságáról, illetve a fejlesztések lehetséges irányáról beszélt. Mint kiemelte, az intézmény-összevonások nem mehetnek a minőség rovására. Bármilyen átszervezés is valósul meg, minden esetben meg kell tartani az óvodák szakmai autonómiáját. Ugyan jelenleg mintegy huszonötezer szabad óvodai férőhely van az országban, a kereslet és kínálat korántsem fedi egymást, számos térségben kevesebb a férőhely, mint a gyerek. Ráadásul az új rendelkezések szerint 2008. szeptember elsejétől kötelező helyet biztosítani a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek, míg 2010-től törekedni kell az óvodáztatással kapcsolatos valamennyi igény kielégítésére.
 
Simon Istvánné, az Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezetője a törvényi változásokról, a Commitment Kht. részéről Környei László ügyvezető a pedagógiai szakmai szolgáltatásról beszélt. Szontágh Kinga a Budai Módszertani Központ ez évi kínálatát ismertette, míg Bak Ferenc, az önkormányzat oktatási irodájának vezetője az új tanév oktatási feladatait foglalta össze a konferencia további részében.