Vadasparki

Ezen az estén az állatok türelmetlenül várták, hogy az utolsó látogató is elhagyja a Vadasparkot. Teljes órával a főbejárat bezárása előtt a kifutók ajtói közelében toporogtak, az utakon sétáló, kései vizitelők nem tudták mire vélni az izgalmat. Az Emberek is érezték a levegőben izzó feszültséget. A park lakói Mafla muflon és népének érkezésére készülődtek! Mielőtt Szúrósszem, a helyi légierők parancsnoka hivatalosan bejelentette volna, a két locsi-fecsi, Kiskáró és Nagykáró, a varjak nemzetségéből, már ellocsogta és elfecsegte, hogy Mafláék egy óriási teherautó platóján útban vannak a Vadaspark felé. Az állatok később illedelmesen meghallgatták Szúrósszem szikár, katonás jelentését, és úgy tettek, mintha először hallották volna a hírt, de hát ez így volt rendjén, mert még ők is tudták, csak az a hír biztos, amit valaki más is megerősít. Arról nem is beszélve, hogy két kis állatka számára jól jött a kőszáli sas üzenete. A szeleburdi Mókuska éppen a nagy tölgyfa odvából próbált kikotorni egy bepottyant makkot, s fél füllel hallotta a pletykás varjakat, amikor meghozták a hírt, így nemigen értette, miről van szó. Mire Szundibundi Süni kikászálódott falevelekkel kibélelt vackáról, Kiskáró és Nagykáró már felreppentek, ezért csak másodkézből hallotta az újságot. Hitte is, meg nem is, amíg Szúrósszem csőréből újra nem értesült az eseményekről. A kifutók kiskapui mögött gyűltek az ajándékok. Volt ott zöld pozsgás lóhere, művészien elrendezett rozs-, zab- és búzakeverék, frissen érkezett széna- és szalmakötegek, takaros halomba rakott dió, mogyoró és makk, mézédes virágcsokrok, zsenge tök, karalábé és sárgarépa. Gagó, a féllábú kiskelep a közeli tavacskáról fiatal hínárt és újonnan szárba szökkent nádat hozott, míg Süni féltett készletéből feláldozott néhány piros arcú almát. Hiszitek vagy nem, egy bizonyos kerítés alján két maréknyi borókabogyó is várakozott Borókára, a muflonbáránykára! Bamba, a kajla őzgida előző éjszaka gyűjtötte kispajtása számára.

Az állatok igyekeztek csinosak lenni az alkalomra. A rövidszőrűek már ki tudja, hányadszor nyalogatták végig magukat és kicsinyeiket, nem csoda, hogy a lemenőnap alig győzött csillogni a bundáikon. Dirr-durr kandúr még a körmeit is kifényesítette! Akiket hosszú vagy göndör szőrrel áldott meg a sors, azok a bokrok gallyaiba dörgölőztek, úgy fésülték tisztára grabancaikat. Most az egyszer még Rongyos bölény és felesége, Rondácska is erőt vett magán, s mindketten az alkalomhoz illő szőrmében tébláboltak a kifutó sarkában, ahonnét jobb kilátás nyílt a felvezető útra. Mindenki készülődött Mafláék fogadására, kivéve…

 

Kivéve Vulpit, a rókát és Dongát, a zölderdei kígyót. Kérdezitek, miért? Nagyon nehéz elmondani az igazságot. Amolyan… amolyan csalódásféle fog el, amikor rágondolok, mi történt valójában ebben a kedves, meghitt Vadasparkban, ahol az állatok oly harmóniában éltek eddig egymással!Nos, mialatt Gyula bá’, az ikrek, Kari és Vali Igazi Nyuszival Mafla muflon népének megmentésével voltak elfoglalva, Vulpi és Donga lázadásra buzdította a parkban maradt állatokat! Kihasználták a helyzetet, hogy Igazi Nyuszi távol volt, s megpróbálták átvenni a park állatseregletének vezetését. Vulpi napkelte előtt, amikor az állatok már visszatértek otthonaikba, a nyomában surranó Dongával kifutóról kifutóra, ketrecről ketrecre korteskedett. Azt sustorogta mindenki fülébe, hogy azért az mégiscsak nevetséges, hogy egy nyúl irányítja az életüket,még ha Igazi Nyuszinak is hívják, hisz egy nyúl csak nyúl marad, s ha majd egyszer igazi veszély leselkedik rájuk, csak a pucérfenekét fogják látni, amint ijedtében a bokrok közé illan. Nézzék meg őt, a ravasz, kitartó rókát, aki játszi könnyedséggel túljár Ember és kutyája eszén, aki akkor is szerez magának élelmet, ha más állatnak felkopik az álla. Vagy nézzék a kígyót, aki bölcs tekintetével megigéz minden élőlényt, aki a füvek és az erdők valódi ura, akitől mindenki retteg. Hát nem magától értődő,hogy ők ketten alkalmasabbak lennének a park állatainak vezetésére?

 

A Vadaspark lakói megrökönyödve hallgatták Vulpi mézédes, farkcsóváló szövegét, Donga sziszegőhelyesléseit. A legtöbben udvariasan kitértek a válasz elől. Csak annyit mondtak, „nézzétek, Vulpi és Donga, most fáradtak vagyunk, egész éjjel fenn voltunk, kószáltunk az erdőben és a mezőn, szeretnénk lepihenni. Majd gondolkodunk a dolgon…” A hasadó hajnal fényében fejcsóválva néztek a két kópé után. Volt valami a sündörgésükben, ami nem tetszett nekik. Különben sem értették, miért kell változtatni valamin, ami jól működik. Miért kellene leváltani azt,akinek annyi mindent köszönhetnek? Még ha egy hajdani húsvéti nyuszi is az illető. Az összeesküvés igazi okát csak hárman ismerték: Vulpi, Donga és – Igazi Nyuszi. Ám utóbbi nem volt jelen e pillanatban, így a két kebelbarát, a róka és a kígyó joggal hihette, rá tudják venni a többieket a lázadásra. Emlékeztek arra a reggelre, amikor a veresegyházi medveotthonból hazatérő Igazi Nyuszi először értesült Mafla muflonék eltűnéséről? Vulpi fogadta a hírrel, s rögvest megpróbálta rábeszélni a park állatainak vezérét, hogy hagyja a „szökevényeket” magukra, s használja fel a muflonkifutót egy csirkegazdaság létesítésére. Ő, Vulpi és a barátja boldogan vállalnák a telep vezetését. S miközben e szavakat kiejtette, ő is meg az árnyékában hűsölő Donga is a szájuk szélét nyalogatták. Gondolhatjátok, mi okból! Igazi Nyuszi hallani sem akart a dologról. Bármily fáradtnak érezte magát, nyomban csatlakozott Gyula bá’-ék Nagy Muflonmentő Expedíciójához.

 

A két jómadár most bosszút forralt. Belátták, szándékuk csak akkor járhat sikerrel, ha Igazi Nyuszit eltávolítják az állatsereglet éléről. Tudták, ketten kevesen vannak a terv végrehajtásához. Ezért akarták megnyerni a többieket is. Ahogy járták a helyeket,úgy terebélyesedett Igazi Nyuszi hibalistája s kettejük öndicsérete. Utoljára hagyták Rongyos bölényt, aki a nyúl távollétében a park állatait felügyelte. Vulpi tisztában volt azzal,hogy a bölény nehéz falat lesz. Elővette legártatlanabb rókamosolyát. A földön csúszkálva és tekeregve, fejét oldalra billentve nézett fel Rongyos bölényre. Bozontos farka ide-oda söpörte a homokot. Mögötte Donga negédesen lesütött szemekkel, hasonlóütemben ringatódzott. Azonban Vulpi csupán néhány mondatig jutott el.– Most nem érek rá ilyen szamárságokkal foglalkozni – vágott közbe a bölény, s rájuk helyezte egyik mellső patáját. Az összeesküvők ugrottak volna a megtermett állat útjából, de elkéstek. Mozdulni sem tudtak.– Badgár úr! Meli nénje! – dörrent a bölény hangja. A szénapajtában mozgolódás támadt, kisvártatva megjelent a borzházaspár. Egyikük egy zárható terráriumot,a párja kutyának való utazóládát cipelt az ölében.– Tessék ezekbe befáradni. Kiki a maga helyére! – mormolta Rongyos bölény ellentmondást nem tűrő hangon. Ha van valami, amitől egy róka és egy kígyó retteg, az a borz éles foga. Szó nélkül bekúsztak az őket megillető tartályba.– Köszönöm, barátaim – fordulta bölény a borzházaspárhoz. Azok szó nélkül rákacsintottak.

 

A kerítésen ekkor megszólalt az eddig csendben gubbasztó Kiskáró.– Kár volt! Kárvolt! –Kár volt! Kár volt! – azzal széttárta a szárnyait, s felrepült. Semmi kétséget nem hagyott felőle, ki hozta a hírt Rongyosék háztájára az összeesküvők mesterkedéseiről. A kutyaládát és a terráriumot a gondnoki épület legsötétebb kamrájába vitték, az ajtóra hatalmas lakatot helyeztek. Este az állatok zavartalanul ünnepelhették Mafla muflon népének hazatérését. A vidám forgatagban egyikük sem hiányolta a két mihasznát. A vigalom a reggeli nyitás idejéig tartott. Amikor az állatok visszatértek saját kifutóikba, álmosan leheveredtek az etetők körül. A Vadasparkban beindult a szokásos napi tevékenység. Senkinek sem tűnt fel az első látogató, aki szemébe húzott kalappal, határozott léptekkel a muflonkifutó felé tartott. Midőn a kerítéshez ért, fejfedőjét a tarkójára taszította, s dülledt kaméleonszemeit a kos szarvaira vetette. – Azért is az enyém leszel… azért is… – suttogta rekedten maga elé. Jobb kezének mutatóujja úgy görbült, mintha puska ravaszát készülne meghúzni. Szárazon felnevetett. – Ketyeg az órád, Mafla… – Azzal megfordult, és visszaindult a főkapu felé.  Egyetlen tekintet fúródott a hátába. Szúrósszemé. Felismerte a vadászt, aki helikopterrel üldözte az elkóborolt muflonokat. A kőszáli sas megértette, a történetnek még nincs vége.