Vadasparki mesék

Elérkezett az ősz, rövidülnek a napok. A Vadaspark körüli erdőkben sárgára, barnára, vörösre festi a lombsátrat az idő. Cikk és Cakk, az erdészház eresze alatt fészkelő fecskepár egyre hosszabb időt tölt a budakeszi fecskék nagygyűlésén. A Park bejárata előtt keresztbefutó villanyvezetékeken találkoznak rokonaikkal és barátaikkal, s hangos csivitelések közepette próbálják megvitatni a délre költözés útvonalát. Szúrósszem, a kőszáli sas, a vadasparki légierők parancsnoka elgondolkodó fintorral méregeti a több ezer apró madarat: „Csak tudnám, miképpen értik egymás szavát, ha mindenki egyszerre beszél!”

Gagó, a féllábú kiskelep is nyugtalan. Érzi, a tél, a hideg napok közelednek, nemsokára útra kellene kelnie Egyiptom felé, de ez ideig egyetlen gólyát sem talált a megszokott gyülekezőhelyeken, a Duna-menti réteken. Mint rendesen, Marci a nyomában jár, együtt repkednek álló nap, s habár a harkály az emlékezetes krokodilkaland óta berzenkedik visszatérni a Nílus partjaira, az utolsó pillanatig együtt kíván maradni barátjával.

Gagó Gyula bá’ asztalán toporog, műlába olykor nagyot koppan a kopott falapon. Az öreg erdész felnéz rá az okuláréja fölött, s századszor is megkérdezi a gólyát, mi a problémája. De mire kiskelep kinyitja a csőrét, és belekezdene mondókájába, klep-klep, az öreg újra a papírjaiba mélyed, s egy szót sem hall az egészből. Fontos dologgal van elfoglalva. Ma estére minden állat számára közgyűlést hirdetett ki. Kapuzárás után Vadaspark népe Elk egykori karámjába hivatalos. Az üzenet így ment körbe:

Idő: este 7.
Helyszín: Elk kifutó.
Tárgy: számadás.

Persze voltak, akik bevallották, fogalmuk sincs, mit jelent az utolsó mondat, de Lexi, a bagoly elhíresztelte, hogy egy Tárgyról van szó, amelyet az erdész a szájába fog venni, mert az utolsó szót tulajdonképpen „számba adása”- ként kellett volna írni, de Gyula bá’ a nagy sietésben elrontotta. Mások ezt azzal tromfolták, hogy az a bizonyos Tárgy kap egy számot, és beköltözik Elf kifutójába. Azt viszont senki sem tudta elképzelni, hogy a szóban forgó tárgyat eszik-e, vagy isszák. Amikor Igazi Nyuszit kérdezték, neki természetesen kellett mondania valamit, különben csorba esett volna vezetői tekintélyén.

– Persze, persze – makogta túl gyorsan –, tulajdonképpen Lexi a számból vette ki a szót. A tárgy egy különleges pipa, amelyet az erdész szájába adnak… Persze lehet, hogy a szája adásban lesz, vagyis beszélni fog, makk-makk, egyszóval… hogy úgy mondjam, makkocska…

Zárás előtt félórával betoppantak az ikrek. Lihegtek, szuszogtak, arcuk majd kicsattant. Futva tették meg az utat a parkolótól a faházig.

– Hol hagytátok a szüleiteket? – kérdezi az erdész, a ceruzáját faragva.
– A szemközti vendéglőben búcsúznak a barátaiktól – válaszol egyszerre Kari és Vali. Marci meglepetten kapja föl a fejét.
– Búcsúznak, kipp-kopp?
– Ühüm – bólogat Kari.
– Itt hagynak benneteket a Vadasparkban, kipp-kopp?!? – kérdezi hitetlenkedve a harkály.
– Dehogy is – gurgulázik Vali –, megyünk velük mi is!
– Hová?
– Afrikába…

Most Gagó kapja fel a fejét, oly szeleburdin, hogy csőrével leveri az erdész lámpáját az asztalról. Az fémes csörömpöléssel darabjaira esik, az alkatrészek szerteszét gurulnak.

– Klep-klep. Afrikába? – kérdezi Gagó izgatottan, mintha mi sem történt volna.
– Ühüm! Raszafi exponálásra megyünk. Két teljes hónapra – magyarázza dicsekvő hangon Kari. Vali befogja füleit, és szemeit komikus kétségbeeséssel a homályba borult mennyezetre veti.
– Az nem raszafi exponálás! Szafari expedíció, te buta… – kontrázik kioktatóan. – Elmegyünk megnézni azokat a helyeket, ahonnan Bimm-bammbumm, a kiselefánt, Klió, az oroszlánkölyök és Csücsör, az orángután bébi szülei jöttek.
– Klep-klep. Vigyetek engem magatokkal! Úgy tűnik, a többiek itt hagytak engem… Itt hideg lesz. Melegre vágyom! – könyörög a gólya.
– Majd adok én neked meleg Afrikát, a fenekedre – hangzik Gyula bá’ zsörtölődése az asztal alól. – Inkább segíts összeszedni a lámpám tartozékait azzal a potyaleső csőröddel!
– Így hát búcsúzni jöttünk mi is – mondja Vali, miközben szemlesütve kapirgálja az asztallap csupasz faereit. – Gyula bá’ is velünk utazik.

Gagó és Marci összenéznek. Most kezdik érteni igazán.

– Ezért gyülekezünk ma este? – kérdezik kelepelve és kopogva, szinte egy időben.
– Ühüm – bólogat szaporán Kari.

Szárnysuhogás hallik. Az összerakott lámpa fénykörében megjelenik Pepita, a holló. Könnyedén Gagó mellé ereszkedik.

– Jönnek – mondja mélyen búgó hangon, köszönés helyett.

Kari és Vali azonnal elértik, miről berreg a madár. Az ajtófélfába kapaszkodva kukkantanak ki a sötétségbe. S lám, a háttérben lassan kirajzolódik egy fehér, meglehetősen gubancos formájú test, majd mellette egy sokkal kisebb méretű, szaporán ügető, barnás-fekete színű szalámiféleség.

– Lompos! Tádé! – kiáltanak fel örömükben az ikrek. – Hát megjöttetek?

Leguggolnak, úgy várják széttárt karokkal a két kutyát. Lompost (alias Farkasebby Ámost), a komondort és Tádét, a szálkástacskót. Gurulnak a padlón, széltében, hosszában, kutyák és gyerekek. Gyula bá’ föltápászkodik az asztal mellől, s homlokára tolt szemüvege alól, mosolyogva szemléli a jelenetet.

– Szimatot szimatra, szagot szagra, praclit praclira – hallatszik a csatakiáltás a gomoly aljáról.
– Őket is magunkkal visszük – újságolja Vali vidáman, farmernadrágja ülepét porolgatva. Gagóra pillant – Beszélünk apuval veled kapcsolatban…

A hold ezüst fényében Tudós, a szamár húzza a gumikerekű kordét, amelyben a Park éjszakai vezetősége zötykölődik Elk karámja felé. Gyula bá’ fogja a gyeplőt, mögötte az ikrek, Igazi Nyuszi, Dirr-durr Kandúr, Micike, a mezei egér és a borzházaspár, Bad gár és Meli zsúfolódnak egymáshoz. Lompos és Tádé az oldalukon, a kerekek mellett kocognak. 

Szúrós - szem fölöttük vitorlázik, az esti gyenge szellők szárnyán.

A jól ismert kifutó zsúfolásig megtelt. Gyula bá’ torkát szorongatja valami, amikor tekintetét körbehordozza rajtuk. Barátot lát mindenütt, amerre néz, kerítésen belül és kívül. Most döbben rá, mennyien vannak. Elfogja a bizonytalanság. Két hónap hosszú idő. „Túl hosszúnak tűnik, amikor azoktól kell megválnom, akiket szeretek. S ráadásul már nem is vagyok olyan fiatal.”

Így tétovázik magában, mialatt a kordé befordul a kapun. Bejelentse? Ne jelentse be? Még van ideje meggondolnia magát… Aztán az ikrekre pillant a válla fölött, és megrázza a fejét. Menni kell neki is. A gyerekeknek szükségük van rá. Túlságosan beleélték magukat abba, hogy lesz velük valaki, aki ért az állatok nyelvén abban a különös, távoli világban, Afrikában is.

A kordé megáll a szalmatároló tövében, a zsibongás elhal. Gyula bá’ előveszi a köteg kitépett oldalt, amelyre a beszédét írta korábban. Kari föláll mellé a deszkaülésre, és zseblámpával megvilágítja a papírlapokat. A nyugalmazott erdőkerülő megköszörüli a torkát.

– Kedves barátaim, hrm… Fontos dolgot szeretnék bejelenteni nektek.

Az állatok egy picivel feljebb csavarják fejeiket. Még Csusza, az éti csiga is megnyújtja szemcsápjait a kerítésoszlop csúcsán, hogy jobban lásson.

– Karival és Valival, a szüleikkel, továbbá Lompossal és Tádéval két hónapra Afrikába megyünk. Távollétemben Igazi Nyuszi, Micike, a mezei egér és Rongyos bölény veszi át az állatok népeinek teljes jogú vezetését. Kérlek benneteket, hogy éppen úgy engedelmeskedjetek nekik, mintha én is, mi is köztetek lennénk. Ne feledkezzetek meg Vulpiról, a rókáról és Dongáról, a kígyóról, akik jelenleg a budapesti állatkert óvodájában töltik büntetésüket ostoba viselkedésük miatt. Elintéztem, hogy minden két hétben Igazi Nyuszi felügyelete alatt egy csoport vadasparki lakó meglátogathatja őket. Mivel Afrika dzsungeljei és sivatagjai messze vannak, számadást készítettem, hogyan s mint állnak a dolgaink a mai estével bezárólag. Íme, a számadás…

De ezzel mi most nem törődünk. Amit Gyula bá’ azokról a kézzel írott lapokról felolvas az egybegyűlteknek, az csupán rájuk tartozik. Képzeletünkben már az Afrikába tartó repülőgépen ülünk, lassan emelkedünk, távolodunk Elk karámjától, a történet főhősei fokozatosan elvesztik az arcukat, beleolvadnak a tömegbe, a háttérbe.

A Vadaspark csupán egy lámpafénnyel megvilágított folt lesz a budakeszi erdők sötétjében. Még integetnénk nekik, de már nem látjuk őket, s ők sem bennünket. Ám titokban tudjuk, mindenki ott van, abban a pacniban, akit megszerettünk az egy év alatt: állatok és emberek, kicsik és nagyok, négylábúak és kétlábúak, szárnyalók és hason csúszók. És még a kidülledt szemű vadász is, aki bár lelőtte annak idején Vackort, a vaddisznót, s majdnem megszerezte Mafla muflon trófeáját is, ám végül „megtért”, és szívvel-lélekkel segédkezik a Vadaspark lakóinak.

Amikor a repülőgép eléri az utazómagasságát, a csillagok közt tekintetünkkel megkeressük a Dél Keresztjét, azt a csillagképet, amely elvezet bennünket, az ikreket, Gyula bá’-t és a többieket a messzi délre, a forró Afrikába.

Somogyvári D. György