Vadasparki mesék

Igazi Nyuszi az álom ködéből ébredezett Dönci, a kamcsatkai medve ölében. Az alvás és ébrenlét határán lebegve azon tűnődött, valójában miként került oda. Az emlékképek lassan összeálltak.

Miután barátja bemutatta őt a veresegyházi medvemenhely lakóinak, Kiswinnetou az igazgató nevében meghívta a vendégeket egy harapásra a park mentén épült faház-vendéglőbe. A hétvégi ebédelők szemei ugyancsak elkerekedtek, amikor Gyula bá’ és az ikrek, Kari és Vali nyomában a kis termetűnek egyáltalán nem mondható medve lépett a helyiségbe, karjában egy nyúllal. Dönci hétrét görnyedt, hogy be tudja magát préselni az ajtó szemöldökfája alatt. Gyula bá’ virslit kért mustárral, a gyerekek palacsintát csokoládéfagylalttal. Dönci most sem evett lazacot ebédre. Kis winnetou mézben forgatott, párolgó malaccsülköt rakott a tepsijére, egy vödör erdei szamóca kíséretében. Igazi Nyuszi öt gondosan megpucolt, lemosott sárgarépát kapott. Nem panaszkodhatott, a legszebbeket, a legnagyobbakat válogatták ki számára a konyhában. Mire az utolsót is elrágcsálta, rettenetesen elpilledt. Le-lecsukódott a szeme, feje olykor az üres tányérba bólintott.

– Gyere, profeszszorkám – nyúlt át az asztalon Dönci mackó –, majd én vigyázok rád!

Igazi Nyuszi már azt sem bánta, hogy barátja a füleinél fogva emeli őt a magasba. Bevackolta magát a medve irhájába, s egy pillanattal később fütyülve húzta a lóbőrt. Az asztaltársaság nevetve kacsintott össze. A Professzor fütyülőrépát kapott ebédre...

Most, hogy ébredezett, a szemét még nem nyitotta ki teljesen, azon egyszerű oknál fogva, hogy belesütött a nap. "Úgy látszik, már nem az ebédlőben vagyunk", gondolta magában, "ez azt jelenti, ha jól belegondol az emb..., azaz nyúl, hogy..."

Ekkor tudatosult benne, hogy már jó ideje hallja Dönci medve hangját brummogni a feje fölött.

– ...és akkor ott lakik a zsiráf, akinek olyan hosszú a nyaka, hogy az emberek meszelőt kötöznek a fejére, amellyel napkeltekor átfesti az eget. Csak azt kérdezi, milyen színűre kérik: szürkére, fehérre, netán kékre? Nem messze tőle él az oroszlán, aki olyan erős, hogy reggelente mindkét mancsában egy-egy grizzly medvével végzi a tornáját...

Álmélkodó morgás hallatszott a háttérben.

– És az elefánt? – kérdezte valaki.

– Annak olyan hosszú az orra, hogy a legmagasabb fa csúcsán lévő sasfészekből is kiszedi a tojásokat vele. Száraz lábbal pedig úgy kelnek át az elefántok egy széles folyón, hogy a szemközti oldalakon élő vezérbikák összefonják az ormányukat, s azon átsétálnak a többiek.

– Mesélj a vízilóról!

– Ha valamelyik kitátja a száját, a Majmok Népe menedéket talál benne az eső elől! 

Igazi Nyuszi somolygott magában. Olyannyira, hogy szinte rázkódott a visszafojtott nevetéstől. Dönci, a nagy világutazó! Tegnap elhajtott az Állatkert – mellett! S mivel egyik legendás állatot sem volt alkalma megpillantani, jobb híján működésbe hozta a fantáziáját. De Igazi Nyuszi egy vagon karalábéért sem árulta volna el Döncit, a kamcsatkai medvét. Mert barátság, az barátság. Még egy nyúl és egy medve között is.

Most már teljesen éber volt. Olyannyira, hogy végre ki tudta nyitni a szemeit. De rögtön be is csukta. Ugyanis amerre nézett, medvéket látott, egymás hegyénhátán. Ott ültek szorosan körülöttük, s tátott pofával itták világlátott vezérük minden szavát. Igazi Nyuszi még nem találkozott ennyi fehér agyarral, egyetlen délutánon. Ijedtében elkezdett fütyülni. Hosszan és hamisan. Amikor ismét felpillantott, észrevette, hogy néhányan közülük befogják a füleiket. Mint később megtudta, azok a medvék cirkuszban nevelkedtek, s a rezesbanda zenéjére táncoltak.

Összeszedte magát. "Elvégre nekem itt küldetésem van", gondolta. "Még a végén azt mondják rám, hogy valóban gyáva nyúl vagyok..." Kihúzta a derekát Dönci biztonságot nyújtó ölében.

– Hihi. A répa, tudjátok, az itteni répa nem az a fajta, amit Budakeszin termelnek. A tiétek fél jeggyel el van hangolva. De tulajdonképpen nem számít. Csak szokatlan. Hihi...

– Köszönjük, profeszszorkám – tette fejére súlyos mancsát a kamcsatkai medve. – Látom, magadhoz tértél. Majd hívunk egy répahangolót. De addig is hadd élvezzük a vendégeink tiszteletére összeállított mackóshowt.

– Tudod, édes Döncikém, ha levennéd a, hm, a kezed a fejemről, akkor a füleim nem akadályoznának meg abban, hogy lássak is valamit... – Oppá, bocsánat! – kapta fel mancsát a kamcsatkai. Igazi Nyuszi fülei, klikk-klikk, visszaugrottak a helyükre, s így szemügyre vehette a mackókat. Mind a harmincnyolcat.

Dönci tapsolt egyet, a medvegyűrű kitágult, s középen megnyílt egy porondnyi szabadtér. Igazi Nyuszi oldalra sandított. A kerítés másik (biztonságosabb!) oldalán, az öreg terepjárónak dőlve várakozott Gyula bá’ az ikrekkel, Karival és Valival, mellettük terpeszkedett Nagymedve igazgató és segédje, Kiswinnetou, két számmal nagyobb gumicsizmájában.

A fűben üldögélő mackók nyitott mancsaikkal a földet verték ütemesen. Medvéül ez tapsot jelentett.

Legtöbbjük valószínűleg már százszor is részt vett ebben a játékban, mégis úgy izegtek-mozogtak, viháncoltak és vihogtak izgalmukban, mintha sohasem játszották volna. A lényege az volt, hogy egymás után a porond közepére léptek, s néma játékkal elő kellett adniuk, hogy mit csináltak, mielőtt a veresegyházi menhelyre kerültek. Az izgalom Igazi Nyuszira is átragadt. A taps ütemére lengette a füleit, néha bekapta a bajszát, s azt rágta, máskor érthetetlen félszavakat makogott, s a barátja bundájából húzogatta ki a szőrszálakat szórakozottan, anélkül, hogy egyikük is észrevette volna. A bemutatót a három grácia, Prücsi, Tódorka és Hugi kezdte. Két lábon állva a pocakjaikat mozgatták ide-oda, mialatt a mancsaikat összecsapkodták a fejük fölött. Illegtek-billegtek, forogtak, perdültek. A mackósereg hangosan kiabálta:

– Hastánc! Hastánc!

S valóban, a három grácia egy marseille-i mulatóban táncolt hosszú éveken át, a részeg matrózok gyönyörűségére. Következett Bence, a barátságos erdélyi barnamedve, aki csicsergett, karjaival le s föl csapkodott, s páros lábbal ugrált ide-oda.  – Madár! Madár! – hallatszott a medvék kórusa. Igazuk volt! Bence egész előző életét egy madárkereskedésben töltötte, láncon, az Amazon papagájok kalitkája és a trópusi díszhalak akváriuma között. Mégis, az utcán ugráló verebeket figyelte legszívesebben. Mert azok szabadok voltak. S jöttek a többiek, egymás után. Sheriff és Sára, a grizzlypár, akiket egy török utcaművész vezetett naponta végig, pórázzal a nyakukon, Isztambul utcáin, és ostorral kényszerítette őket, hogy verekedjenek meg egymással, szörnyű hörgéseket hallatva.

A kistermetű Brumi és Lujzika a Rómeó és Júliából adták elő az erkélyjelenetet, amiből még az albániai hegyekből származó Igor medve is kitalálta, hogy színész mackókkal van dolga. Így is volt, Lujzika játszotta a Csipkerózsika című film medve szerepét, míg Brumi olasz cowboyfilmekben szerepelt. A legnagyobb sikert Döme, a másik, kisebb termetű erdélyi barnamedve aratta. Csaholt, riszálta a fenekét, rajta rövid farkát, majd a terepjáró közelébe ügetett, és mellső mancsait felemelve pitizett Gyula bá’-éknak. 

Döme egy kutyamenhelyen élt fiatalon, sokáig csak ugatni tudott, és a farkát csóválni. Ennél mulatságosabb dolgot még egy világlátott kamcsatkai medve sem bírt elképzelni. Rázta Dönci hasát a nevetés, Igazi Nyuszi egyszer csak azon vette észre magát, hogy a földre pottyan, de nem bánta, ott ugrált a fűben, tapsolt a füleivel, s a levegőt bokszolta parányi ökleivel. Már nem félt. Sőt! Kimondottan megkedvelte a medvék népét. Annyira, hogy egyetlen éjszaka alatt megtanította nekik a Lehető Legnagyobb Szabadság Első Megoldásának titkát.

Amikor másnap reggel búcsút intett újsütetű barátainak, Nagymedve, Kiswinnetou, de még a látogatók sem sejtették, hogy Dönci és társai életükben először töltöttek el egy éjszakát szabadon kóborogva a környéken, mint igazi medvékhez illik. Hajnalhasadás előtt nyusziugrással, hátmánt forduló stílusban mindenki könnyedén átvitte a csalándrótot, s hang nélkül visszabújt a barlangjába. Napközben feltűnt Nagymedvének és Kiswinnetou-nak, hogy a medvék amolyan furcsa, nyúlra emlékeztető ugrabugrával közlekednek a karámban. Kérdőn összenéztek, aztán megvonták a vállukat. A sors nem azért állította őket medvemenhelyi posztjukra, hogy sokat törjék a fejüket egy ilyen jelentéktelen semmiségen.

A veresegyházi medvemenhely hétpecsétes titkának kulcsa, Igazi Nyuszi ekkor már árkon-bokron túl aludta az igazak álmát, Kari és Vali ölében, s még akkor sem ébredt fel, amikor Gyula bá’ Budapest határában beleszaladt egy akkora kátyúba, amelyből az ütött-kopott terepjáró teteje sem látszott ki...

Somo