Három uszoda a kerületben
A TF sportuszodáját elsősorban az egyetem hallgatói használhatják, rajtuk kívül iskolai csoportokat fogadnak, illetve hétvégenként, meghatározott időben, a Sportos, edzett Hegyvidék programjainak keretében várják a kerületi polgárokat.
Az önkormányzati fenntartású, Városmajor utcai Hegyvidéki Szabadidősport Központ az iskolai és tömegsportnak ad otthont, a hegyvidéki diákolimpia küzdelmeinek egyik helyszíne. Alapító okirata szerint helyet biztosít a kerületi iskolák kötelező második évfolyamos úszásoktatásának, megszervezi a gyerekek szállítását, és biztosítja a szakmai, edzői hátteret. Az uszoda szolgáltatásait a kijelölt időpontokban a kerületi, hetven év felettiek ingyen, a nagycsaládosok, a nyugdíjasok és a gyerekek kedvezményes áron vehetik igénybe.
A sportközpont tornatermét délelőtt a szomszédos Pannonia Sacra iskola használja, a szabványos méretű kosárlabdapályát a délutáni órákban piaci alapon bérbe adják. Szombatonként itt tart fociedzést hátrányos helyzetű gyerekeknek az Egység a különféleségben Alapítvány, amelynek az önkormányzat kedvezményes áron biztosítja a termet.
Míg a városmajori uszoda többségében kötelező, illetve önként vállalt önkormányzati feladatokat lát el, a Sportmax szinte kizárólag üzleti alapon működik. A legmodernebb rekreációs berendezésekkel, nyolcpályás élményfürdővel és a gyerekek számára kialakított vízhez szoktató medencével várja a sportolni, kikapcsolódni vágyókat. Mindemellett a Sportmax a kerületi lakosok számára kedvezményesen igénybe vehető önkormányzati rendezvényeknek is otthont ad az év meghatározott napjain.
M.